2020. júl 17.

Hová tűntél Bobby Dunbar?

írta: Csiribusz
Hová tűntél Bobby Dunbar?

Az 'ellopott' gyermek

bd01.jpg

Bobby Dunbar története semmivel sem kevésbé rejtélyes, mint Dorothy Arnold eltűnése vagy a Beaumont testvérek titokzatos esete. Mi történt Bobby Dunbarral? A kérdésre nem tudjuk a választ, és soha meg sem tudjuk már, de repüljünk vissza úgy bő száz évvel az időben, s nézzük meg, mi történhetett ezzel a kisgyerekkel! Egyáltalán kit takar ez a név?

Bobby Dunbar egy négyéves, csintalan mosolyú, amerikai kisfiú volt, aki megmagyarázhatatlan körülmények között tűnt el 1912 augusztusában.

Szüleinek – Lessie és Percy Dunbarnak – első szülött fia volt. Robert Clarence Dunbar – becenevén: Bobby – néven, 1908 áprilisában látta meg a napvilágot.

1912. augusztus 23-án a család a Swayze-tónál tartózkodott, mely Louisiana államban, St. Landry Parish megyében található. A Swayze-tó valójában nem is tó, inkább mocsár, amelyben nyüzsögnek az aligátorok.

bd03.jpg

/Bobby Dunbar/

Ezen a forró, nyári napon történt, hogy a kis Bobby váratlanul eltűnt a mocsaras környéken. Hogy hogyan és miképp, nem igazán lehet megválaszolni. Több forrást néztem át, s három verziót is találtam a gyermek eltűnésének körülményeire. Miért? Talán azért, mert már a korabeli sajtó is szeretett túlozni, vagy félinformációkból féligazságokat kreálni. A történet elbeszélése még azon a ponton sem egyezik, hogy miféle kirándulásról volt szó. Egyes források egynapos horgászatot emlegetnek, míg mások többnapos túrát. Az egyik elképzelés szerint Bobby a társaival együtt a víz partján haladt, amikor a kisfiú valamiért hátramaradt, s mire észrevették, sehol nem volt. A másik verzió alapján a vízben pancsoltak, s a gyermek rejtélyes módon eltűnt. A harmadik teória szerint estefelé, a sátorból kódorgott el. Bármelyik verzió legyen az igazi, a lényeg, hogy ez a négyéves kisfiú elveszett, és senki nem tudta elképzelni, mi történhetett vele. A keresés azonnal megkezdődött. Sok ember csatlakozott hozzájuk. A keresők aligátorokat lőttek ki, hasukat felmetszették, hátha megtalálják valamelyikben a fiú maradványait. Amennyire tudták, átkutatták a mocsarat, a vizet, még dinamitot is használtak. A rendőrség is kiszállt, mindenhol keresték a gyermeket, de nem találták még a nyomát sem.

Nyolc hónappal később a hatóság emberei felfigyeltek egy bizonyos William Waltersre a szomszédos Mississippi államban. Walters amolyan vándor-ezermester volt, aki többnyire hangszerek javítását és hangolását vállalta. De nem ez az érdekes, hanem az, hogy utazott vele egy négyéves forma kisfiú, aki kísértetiesen hasonlított az elveszett Bobby Dunbarre. A férfi állította, hogy ezt a gyermeket Charles Bruce Andersonnak hívják (Bruce-nak szólították), és az egyik családi szolgálójuknak, Julia Andersonnak a kisfia. Miután a hatóságok megkeresték és megkérdezték Juliát, a nő igazolta a férfi elbeszélését és azt is, hogy az ő tudtával van a férfivel a gyermek.

bd06.jpg

/William Walters/

Mindennek ellenére a hatóságokban kételkedés maradt. Walterst letartóztatták gyermekrablásért, és megkérték a Dunbar házaspárt, utazzanak Mississippibe a gyermek azonosítása végett. Az akkori média a szenzációhajhászás végett sokszor írt valótlanságot. Egyik lap megható, könnyes jelenetekről ad hírt, míg a másik újság arról tudósított, hogy a kisfiú rémülten sírt, és az asszony is bizonytalan volt az azonosítás során. Ugyanez az újságírói ellentmondás megmutatkozik a két kistestvér – Alonzo és „Bobby” – első találkozásakor. Míg az egyik írás érzelgős ölelkezésről beszél, a másik őszintén elmondja, semmi jele nem volt annak, hogy a két kisfiú ismerné egymást. Az esti fürdetésnél Lessie meggyőződött arról, hogy a gyermek anyajegyei és hegei a helyükön vannak-e, s bár voltak eltérések, ennek ellenére bizton állította, hogy a fiú az övé.

bd04.jpg

/Bruce vagy Bobby?/

Hamarosan megérkezett Julia Anderson is, hogy alátámassza Walters állításait, miszerint a kisfiú a saját gyermeke, Bruce. Tekintve, hogy Julia Walterst támogatta, s leányanya volt, nem nyert magának sok szimpátiát. Az akkori társadalom nem nézte jószemmel, ha valaki leányfejjel szült, ráadásul Bruce állítólag a harmadik gyermeke volt. Az elsőt örökbe adta, a második meghalt születése után, s most itt volt Bruce, akit elvettek tőle. De Julia szegény nő volt, nem tudott ügyvédet fogadni, s amúgy is szálka lett a társadalom szemében. Nem csak „erkölcstelensége” miatt, hanem azért is, mert egy gyermekrablót támogatott, mint Walters, egy olyan megbecsült családdal szemben, mint Dunbarék.

Julia visszautazott otthonába, de később ismét eljött Mississippibe, hogy Walters tárgyalásán igazolja a férfi vallomását és visszakaphassa a fiát. Ráadásul egy egész kisváros is melléjük állt, Poplarville lakossága, akik tanúskodtak amellett, hogy Walters ártatlan, mert sokszor vándorolt feléjük, és a kis Bruce már akkor is vele volt, mielőtt a Dunbar-gyerek eltűnt.

bd02.jpg

/Louisiana-i mocsárvilág/

Döbbenetes, de hiába a tények, tanúvallomások, bizonyságok, kétheti tárgyalás után Walterst elítélték. Ügyvédje azonban sikeresen fellebbezett, s az ügyet ismét tárgyalásra bocsátották, ám a túl nagy költségekre hivatkozva elvetették. Majd minden magyarázat nélkül két év börtönbüntetés után elengedték Walterst, aki visszatért korábbi vándoréletéhez. 1945-ben halt meg. Egész életében ártatlanságát hangsúlyozta.

Julie Anderson később a hűséges Poplarville-i polgárok közé költözött, ahol férjet is talált magának. Hét közös gyermekük született, akik elmesélték, hogy édesanyjuk élete végéig hiányolta Bruce nevű kisfiát, akit - mint mondta - a Dunbarok elraboltak tőle.

A kisfiú Bobby Dunbar néven élte le az életét. Felnőtté érve aztán megházasodott, gyermekei, majd unokái lettek. 1966-ban halt meg.

S ez a szomorú történet itt véget is érhetne, de nem így történt. Az utókor ugyanis igazságot szolgáltatott Juliának, Waltersnek és Bruce-nak, mégpedig úgy, ahogyan senki nem várta volna.

A Dunbar-gyerekek, többek között az állítólagos Bobby Dunbar gyermekei és unokái hosszú évtizedeken át abban nőttek fel, hogy Bobby nagypapa négyéves korában eltűnt, majd szerencsésen megkerült. Persze tisztában voltak azzal, hogy ez nem volt egy sima ügy. Bobby nagypapától többször hallották a történetet, és azt, hogy jól emlékezett a Waltersszel folytatott utazásra, de érdekes módon Dumberékről és a kempingezésükről nem voltak emlékei.

Több mint nyolcvan évvel később, 1999-ben az egyik unoka, Margaret Dunbar Cutright kutatni kezdte nagypapája, az állítólagos Bobby Dunbar történetét, mert könyvet akart írni róla. Kutatásai során természetesen nagyon sok kérdőjelbe botlott, s többé-kevésbé megismerte Julia és Walters történetét is, akikről addig nem sokat tudott. Egyre több információ bukkant elő, és Margaretben egyre több kérdés vetődött fel. Úgy döntött, felveszi a kapcsolatot Julia leszármazottaival, és megpróbál még több információhoz jutni. Felkereste Julia még két élő gyermekét Hollis Rowlsot és Jewel Tarvert, s az egyik unokával is találkozott, Linda Tarverrel. A tőlük hallott történet nagyon különbözött attól a történettől, amiben ő felnőtt.

bd05.jpg

/Az unoka, Margaret Dunbar Cutright/

Nem tudta elfogadni a tényt, hogy a Dunbar dédszülők elrabolták volna Julia fiát. Az utódok számára sosem volt kérdés, hogy a nagypapa kicsoda. Bántotta a dolog és a Dunbar család is azt kérte tőle, hagyja abba a kutatást. De Margaret képtelen volt leállni. Tudni akarta az igazat már csak azért is, mert rádöbbent, hogy ez a történet nem csak a Dunbar család ügye, hiszen még két családot érint, Julia Anderson és William Walters családját.

2004-ben végül a sok kérdés és bizonytalanság után úgy vélte, az lesz a legjobb mindenkinek, ha csináltatnak egy DNS-tesztet, ami majd igazolja, hogy igen is, a nagypapája volt az igazi Bobby Dunbar. Mindezért megkérte édesapját, Bobby Dunbar Jr-t, hogy egyezzen bele a tesztbe. Az ifjabb Bobby bele is ment, mondván, így végre tisztázzák édesapja származását és lezárhatják az ügyet.

Csakhogy a DNS-vizsgálat nem azt az eredményt hozta, amit Margaret és a Dunbar család várt. Ugyanis bebizonyosodott, hogy Julia Anderson mindvégig igazat mondott. Bobby Jr. édesapja valóban Bruce Anderson volt. Ilyenkor mit lehet tenni? Az ember próbálja elfogadni az igazságot, de az igazság sokszor fáj. A Dunbar családból sokan haragudnak Margaretre, amiért aláásta a Dunbarok jóhírét. Pedig Margaret csak annyit tett, hogy az igazság mellett tette le a voksát. Bobby Dunbar Jr. mindennek dacára máig azt vallja, nem tartja magát az Anderson család tagjának. Az apja Bobby Dunbar volt és kész.

Az Andersonok nem haragudnak ezért. Julia lánya, Jewel csak ennyit mond: „Megmondtam Bobby Dunbar Jr-nak, hogy nekünk semmiféle elvárásunk nincsen vele szemben. Mi csak a barátságát szeretnénk. Ez minden, amit valaha reméltünk.”

Tehát elmondhatjuk, hogy kiderült végre az igazság, de! csak az egyik fele. Mert ne feledjük, csak Bobbyról derült ki, hogy ő valójában Bruce. No de, ha nem ő volt Bobby Dunbar, akkor mi történt az igazi Bobbyval?

Akkoriban sok csavargó mászkált azokban a mocsarakban. Talán valamelyik elrabolta Bobbyt? Sokkal valószínűbb, hogy egy aligátor ragadta magával. Ez nagyon durva elképzelés, de józan ésszel nézve, ez lehet az igazság.

Más kérdés is felvetődik: Lessie és Percy Dunbar tudatosan hazudtak volna? Lehetséges lenne, hogy egy négyéves gyermeket, akit az édesanyja születésétől fogva élete minden napján lát, ne ismerte volna fel? Nyolc hónap telt el a gyermek eltűnése és az állítólagos Bobby megtalálása között. Ez nem egy hatalmas idő. A kisgyerekek ugyan gyorsan nőnek és változnak is, de szerintem elképzelhetetlen, hogy mindössze nyolc hónap alatt annyit változzon egy gyermek, hogy a szülőanyja összekeverje mással. S még ha - tegyük fel - a nagy hasonlóság miatt össze is keverte a gyerekeket, nem létezik, hogy ne jött volna rá menet közben a hangjáról, a habitusáról, egyéb jellemzőiről, hogy nem a saját gyermekük. Mindezzel párhuzamban megfosztották az igazi édesanyát a gyermekétől; egy kisfiút az anyjától; s generációkat sebeztek meg e félelmetes hazugsággal. Bruce családját azért, mert nem tudják feldolgozni, hogy életük harmadik-negyedik felmenőig csupa hazugság; a vér szerinti Dunbarok pedig azt nem tudják feldolgozni, hogy dédszüleik ilyen rémséges cselekedetben vettek részt. 

Mi történhetett Bobby Dunbarral? Lehetséges, hogy a szülők nagyon is tudták, mi történt? Vagy nem? Talán Lessie és Percy Dunbar csak egy kétségbeesett édesanya és édesapa voltak, akik mindenáron vissza akarták kapni elvesztett kisfiukat? Talán olyannyira nem tudtak beletörődni elvesztésébe, hogy már maguk is elhitték, Bruce a sajátjuk? Ahogyan a hasonló történeteket szoktuk zárni, most is csak azt lehet mondani: ez már sosem derül ki.

Írta: Csiribusz

Forrás: history101.com; thevintagenews.com; en.wikipedia.org; spotlightenglish.com

Képforrás: reddit.com; i.eternallysunny.com; didyouknowfacts.com; eternallysuny.com

Szólj hozzá

Eltűnések Rejtélyek Bűnügyek Hihetetlen történetek Régi történetek