/Az őszinteség kedvéért el kell mondanom, vannak cikkek, melyek idegen nyelvből lettek átvéve, így előfordulhat véletlen félreértés a fordításban, esetleg egy-két mondat kimarad vagy betoldódik. Megengedtem magamnak annyi szabadságot, hogy a magyarosítás, illetve az olvasmányosság érdekében, kicsit kikerekítettem a mondatokat. Ha ennek ellenére valaki úgy érzi, mégis van benne egy-egy olyan megfogalmazás, ami elvileg nem szerepel az eredetiben, az azért van, mert a forrás is sokszor hiányos, összefüggéstelen, vagy nem egyértelmű. Ilyenkor néha tettem olyan „mondat-betoldást”, ami kikövetkeztethető a történetből, bár nincs leírva szó szerint az eredetiben. Ezen mondatok mennyisége elhanyagolható, ugyanakkor mindenképpen hangsúlyoznám, hogy a tartalom lényegi részén nem változtat. Sajnos nem egyszer előfordul, hogy különböző források teljesen másként tálalják ugyanazon történeteket, vagy némely részleteket leszámítva eltérőek, nagyon ellentmondásosak. Kérem, senki ne gondolja, hogy szándékosan akarom félrevezetni! Mindenki maga tudja mit hisz el belőle, és mit tart ostobaságnak. A történetek hitelességét sem cáfolni, sem állítani nem tudom. - Csiribusz/
A könnyek országútjának nevezett út, gyakorlatilag a Yellowhead Highway autópályához tartozó 16-os főútvonal azon magányos szakaszát jelenti, amely a kanadai Brit Kolumbiában található. A gyönyörű tájat magas, hófödte hegysipkák ölelik körbe, vad, érintetlen erdőségek közepét szeli keresztül, mintha soha, senki nem járt volna még ezen a vidéken. De vajon miért nevezik a könnyek országútjának? Azért, mert az elmúlt több mint negyven évben, sok-sok fiatal nő, lány tűnt el az út közelében. És ez a szám csak nőni fog. Az eltűnt nők fotóit ábrázoló plakátok még mindig ott virítanak a villanypóznákon, és a környékbeli faliújságokon. „Eltűnt” – látszik a hatalmas betűs felirat néhány mosolygós, szerény kinézetű fiatal nő vagy tinédzser képe alatt.
Az egész szörnyű história 1974 augusztusában tetőzött, amikor a tizenhat éves Colleen MacMillen, aki egy távoli városkában élt a kanadai Brit Kolumbiában, egy napon a barátaihoz indult. Soha többé nem látták. Kisöccse, Shawn, így nyilatkozott akkoriban: „Csak annyit mondott, ne áruljam el anyunak, hogy stoppolni fog. Aztán elment.”
Egy hónappal később találták meg a holttestét, harminc mérföldre a családi házuktól. Mindez a MacMillen családnak kimondhatatlan tragédia volt. „Ez a szörnyűség az egész életünkre kihatott – mesélte Kevin, a lány másik öccse. – Szomorú nap volt az, szomorúak vagyunk ma is, és azok leszünk halálunk napjáig.”
A könnyek országútja, hivatalos nevén a 16-os főút, kelet-nyugat irányban kanyarog Kanadán keresztül és többnyire kamionosok, teherautósok használják. Az elmúlt évtizedekben rengeteg fiatal nő tűnt el a környéken, hivatalosan húsz fő, de a helyiek azt mondják, igazából sokkal több. A kanadai rendőrség ezért úgy döntött 2005-ben, hogy létrehozza az RCMP külön-csoportot, amely kifejezetten ezekkel az ügyekkel foglalkozik. Tekintve, hogy több mint negyven évről van szó, mindez hatalmas munkát jelent számukra. A csoport évente hatmillió dollárt költ kutatásokra, vizsgálatokra, mégsem volt szerencséjük 2007-ig. Akkor viszont az 1974-ben meggyilkolt Colleen adta meg a megoldás kulcsát.
Ugyebár 1974-ben még nem ismerték a DNS-vizsgálatot, de szerencsére a hosszú évtizedek alatt valahogy megőrződött a bizonyítékok között a lány blúza. Ahogyan teltek az évek, a DNS-vizsgálatok nagyon fontos szerepet kaptak a nyomozások során, és ekkor került előtérbe a blúz, amelyet Colleen azon a szörnyű napon viselt. A ruhaanyag ugyanis megőrizte egy ismeretlen férfi DNS-ét, valószínűleg a gyilkosét.
Az eredmények után azonnal átnézték adatbázisukban az ismert bűnözők listáját, de nem találták nyomát a tettesnek, így felvették a kapcsolatot az Interpollal, a világ minden országával, köztük az Egyesült Államokkal is. Végül májusban az Interpol tájékoztatta az RCMP-t, hogy a DNS-vizsgálat alapján találtak egy pozitív alanyt, név szerint Bobby Jack Fowler tetőfedőt, aki megpróbált elrabolni és megölni egy nőt 1995-ben. Minden okuk megvolt arra, hogy a kétszeresen elvált, erőszakos múltú férfit vádolják. Ráadásul többször megfordult Kanadában az 1970-es évek elején.
Összesen tizennyolc gyilkosságot tudtak rábizonyítani az USA-ban elkövetett emberölések mellett, és még mennyi áldozat lehet, akikről nem tudnak vagy nem tudták a férfire bizonyítani megölésüket. A nyomozás azt is kiderítette, hogy a tizenhat éves Colleen MacMillen nem is az első áldozat volt, mint sokáig hitték, hanem valószínűleg a hatodik.
A feltételezhető első áldozat a huszonhat esztendős Gloria Moody lehetett, aki 1969 októberének végén tűnt el, és holttestét az erdőben találták meg, alig tíz kilométernyire egy szarvasmarha farmtól.
A második, 1970-ben szerencsétlenül járt tizennyolc éves lány, Micheline Pare volt, akit utoljára két nő vett fel és tett ki a 20-as út mentén. Soha többé nem látta senki.
1973 októberében és novemberében két tizenkilenc esztendős lány eltűnését is bejelentették. Az egyikük – Gale Weys – stoppal akart eljutni Clearwaterből Kamloopsba. A lány holttestét az 5-ös főút mentén találták meg az árokba hajítva. A másik lány – Pamela Darlington – Kamloopsból akart autóstoppal eljutni egy közeli bárba. A testét másnap találták meg.
A valószínűsíthető következő áldozat a tizenöt éves Monica Ignas, akit 1974 decemberében hiába vártak haza a szülei az iskolából. Holttestét hónapokkal később, 1975 áprilisában találták meg. Őt megfojtották.
Csak ezek után jön sorrendileg hatodikként Colleen MacMillen, az egész nyomozási sorozat elindítója.
Az őt követő lány, akiről tudnak, az 1978-ban eltűnt legifjabb áldozat, a tizenkét éves Monica Jack, akinek holléte és sorsa tizennyolc éven keresztül kérdéses volt, tekintve, hogy soha nem találták meg a testét és senki nem látott semmit. Ám 1995-ben egy erdészeti munkás emberi csontvázmaradványokat talált a Swakum hegység egyik útja mentén, nagyjából húsz kilométernyire attól a helytől, ahol annak idején meglelték a kislány kerékpárját. A fogászati leletek és a DNS-vizsgálat egyértelműen bebizonyította a lányka azonosságát. 1996-ban akadt is egy gyanúsított, de bizonyíték hiányában szabadon engedték.
Felsorolni is nehéz a sok-sok áldozatot, akikből sajnos a mai napig bőven akad, de valószínű, hogy nem egy gyilkosról van szó, hanem több elkövetőről, sorozatgyilkosról. Úgy tűnik, ez a vidék tökéletesen alkalmas arra, hogy bűneiket elkövessék és áldozataikat nyom nélkül eltüntessék. Pedig az illetékesek mostanra rengeteg pénzt költöttek arra, hogy fény derüljön az igazságra, de sajnos nem sok eredmény született. Mégis mi folyik itt? Talán az ott élő emberek borzasztó életkörülményei felelősek a rejtélyért? Ezen a vidéken mindenütt érezni lehet a nyomort, az emberi méltóság a béka feneke alatt van. Egy igazi vadrezervátum. Sokan vannak azon a véleményen, hogy azért nincs válasz arra, hogy mégis mi történik a rejtélyes országúton, mert soha nem is foglalkoztak az üggyel komolyabban. A kétkedők tábora azon a véleményen van, hogyha komolyabban nyomozna a hatóság, minden bizonnyal kiderülne a kellemetlen igazság.
Például 2007-ben Robert Picktont Vancouverben egy bírósági tárgyaláson börtönre ítélték. Amikor a rendőrök illegális fegyverek után kutattak a disznófarmján, egy eltűnt indián prostituált ruhadarabjait találták meg nála. Amikor a rendőrség tovább kutatott, tüzetesen átnézte az egész farmot, negyvenkilenc indián nő maradványait találták meg. Pickton pornófilmeket készített a nőkről, majd lemészárolta őket a farmján, mint a disznókat. De a tárgyaláson felmerültek újabb kérdések a rendőrség és az igazságszolgáltatás részéről. Hogy lehet, hogy a bűntény eddig nem tárult fel? Miért nem kereste soha senki ezeket a nőket?
Forrás: www.cbsnews.com; www.en.wikipedia.org; www.noiportal.hu
Képforrások: vancouversun.com; huffingtonpost.ca; girlscoutmurders.yuku.com; cbsnews.com – fordította és a források alapján összeállította: Csiribusz
