A hagyomány szerint a középkorban a földesurak egyik kiváltsága az volt, hogy eltölthették a nászéjszakát azzal a leánnyal, akivel jobbágyuk vagy vazallusuk házasságot kötött. Ez volt az „első éjszaka joga”, latinul: jus primae noctis. Ma már szinte valamennyi történész egyetért abban, hogy ez a jog sohasem létezett. A szegényebb sorban élő leányok természetesen ki voltak szolgáltatva a gazdagabb és hatalommal rendelkező férfiaknak, s könnyen áldozataivá válhattak az erőszaknak, zsarolásnak és csábításnak. A menyasszony szüzességének elvételére azonban semmilyen jog sem hatalmazta fel a földesurakat, s ezt az egyház sem tűrte volna el.

Egyes szakértők szerint a 16. századi jogászok utaltak először efféle régi kiváltságokra. Hector Boece skót történész (1465?-1536) szerint egy bizonyos III. Evenus nevű skót király osztogatta ezt a jogot a földesuraknak. Csakhogy ilyen nevű skót király nem létezett, s Boece arról híres, hogy Shakespeare tőle vette át Macbeth tökéletesen meghamisított történetét. Bár a felvilágosodás korában az írók és filozófusok rendkívül barbár korszaknak tekintették a középkort, még Voltaire is kételkedett abban, hogy az első éjszaka jogát valaha is írásba foglalták volna. De azért írt egy színdarabot A földesúr joga címmel. Kortársai erotikus fantáziáját is megragadta ez a legenda, amelyet Beaumarchais is felidézett a Figaro házasságában: „Hát tudd meg, mondja Figarónak mennyasszonya a gróf nászajándékáról, arra szánta, hogy cserébe egy negyedórát kapjon tőlem, titokban, kettesben, egy ősi földesúri jog szerint.”

A 19. század republikánus francia történészei szívesen elhittek minden rosszat a forradalom előtti Franciaországról. A pozitivista Taine a középkori élet nehézségeinek felidézésével próbálta megmagyarázni a jus primae noctis: „Az állandó háborúskodás ez idejében csak egyféle uralom hasznavehető, s ez az ellenséggel szemben álló haderő; ilyen a hűbéri uralom… A szükség lassanként mintegy hallgatag szerződést hoz létre a vár katonai főnöke, és a nyílt földek régi gyarmatosai között, mely utóbb tiszteletben tartott szokássá válik… Az ő szolgái és jobbágyai lesznek; bárhová menjenek, joga van őket visszaterelni, s atyáról fiúra az ő született cselédei, akiket arra használhat, amire akarja… >Meg nem öletni, télen meleg bundával bírni, ez volt a tizedik században sok emberre nézve a legnagyobb boldogság< mondja Stendhal; hozzátehetjük, hogy a nőre nézve ezen kívül még az, ha nem volt kitéve annak, hogy csapatonként erőszakot kövessenek el rajta; s ha az emberek állapotát az időben kissé jobban szemügyre vesszük, megértjük, hogy szívesen fogadták el a súlyos jobbágyi viszonyt, még a jus primae noctist is; mert ami máskülönben naponként fenyegette volna őket, még rosszabb lett volna.”

Századunkban természetesen a filmek terjesztették el a legszélesebb körökben az első éjszaka jogának legendáját. Mel Gibson Oscar-díjas A rettenthetetlen (1995) című filmjében előbb I. Edward angol király emlegeti ezt a régi kiváltságot, majd egy földesúr él is vele.

Bármilyen meggyőzőnek tűnhetnek is a régebbi történészek magyarázatai és a különböző művekben lejátszódó jelenetek, az angol, német és francia történészek már a 19.században megállapították, hogy semmi bizonyítéka sincs a jus primae noctis létezésének. Alain Boureau francia történész azt hangsúlyozta egyik könyvében, hogy az efféle jog élesen szemben állna a középkori mentalitás két fő sajátosságával. Az egyik a nemesek és a közrendűek közti óriási társadalmi szakadék, amely elfogadhatatlanná teszi a két csoport közti efféle, rituális szexuális kapcsolat lehetőségének törvényesítését. A másik pedig a női szüzesség iránti mély tisztelet, amelyet az egyház minden eszközzel terjeszteni próbált. Az alacsony sorból származó nők kiszolgáltatottságán mindez természetesen nem sokat változtatott, szüzességük házasság nélküli elvételét azonban kizárólag normaszegésnek tekinthették, nem valamely törvényes jog érvényesítésének.

Az első éjszaka joga legendájának két forrása lehet. Az egyik egy ősi esküvői szokás, mely szerint a vőlegény pénzt vagy italt osztogat a falu legényei körében, mintegy engesztelésként, hogy elvett tőlük egy leányt, akivel ők is összeházasodhattak volna. Más középkori falvakban a házasulandó felek a földesúrnak fizettek némi összeget, ha a lány olyan személyhez ment hozzá, aki más uradalomhoz tartozott. De ezzel nem valamilyen szexuális veszteségért kárpótolták a földesurat, hanem az elvesztett munkaerőért.

Forrás: Hahner Péter: 100 történelmi tévhit - avagy amit biztosan tudsz a történelemről - és mind rosszul tudod – lejegyezte: Csiribusz

Képforrás: todayifoundout.com