Jogász, szabadságharcos, térképész , akadémikus – Xantus János kalandokban gazdag élete igen sok értéket hozott szülőhazájának.
Alig néhány nappal a nagy német író, Günter Grass halála után, akinek fő műve, A bádogdob milliók könyvespolcán talált otthonra, gyászunkat feledendő, emlékezzünk elődjére, Karl Friedrich Mayra, aki száz évvel korábban, 1912-ben hagyta itt a világot. De itt hagyta harmincnál több nyelvre lefordított, kétszázmillió példányban megjelent könyveit is.
Természetesen sem a két irodalomtörténeti korszak, sem a két író munkássága nem hasonlítható össze, de a maga nemében mindkettejük életműve világraszóló teljesítményt jelentett. Az Adolf Hitler kedvenc írójának tartott May Károly sokkal közelebb áll hozzánk, magyarokhoz, mint azt gondolnánk. Leghíresebb vadnyugati történeteinek hősei közül az egyik, Old Shatterhand modellje ugyanis a mi Xantus Jánosunk volt.
A korban világszerte jól ismert magyar utazó amerikai kalandjai, hiteles alakja, bátran vállalt humanizmusa felkeltette May Károly figyelmét. A drezdai Karl May Múzeumban őrzik azt a levelet, melyben az író Xantus Jánostól engedélyt kér arra, hogy Old Shatterhand figuráját róla mintázhassa meg.
A nem éppen klasszikusan magyar nevű Xantus egy korábban bevándorolt görög családba született, 1825-ben. Apja jogász volt, Somogy vármegye főügyésze, édesanyja Wunderlich Terézia. Xantus János a győri bencés gimnáziumban tanult, majd Pécsre került, ahol jogász végzettséget szerzett. Pesten érte az 1848-as forradalom, amelyhez nemzetőrként csatlakozott. Nem sokkal később már tűzmesterként vett részt a pákozdi csatában, Komáromot Klapka György főhadnagyaként védte. A bukás után börtönre ítélték, de fogságából megszökött, és 1852-ben áthajózott az Amerikai Egyesült Államokba. New Yorkban a legkülönbözőbb munkákból tartotta fenn magát (matróz, hírlapkiadó, gyógyszerész, zongoratanár, vasúti hivatalnok, mérnök, nyelvtanár).
Nem maradt sokáig itt, még ebben az évben a vadnyugaton találta magát, a Saint Luis–Kalifornia vasútvonal nyomvonalának kitűzésében kapott munkát. Két év múlva már mérnökként dolgozott. Térképészként járta be Indianát és Texast, de megfordult New Orleansban és Iowában is. Kalandos utazásai közben egyre nagyobb növény- és állatgyűjteményt szedett össze.
Xantus János életének következő évei egyre komolyabb önálló munkákkal teltek, megkapta például az Arkansas forrásvidékének feltérképezését. Közben nem szakadt meg kapcsolata szülőhazájával, folyamatosan küldte természettudományi gyűjteményei újabb és újabb darabjait haza, többek között ezért 1859-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának választották. Ebben az évben felmentését kérte az amerikai katonai szolgálat alól, hogy erejét az amerikai préri természetrajzának tanulmányozására összpontosíthassa. Később, 1862-ben hazautazott Magyarországra, megtartotta akadémiai székfoglaló előadását, majd visszament Amerikába, ahol az Egyesült Államok mexikói konzuljaként dolgozott.
Aztán újra visszajött Magyarországra, itt Rómer Flóris sugallatára beindította a pesti állatkert megépítésének előkészületét, amelynek elkészülte után, 1866-ban az igazgatója lett. Két évig bírta ki itt, majd lemondott, mert egy osztrák–magyar expedícióval Kelet-Ázsiába mehetett gyűjtőútra. Megjárta Ceylont, Sziámot, Kínát és Japánt, aztán eljutott Celebesz, Borneó és Jáva szigetére is, itt hatalmas állattani anyagot gyűjtött, és kétezer-ötszáz darabos borneói néprajzi gyűjteményt szedett össze, amelyre aztán a későbbi Néprajzi Múzeumot alapozhatták. Hazaérkezte után, 1872-ben Rómer Flórissal összeállította a bécsi világkiállításra az első magyar néprajzi gyűjteményt.
A Xantus Jánosról mintázott May-hős, Old Shatterhand, már csak azért is közel áll az olvasóhoz, mert ő az, aki egyes szám első személyben meséli el barátja, az indián Winnetou történeteit. Kalandjaikban tanúságot tesznek bátorságukról, egymás iránti szeretetükről, okosságukról és könyörületességükről. Karl May Winnettou-regényeiben mindenhol ott van a szabad élet iránti hatalmas emberi vágy, a természet tisztelete és szeretete, és annak hite, hogy az emberek alapvetően jók.
Minden magyar ember büszke lehet Old Shatterhandra, akinek életét, már mint modelljének, Xantus Jánosnak az életét Németh Imre 1961-ben megjelent, A bíbor tenger partján című könyvéből is ismerhetik az idősebb olvasók.
Old Shatterhand hűséges társa volt híres Henry-karabélya. A Henry-karabély, a gyorstüzelők őse, a világhírű fegyver, ami forradalmat hozott az ismétlőpuskák történetében. May Károly képzelete némileg átalakította a valóságot, a regénybéli fegyver nem egészen olyan volt, mint a valóságban.
Ha nem akarunk elveszni a technikai részletekben, a különbség csupán csak annyi, hogy a kitalált puska 25, a valódi 16 lövetű volt. Feltalálása mindenesetre forradalmasította a fegyveripart – meg az öldöklést –, hiszen a Henry-karabélyban tisztelhetjük az első gyorstüzelő fegyvert. Feltalálója egy connecticuti puskaműves, Benjamin Tyler Henry volt, aki 1849-ben olyan fegyverműhelyben dolgozott, ahol már belekezdtek az ismétlőpuska fejlesztésébe. A későbbi Henry-karabély egyik legfontosabb alkatrésze, a lőszert tartalmazó cső alatti tár már ismert volt. Néhány évvel később aztán elkészültek az első alsókulcsos rendszerű töltényadagolók is.
Meglehetősen furcsán alakult aztán a világ egyik leghíresebb fegyvermárkájának megszületése. Bizonyos Oliver Winchester ingkészítő tőkepénzes bevásárolta magát a fegyvergyárba, ahol Henry dolgozott, elsősorban az ismétlő puska tökéletesítésén. Közben a vállalat vergődött, mert nem sikerült ebben a munkában előbbre lépni, 1860 végén a cég csődközelbe került. Benjamin Tyler Henry ekkor már a termelési részleg vezetőjeként dolgozott, és az általa végre hatékony fegyverré fejlesztett alsókulcsos ismétlőpuska szabadalmaztatott tervrajzával állt főnöke, az ingkészítő Winchester elé. Így kezdődött a Henry-karabély diadalútja. Az első Henry-puska 1860-ban készült el. Az alsókulcsos zárszerkezet és a csőtár mellett fontos alkatrésze volt a lőszeradagoló.
Közben szabadalmaztatták a Smith & Wesson-féle peremgyújtású lőszert, ennek alapján aztán Henry saját lőszert tervezett az ismétlőpuskához. A Henry-karabély tűzgyorsasága rémülettel teli csodálattal töltötte el a nagyközönséget. Az elöltöltős fegyverekhez szokott amerikaiak ámulva figyelték, hogy Benjamin Tyler Henry egy bemutató alkalmával alig hat perc alatt százhússzor találta el a céltáblát. Az amerikai polgárháború a fegyvergyártás fellendülését hozta, jellemző, hogy feljegyeztek olyan ütközetet, amikor az északiak ötvenkét fős szakasza, Henry-karabélyokkal felszerelve, négyszáz déli támadását verte vissza. A polgárháborúban tízezer Henry-puskát használtak, négy és fél milliónál több lőszerrel.
Forrás: magyarhirlap.hu
Képforrás: konyves.blog.hu; magyarhirlap.hu; blog.xfree.hu
