2001-óta egyre többen beszélik a Mato Grosso de Sul nevű brazil kistelepülésen, hogy a várostól északnyugatra, valahol az áthatolhatatlan dzsungel mélyén létezik egy misztikus hely, ahol egyesek állítólag megkövesedett fákban emberi arcokat véltek felfedezni. A holtak erdejének nevezett hátborzongató terület felfedezésére már több expedíció is indult, de nem mindenki tért haza… 

Itt rengeteg folyó szabdalja át a vidéket. A várostól északra és nyugatra hatalmas, fél-magyarországnyi mocsár és sűrű láp terül el. Errefelé a betegségeket terjesztő moszkitók miatt csak kevesen élnek, de az állatvilág számára ez valóságos paradicsom. A folyók vize gyakran elönti az addig szárazon lévő területeket is, majd hetekkel később visszahúzódik az ár, és a hőségben a nyirkos föld, a fák, az aljnövényzet párolog. Rothadás és pusztulás szaga terjed mindenfelé. A mocsárban elpusztult állatok sodródnak, ember ritkán hatol be ide, akkor is csak kis merülésű, jól felszerelt motorcsónakon. Néha vadászok, máskor olajat kereső mérnökök, vagy favágók érkeznek. A mocsárvidék nem vonzza a turistákat. Komor, sötét és veszélyes vidéknek tartják – és valóban az. A környékbeliek sem gyakran járnak errefelé. Aki teheti inkább elkerüli ezt a veszélyes és hátborzongató vidéket.

A holtak erdejének nevezett területről először Corumbában kezdtek suttogni, majd, amikor 2000-ben egy megviselt vadász tért vissza az erdőből és mesélni kezdett a helyről hirtelen beszédtéma lett a dologból. A magas férfi betegnek látszott. Lázas volt és köhögött. Azonnal kórházba szállították, ahol ismét csak a misztikus, hátborzongató helyről kezdett el motyogni. Orvosai nem értették miről beszél, és összefüggéstelen szavait a magas láznak tulajdonították.

2001 elején azonban nem várt fordulatot vett az ügy: 3 szemtanú egybehangzóan állította, hogy dzsungelvadászatuk során egy olyan ismeretlen helyre értek, ahol a fák mind kőből vannak. Ettől kezdve mindenki magyarázatot keresett az esetre…

2002-ben néhány néprajzkutató érkezett Corumbába, hogy magyarázatot találjanak a kőerdőkre vonatkozóan. Expedíciót szerveztek a sűrű dzsungelbe, hogy megtalálják a kőerdőt, és hogy bizonyítsák a nagyközönség előtt annak létezését. Az expedícióhoz csatlakozott aztán még egy földrajztudós, egy geológus és néhány helybéli lakos. Folyókat átszelve, bozótvágó kést használva és takarékosan bánva az ivóvízzel nagyon sokat kellett gyalogolniuk. A hátborzongató és félelmetes hely azonban csak ezután következett.

Dacolva a szúnyogokkal, ragadozókkal,  a forrósággal,  keresztül a sűrű, szinte áthatolhatatlan dzsungelen,  kimerülten és már szinte szomjazva ugyan, de lépésüket hamarosan siker koronázta. Több napos út megtételét követően elérték a holtak erdejét, ahol rögvest leesett az álluk. Megkövesedett fák százait látták, állításuk szerint akár több tízezer is lehet belőlük. Némelyik egészen kicsi és vékony, mások vaskosabbak. Közös jellemzőjük, hogy kőből vannak, és egykori fákat formáznak, bár az ágak nagyobbrészt hiányoznak róluk. A kőanyagú fából dudorodnak, illetve emelkednek ki ezek a furcsa, torz arcok. Mintha valódi fák lettek volna, amelyeket egy ismeretlen erő eltorzított, majd lecsonkított és kővé változtatott. De nem ez volt az igazi hír!

A kőből lévő fák törzsein emberi arcvonásokat és egyértelmű arcokat láttak a kutatók. Ha alaposan körbejártak egy fát, akkor valahol megtalálták rajta egy-egy nő, férfi vagy gyermek arcvonását. Méghozzá fájdalomtól eltorzult vonásokkal. Mintha azokat az arcvonásokat örökítette volna meg a természet, akik hatalmas kínok között pusztultak el. Az arcvonások különböző korú és bőrszínű emberek képmásait ábrázolták. A környéken nem nagyon vannak kövek, mégis ott, ahol ez az erdőterület áll, kemény a talaj. A vékonyabb kőfákon inkább gyermekek, míg a vastagabb fatörzseken jobbára férfiak és nők arcvonásai, formái láthatók. Szép számmal vannak olyanok is, amelyeken az arcok az eltelt idő során megkoptak, kis híján eltűntek. Az eső, a mocsár kipárolgása, illetve az időjárás egyéb viszontagságai romboló hatással vannak a kőerdőre.

Az expedíciónak sikerült felfedeznie és bemérnie a területet, ám a muníció egyre nagyobb hiánya miatt, hamarosan vissza kellett térniük a városba. Bár a különös erdőben fényképeket és videófilmet is sikerült készíteniük, ezekből semmi sem maradt, mert a mocsárban felfordult az egyik csónakjuk, és poggyászuknak ez a része vízbe esett. Konkrét bizonyítékok nélkül kellett hazatérniük.

A helybéliek ennek ellenére hisznek nekik… A hivatalos tudomány azonban - bizonyítékok hiányában – mély hallgatásba burkolódzik és nem hajlandó elismerni a holtak erdejét, mint létező helyiséget. A tudományos intézmények és képviselőik némi bizonyíték után, óvatosan nyilatkoznak – ahogy azt már megszokhattuk. Az amatőr kutatók csak annyit tehetnek, hogy megpróbálnak választ keresni a rejtélyre.

A jelenség nem lehet természetes képződmény, mert honnan tudná a brazíliai mocsárban köveket termelő természet, miféle halálesetek történnek szerte a világon? Az információ hogyan érkezik oda? És milyen módon vésné bele az elhunytak arcát a torz fákat utánzó kövekbe? Másrészt az is aggályos, hogy míg a világon a kezdetektől kezdve sokkal többen éltek és haltak meg, mint ahány fa található a kőerdőben. Naponta tízezrek halnak meg a világon, míg fából csupán pár ezer lehet. Tehát a természet lehetséges, hogy szelektál valamilyen módon? Lehetséges lenne, hogy csak minden tízezredik, vagy százezredik ember képe formálódik ki a kőfán? A kutatók a helyszíneken egyébként láttak arc nélküli „szűz” megkövesedett fatörzseket is. Ezek tehát arra várnak, hogy meghalljon az, akinek a vonásait viselni fogják? De ki, hol és milyen szempontok alapján dönti el, hogy ki kerülhet a fákra, és a többi sok százezer, vagy millió halottat a természet miért nem örökíti meg? Mások viszont azt állítják, hogy mindenkinek meg van a maga fája, csak hogy ezek a kőerdők el vannak szórva a földön. De lehetnek kőerdők még a Himalája hófödte csúcsain, vagy a tengerek mélyén is. Vagy a brazil őserdőkben is van esetleg még néhány négyzetkilométernyi kőerdős terület, amit nem fedett be a mocsár?

Mások radikálisabb, eredetibb ötlettel álltak elő: azt javasolják, létesítsenek egy kutatóbázist a mocsárban és néhány odarendelt személy hosszú hónapokon keresztül figyelje a fákat, készítsen róluk fotókat – a még üres törzsűekről is, sőt elsősorban azokról. Aztán, ha azokon is megjelennek valakinek a vonásai – vagyis az illető valahol a világon meghalt – a „vésetről” készítsenek fotókat, és azokat adják át a nagy hírügynökségeknek, a világsajtónak. A lapok szerte a világon leközölnék ezeket a fotókat, így aztán talán valahol jelentkeznének a családtagok, akik a kőbe vésett vonásokban talán felismerik nemrég elhunyt hozzátartozójukat. Ha tíz-egynéhány személyt sikerülne néhány hónap vagy év folyamán azonosítani, akkor talán rájönnének az összefüggésekre, mi az a momentum, ami összekapcsolja e haláleseteket? Maga a halál neme, elhunytak foglalkozása, életükben folytatott munkájuk, törekvésük, céljaik…?

Ez a kutatás azonban egyelőre csak terv, még nem valósult meg. Sajnos… Egyrészt azért, mert a tudomány nem hisz az egész ügyben, sehol semmilyen intézménynek, vagy kormányszervnek nem ad pozitív szakvéleményt. A kockázat túl nagy, így végül is nem érnek el pozitív eredményt a kutatók, ugyanakkor hosszú ideig tartózkodni a mocsári erdőben egyenesen életveszélyes. Ráadásul fennáll a lehetősége annak, hogy esetleg átverésről van szó, így az intézmény, amelyik részt venne egy ilyen sikertelen küldetésben, rögtön nevetségessé válna. Mivel pillanatnyilag a dolognak nem látszik semmi gyakorlati haszna, érthető, hogy sem üzletemberek, sem mások nem adnak rá pénzt. A kíváncsi amatőr kutatók csupán néhány szenzációhajhász bulvárlapra számíthatnak, de a szerkesztőségek messze vannak. Turisták sem jöhetnek számításba. Ez a vidék nem rendelkezik semmivel, ami vonzaná a világjárókat – hacsak nem éppen a „Holtak erdejével”.

Nagyon jó lenne, ha valami gazdag, unatkozó milliomos expedíciót szervezne ismét a dzsungelbe, hogy bizonyítékokat gyűjtsön. Ez egy újabb különös és félelmetes földi rejtély, meg kell oldanunk minél előbb. Veszélyes ugyan, hisz sokan nem tértek vissza, de megérné ennyi áldozatot hozni, hogy kiderüljön végre az igazság. Talán egyszer – valamikor majd a közeljövőben –, egy nagyobb expedíció, kutatócsoport indul útnak, hogy a több kilométeres dzsungeltúra megtétele után maga lásson neki e misztikus, rejtélyes és különös kőerdő megfejtésének. De bármi megtörténhet… Aki egyszer a brazil őserdőben csatangol, talán egy sűrű bozótos után hirtelen meglát egy kőből álló, arcvonásokat hordozó fát. A misztikum ott lakozik az őserdő mélyén, de ki tudja melyik fában… 

Forrás: legendakfoldje.blog.hu

Képforrás: szepvilagunk.weebly.com (a kép csak illusztráció)