A Bostoni Fojtogató
2016. február 29. írta: Csiribusz

A Bostoni Fojtogató

Boston központjában egy kopott bérházhoz hívták ki a rendőrséget 1962 egyik forró, párás júniusi éjszakáján. Egy hálószobában fiatal nő holttestére bukkantak. Ruha alig volt rajta, a lábai szemérmetlenül széttárva: a saját harisnyájával fojtották meg. Habár a haláleset ezen a nedves, ragacsos éjszakán vaktában elkövetett szexuális gyilkosságnak tűnt, e felfedezés a kiindulópontja volt az egész várost több, mint tizennyolc hónapon át rettegésben tartó, és az egész országot beteges képzetekre sarkalló rémuralomnak. Ez volt az első gyilkossága az évszázad egyik legismertebb tömeggyilkosának… a Bostoni Fojtogatónak. 

bostoni_fojtogato4.jpg

Másfél éven át hiába kutatta a rendőrség a szörny kilétét, aki tizenhárom holttestből tizenegyen otthagyta ismertetőjelét: az áldozat nyakán szorosan megcsomózott harisnyát. A kivételt jelentő áldozatok egyikét agyonszúrta, a másik pedig szívrohamban halt meg, feltehetően a Fojtogató karjaiban. A bűncselekmények mögött az amerikai hadsereg volt ökölvívó bajnoka, Albert DeSalvo állt.

A fejleményekben az volt a bizarr – akárcsak magunkban a gyilkosságokban -, hogy DeSalvót egyszer sem a fojtogatásos esetek miatt fogták perbe, hanem különféle rablásokért és nők zaklatásáért, akiket nem ölt meg. Bár ma is vannak, akik kétlik, hogy DeSalvo lett volna a Bostoni Fojtogató, a zömök ezermester – aki fekete haját mindig hátrafésülte és az volt a rögeszméje, hogy állandóan ropogósra keményített, tiszta fehér ingben járt – bevallotta a gyilkosságokat. Az elítélése után napvilágra került tények pedig megerősítették, hogy igazán DeSalvo volt a Fojtogató.

bostoni_fojtogato5.jpgAlbert DeSalvo gyerekkora óta hadilábon állt a törvénnyel, többnyire betörések miatt – ebbéli jártasságának hasznát vette, amikor rálépett az öldöklés ösvényére. Fiatalemberként az amerikai megszálló haderőnél szolgálta Németországban, ahol feleségül vett egy ottani lányt, Irmgardot. Két gyermek születése után azonban elváltak. DeSalvo a hadsereg középsúlyú ökölvívó bajnoka lett, de Amerikába visszatérvén kilépett a seregből és ezermester szerelő lett.

DeSalvo erős nemi vágyát egyes orvosok „leküzdhetetlennek” minősítették. Egy, a tárgyalásán tanúskodó pszichiáter elmondta, hogy hajdan, amikor DeSalvo még a seregben szolgálta, a felesége szakadatlanul férje szexuális igényeire panaszkodott. „Az asszony visszautasította férje szexuális közeledését” – mondotta dr. James Brussel –, mert annak szélsőséges igényei voltak. Az asszony nem engedett a férje csókolózási gusztusának, mert elég széleskörű volt, ami a test minden tájékát illeti.” Hozzáfűzte továbbá, hogy a szolgálaton kívüli órákat DeSalvo gyakorta vad orgiákon töltötte az éppen távol lévő tisztek feleségeivel. „DeSalvot kétségtelenül olyan fékezhetetlen nemi vágy hajszolta, amilyennel még nem találkozott az elmekórtan” – jelentette ki F. Lee Bailey, a hírneves védőügyvéd. „Nem kétséges, hogy skizofrén volt.”

Az emberölési hullám 1962-ben kezdődött, és annak ellenére, hogy felállítottak egy különleges „Fojtogató-elhárító osztag”-ot, 1964-ig szünet nélkül folytatódott. A Fojtogatónak áldozatául esett nőket kivétel nélkül a saját lakásukban érte a halál. DeSalvo úgy jutott be, hogy vagy kézbesítőnek mondta magát, vagy azt állította, hogy a ház gondnoka küldte, hogy ellenőrizzen valami szivárgó csövet.

A Fojtogató majd minden áldozatán látszott, hogy szexuálisan durván bántalmazták, ami egybevágott DeSalvo kielégíthetetlen nemi étvágyával. Majdnem mezítelenre volt vetkőztetve mindegyikük, a tagjaik szemérmetlen pózokba rendezve. Minthogy a gyilkosságok változatlanul folytatódtak, úgy nőtt a rémület és a pánik Boston polgárai körében. Alig tette ki valaki a lábát éjszaka. Üzleti útra távozó férjek csőre töltött pisztolyt tettek feleségük ágya mellé. A rendőrjárőrök példátlan létszámban cirkáltak az utcákon. Mégis, az áldozatok növekvő száma és a feltételezett gyanúsítottak szinte mindennapos letartóztatása – és szabadon bocsátása – ellenére az akkor harminckét éves Albert DeSalvót egyszer sem idézték be kihallgatás céljából. Pedig elsődleges nyomozati célpont volt…

bostoni_fojtogato1.jpgAlighogy kiszabadult a börtönből, a szexuális zaklatásért kapott hat hónapi büntetését követően, modellügynöknek adta ki magát, és fiatal nőket vett rá, engedjék be a lakásukba, hogy mértéket vegyen róluk. Aztán kihasználva az alkalmat zaklatni kezdte őket – letartóztatásakor a „Méricskélő ember” – eseteként tartották számon. Aztán 1964-ben a „Zöld ember” – ügyben került őrizetbe. Azért kapta a „Zöld ember” csúfnevet, mert az volt a mániája, hogy zöld nadrágban tört be egyedülálló nők lakásába. Késsel fenyegetőzve meztelenre vetkőztette áldozatait, majd végigcsókolta őket tetőtől talpig, aztán elmenekült. Az egyik molesztált nő azonban személyleírást adott róla, amit egy nyomozó összehasonlított a „Méricskélő ember”- ével, és egyezett.

DeSalvót behozták a rendőrségre. Letartóztatása után elszállították a massachusettsi Bridgewater Elmegyógyintézetbe, ahol kitudódott a hajmeresztő igazság. A „Zöld ember”- ügyben megtartott tárgyaláson Robert Mezer pszichiáter a törvényszék nagy megdöbbenésére kijelentette, DeSalvo bevallotta a kórházban, hogy ő a Fojtogató. Beszámolt továbbá arról is, hogy az intézetben egy kihallgatás során DeSalvo beismerte, tizenhárom nőt fojtott meg. „Némelyikről részleteket is elárult, intim körülmények között elkövetett cselekedeteket.” A massachusettsi törvények értelmében azonban egy orvos nem használhatja fel bizonyítékként a bíróság előtt azokat az értesüléseket, amiket egy bűnügy gyanúsítottjától hallott, így aztán DeSalvo tárgyalásán sosem került napvilágra a történet teljes egészében. A szakértők többségében viszont nem igazán maradt kétség afelől, hogy DeSalvo a Bostoni Fojtogató.

Azokat a drámai részleteket azonban, amelyek bebizonyíthatták volna, hogy DeSalvo a Bostoni Fojtogató, amíg le nem tárgyalták az összes többi bűncselekményét, nem tárták pontról-pontra a nyilvánosság elé. Pedig az egyetlen, aki valóban tudta, megölte-e a tizenhárom nőt, vagy ártatlan a halálukban – DeSalvo, már örökre elhallgatott. 1973-ban, hat évvel azután, hogy elszállították a massachusettsi Walpole Állami Börtönbe, DeSalvót három rabtársa agyonszúrta valami kábítószer miatt kitört dulakodás során.

Újabb hírforrás:

A Guardian című brit napilap szerint a rendőrség újraindítja a nyomozást a bostoni fojtogató ügyében. A gyilkos a hatvanas években több mint egy tucat nőt ölt meg.

A bostoni rendőrség azért indítja újra a nyomozást, hogy a legmodernebb DNS-elemző technikával egyszer és mindenkorra kiderüljön, Albert DeSalvo volt-e a bostoni fojtogató. A gyári munkás bevallotta a gyilkosságokat, ám semmilyen bizonyíték nem volt ellene. Végül 1967-ben szexuális erőszakért és fegyveres rablásokért életfogytiglani börtönre ítélték. 1973-ban a börtönben halálos késszúrás végzett vele. Halála után rögtön találgatások indultak arról, hogy talán nem ő a felelős a gyilkosságokért. Egyes elemzők szerint a nyomozókat lenyűgöző információit a gyilkosságokról a sajtóból is szerezhette. Az sem kizárt, hogy a börtönben találkozott az igazi gyilkossal, és tőle tudta meg a részleteket.

A rendőrség szerint a bostoni fojtogató esete még mindig az egyik leghíresebb amerikai bűntény. Ha a vizsgálat sikerrel zárul, más régi bűnügyeket is kivizsgálhatnak DNS-elemzéssel. Amerikában ugyanis a gyilkosságok nem évülnek el.

A bostoni fojtogató esetének nyomozásánál a rendőrség számos akadállyal néz szembe. A feljegyzések szerint ugyan léteznek a holttestekről begyűjtött spermaminták, csak senki nem tudja, hol vannak. A rendőröknek arról is van információjuk, hogy a DeSalvót halálra sebező kést is megőrizték, azonban ezt sem találják. Pedig a késről tiszta DNS-mintát lehetne venni, így nem kellene exhumálni DeSalvo holttestét. A rendőrség azonban ezt is megteszi, ha szükséges.

Forrás: kegyetlenek.info; origo.hu

Képforrás: wcvb.com; patspapers.com; corbisimages.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kepzeletvagyvalosag.blog.hu/api/trackback/id/tr267369964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása