Az évszázad régészeti lelete 2003-ban került elő az indonéz Flores szigeten. A kutatók itt olyan két lábon járó lény nyomaira bukkantak, aminek magassága alig egy méter, a feje pedig grapefruit méretű. A csimpánzénál kisebb aggyal szerszámokat, íjakat készített és elefántra vadászott. Azonnal elkezdődött a tudományos harc, ami máig is tart. Az a kérdés, hogy ezek a hobbitok önálló fajt alkotnak, vagy a Homo sapiens alfaja? Az erre a kérdésre adott válaszkönnyebben érthetővé tenné számunkra az emberi faj fejlődését.

A Liang Bua barlangjában talált 18000 éves női csontvázból arra következtetnek, hogy ez az illető harmincéves kora körül halhatott meg. Alig egy évvel később, a New England Egyetem régészei, Peter Brown és Michael Moorwood, Ausztráliában legalább kilenc egyed maradványait találták meg. Ezen csontok elemzéséből kiderül, hogy ezek a lények egy méter magasak lehettek, ami megfelel az eredeti, 2003-ban talált csontváz méretének. Az új leletek közel háromezer évvel fiatalabbak az eredetinél. A leleteknél az is érdekes, hogy sztegodontok (törpeelefántok, amelyek valaha Indonézia-szerte elterjedtek) és más állatok társaságában találták őket, amelyek megégtek. Ez azt jelentheti, hogy a hobbitok minimum kontrollálni tudták a tüzet, de lehetséges, hogy csiholni is. A vadászott állatok csontjain jól látszik, hogy szerszámokkal dolgozták fel őket, néhány ilyen szerszám elő is került.

A következő években az ásatások folytatódtak a barlangban, 2008-ig összesen tizennégy példány maradványai és néhány szerszám került elő a 94000-13000 évvel ezelőtti időkből.

A tudományos vita a törpeméretű emberek mérete köré összpontosul, akiket Tolkien művei alapján nem formálisan, hobbitoknak kereszteltek. Azon régészek szerint, akik a leletet feltárták, egy önálló ősemberfajról van szó. Homo floresiensisnek keresztelték. Ez a Homo erectus utódja lehetett, valamint a Homo sapiens kortársa.

Az ellenérv szerint a maradványok a Homo sapienstől származnak, akik súlyos növekedési rendellenességben szenvedtek. Ezt a tudóstábort Teuku Jacobs vezeti, az Indonéziai Gajah Mada University paleontológusa. A hobbitok szerinte örökletes mikrocefáliában szenvedtek, tehát beteges agyzsugorodásban. Ennek a betegségnek velejárója a mentális visszamaradottság. Izraeli kutatók egy csoportja a hobbit testi jeleit a Laron-szindrómával magyarázza, ami hormonális elégtelenség, következménye a nagyon alacsony méret. Az ausztrál Peter Obendorf régész azt igyekszik bizonyítani, hogy a floresi ember alacsony testméretét pajzsmirigy alul-működés okozta. Obendorf szerint az érintettek nehezen közlekedtek az őserdőben, ezért családtagjaik a „betegeknek fenntartott” lakrészben hagyták őket. Felmerült a nézet is, hogy kreténizmus okozta alacsony testi méretüket.

Hogy el tudjuk képzelni, milyen tehetetlen utakon jár néha a tudományos bizonyítás, említsük meg, hogy a feltárás után nem sokkal a leleteket „elbitorolta” a feltáró indonéz csapat, és elutasította az ausztrálok kérését az összehasonlításra. Szerencsére a minták a világ több kutatóintézetébe lettek szétküldve, így a diplomáciai bonyodalmak ellenére is folyhatott a kutatás. Az ausztrál kutatók végül hozzájutottak a maradványok kulcsfontosságú elemeihez, de néhány súlyosan sérült állapotban került hozzájuk, ami újabb bumm volt a tudományos világban.

Michael Moorwoodnak sikerült tomográfiás képeket készítenie a koponyáról egy jakartai kórházban azelőtt, mielőtt hosszú időre le kellett mondania róla. Dean Falk amerikai kutató csapata a Floridai State Univerityről ezen felvételek alapján 2005-ben összehasonlító elemzést végzett, ami kimutatta, hogy a koponya semmi esetre sem tartozhatott súlyos növekedési rendellenességben szenvedő emberhez. A hasonló betegségben szenvedő emberi koponya és a lelet nagyban különböztek egymástól. Falk szerint a hobbit koponya arra enged következtetni, hogy az ember meglepően intelligens tud lenni aránylag kis aggyal is.

Moorwood szerint a kis koponya „szigethatás” következménye. Sok élőlény alakít ki így törpeformát. A kis termet a hobbitok számára sok előnnyel járt. Könnyebben mozogtak a sűrű növényzetben, kevésbé hevült fel a testük, és olyan vidéken, ahol kevés élelem állt rendelkezésre, könnyebben jóllaktak.

Carol Lentfer régész szintén megfejtett egy vitapontot, akinek sikerült agyagból megformálnia a hobbit alakját – a lemért csontok alapján. Ezzel bizonyította, hogy a floresi apró emberek nagy szerszámok használatára is képesek voltak, ami ellen a tudós társadalom egy része tiltakozott. Őszerintük az itt talált nagyobb szerszámokat más hominidák használták. A rekonstrukció ugyanis bebizonyította, hogy a hobbitok az embergyerekekhez képest jóval erőteljesebbek voltak.

Bill Jungers, a New York-i State University antropológusa a fennmaradt, komplett bal alsó végtagját vizsgálta az eredetei női leletnek, amit LB1-ként jelöltek meg. Megállapította, hogy az egyméteres magassághoz képest különösen hosszú végtagokkal rendelkezett. Így járás közben magasra kellett emelnie a térdét, és a futás komoly gondot okozhatott neki. A hobbitok anatómiai furcsaságaiból kiemelte még az apró nagyujjat. Ebben az Australopitecusra hasonlít, de a csontozata inkább modern emberi. Jungers eredményeiben sokan annak bizonyítékát látják, hogy a Homo floresiensis valóban önálló faj volt. Hasonló jeleket figyeltek meg a hobbit csuklóján, vállán vagy állkapcsán.

Miért is vitatkoznak a kutatók ilyen elánnal a hobbitokról? Nem is annyira róluk van szó, mint inkább Homo sapiens kialakulásáról. Két elmélet létezik ugyanis, ami ezt a régvolt történelmi eseményt magyarázza. Az egyik, az ún. „Out of Africa”. Eszerint a Homo sapiens Afrikából fejlődött ki, onnan vándorolt szét a világba. Ott felváltotta, esetenként egyenesen kiirtotta a Homo erectust, mely faj már korábban elhagyta Afrikát, és betelepítette Európát és Ázsiát. Ezt az elméletet támasztja alá a genetikai vizsgálat is – az 'Y' kromoszóma elemzése igazolja, hogy a Homo sapiens Afrikából származik.

A másik elmélet is multiregionális elmélet. Eszerint a Homo sapiens több helyen is kifejlődött elődjéből a korábbi migrációs hullámból, tehát egymástól függetlenül jelent meg több helyen a Homo erectusból fejlődve. És hogyan függ ez össze az indonéz hobbitokkal? Ez egy kiemelkedő példája annak, hogy az indonéz Homo erectus egy ügyes babóvá fejlődött, aminek nem sok köze van a Homo sapienshez. Más szavakkal, kiforgatja a multiregionális elméletet.

Végleges választ a hobbitokkal kapcsolatban a DNS-vizsgálat adhat. Csakhogy a hobbit DNS-ét eddig senkinek sem sikerült izolálnia.

Megjegyezendő még, hogy bizonyos Roberts professzor szerint – aki Wollongong Egyetem munkatársa – a lelet környékén sok helyi legenda él. Mindegyik apró emberekről szól, és hasonlítanak is egymáshoz. Ezek alapján állítólag motyogva beszéltek. Egy elterjedt legenda úgy tartja, a helyiek élelmet hagytak hátra nekik, mert földalatti lényeknek tartották őket, mégpedig azért, amiért mindig mindent megettek, beleértve a nádból font edényeket is, amiben az ételt vitték számukra. De ennél jóval több hasonlóság merül fel a helyi legendákban, ami Roberts szerint bizonyítja, hogy nem csak egy morzsányi igazság van bennük, ha mind azt állítja, hogy a hollandok érkezésekor ezek a lények még itt voltak.

Forrás: 3. évezred extra / 2016 – nyár – lejegyezte: Csiribusz

Képforrás: humanorigins.si.edu; science.unsw.edu.au; crystalinks.com; global.liputan6.com