Mindannyian tudjuk, hogy a paróka álhajat, vendéghajat jelent. Vajon elgondolkodtak-e valaha azon, honnan ered és miért alakult ki a parókaviselet szokása? Az köztudott, hogy a 17-18. században elsöprő divat volt, de hogyan vált divattá ez a nem mindennapi mánia? Boncolgassuk egy kicsit a témát!
A parókát már az ókorban is ismerték, sőt, mindig komoly szerepe volt a frizuratörténetben. Egyiptomban, ebben a hatalmas, ősi civilizációban a hajjal kapcsolatos munkákat a rabszolgák vagy a felszabadított rabszolgákból lett iparosok végezték, hol az utcán, hol házról házra járva. Nem csak az öltözködés, de a hajviselet és a hajdíszítés alapján is meg lehetett határozni, hogy ki, milyen társadalmi rétegből való, hogy milyen származású, rangú.
Az egyiptomi férfiak hajukat számtalan vékony fonatba, sodrott csomóba fogták össze, és homlokukat mindig takarták. Az Újbirodalom kezdetétől a tisztasági szabályok kötelezően előírták a fej teljes borotválását, ezért az előkelők parókát húztak a fejükre. A paróka terjedelmét, viselőjének előkelősége szabta meg, de a leghatalmasabb parókát csak a fáraó hordhatta.
A vallási szertartások vagy egyéb ünnepségek alkalmával, az uralkodó és a főpapok fekete selyemből vagy finom fémszálakból, illetve növényi rostokból készült parókát, süveg alakú koronát viseltek, aranyékszerekkel kiegészítve. Az előkelő ifjak és az öregek természetes hajat hordtak, a hajuk vállig ért és vékony, azonos hosszúságú fonatokból állt. A kopaszság a rabszolgaságot jelképezte.
Az egyiptomi nők a tisztasági célú, kopaszsági előírásokat nem mindig tartották be, gyakran természetes hajat viseltek. Hajviseletük a férfiakéhoz hasonlított, csak valamivel hosszabb volt. Az előkelők hajukat gyöngysorokkal és aranyszálakkal fonták át. A frizurát selyemszalaggal és aranyabronccsal tartották össze. A legkedveltebb hajviselet az ún. kleopátra-frizura volt, amit saját hajból vagy póthajból készítettek.
A parókák egyébként nagyon népszerűek voltak a felnőttek és a gyerekek körében egyaránt. Házon belül és kívül is viselték. Minden nap új parókát vettek fel, amit különböző stílusban díszítettek. A paróka legfontosabb funkciója azonban a különleges alkalmakkor, például szertartásokon, ünnepélyeken hordható fejdísz volt.
A parókákat sokszor göndörítették, vagy hajtincsek sorozataiból készítették. Hosszú hajból készült, három részre osztott parókát eleinte csak hercegnők és előkelő asszonyok hordtak, de a késői korokban már a hétköznapi emberek is. Az Ó- és Középbirodalmak ideje alatt csak kétféle parókastílust használtak: hosszút és rövidet. Az utóbbit vízszintesen, egymás alá helyezett rövid hajtincsekből készítették, tetőcseréphez hasonló szerkezetben. A homlok egy része látszódott, a füleket és a nyak hátsó részét teljesen eltakarta a paróka. A rövid tincsek háromszög, vagy négyzet alakúak voltak. A frufru lehetett egyenes, vagy ívelt.
Ezzel szemben egy hosszú paróka a fejtetőtől egészen a vállig hullott, ezzel keretet adva az arcnak. A haj enyhén hullámos volt, egyes hajtincseket spirálba tekertek. Az Újbirodalom idején a hosszú, bojtokban végződő tincsekkel díszített parókák voltak közkedveltek, míg az Amarna korszakban a rövidebb és egyszerűbb fazonok váltak népszerűvé.
A parókák nagyon drágák voltak. Azok, akik nem engedhették meg maguknak, gyakran az olcsóbb hajmeghosszabbítást választották. Ez praktikus megoldás is volt egyben, mivel egyszerűen hozzákötözték a haj hátsó részéhez. Gyakran használták őket parókával együtt, mivel az egyiptomiak számára a vastag haj volt az ideál.
A parókákat rendkívüli figyelemmel tartották karban. Különböző növényi olajokból és állati zsírokból készült krémekkel és lágyítókkal kezelték őket, hogy tovább kitartsanak. Azonban nem csak a parókáikkal, hanem a természetes hajukkal is sokat foglalkoztak. A rendszeres hajmosás külön rutin volt az egyiptomiak számára, bár nem tudjuk, hogy milyen rendszerességgel végezték.
A parókákat virágszirmokkal és különböző fűszerekkel, például fahéjjal illatosították. A parókáknak speciális tárolódobozokat készítettek, így külön, fésülés nélkül is hordhatták őket. Mivel az egyiptomiak hite szerint a túlvilágon is szükség lehetett a parókára, sok egyiptomit temettek el parókával együtt. Több sírban találtak parókás dobozokat és egy parókagyártó üzem maradványait is feltárták már.
A paróka minél inkább hasonlított az igazi hajra, annál inkább drága és keresett volt. Borbélyok és parókás mesterek egyaránt foglalkoztak vele, a parókakészítés köztiszteletben álló foglalkozás lett, egyike a kevés nők által végezhető munkának. Az egyiptomiak gyakran vágták saját hajukat, de sokan jártak borbélyhoz is.
No persze nemcsak Egyiptomban volt ismert a paróka. Más ókori népek is hordták, többek között például a rómaiak, természetesen a saját ízlésük szerint megformázva. Jellemző rá, hogy számukra a szőke haj volt a legdivatosabb hajszín. A nők – köztük a prostituáltak többsége – gyakran viselték a germán törzsek nőtagjainak szőke hajából készült parókákat. Később a Római Birodalom bukását követően, csaknem ezer évre feledésbe merült.
A paróka használata a 16. században, I. Erzsébet angol királynő idejében bukkant fel újra. Az eredetileg vörös hajú királynő először vörösre, uralkodása vége felé viszont egyre szőkébbre festette a haját, ami akkor nem volt olyan egyszerű, mint manapság. A habállagú hajfesték helyett sáfrányt, római kömény magját, ólmot, égetett meszet, és ként tartalmazható főzettel festették gyömbérszínűre a hajukat. Nem csoda, ha a keverék sokaknál rosszullétet, fejfájást vagy orrvérzést okozott. Azok, akik meg tudták fizetni, maradtak a parókánál. Ebből egyébként I. Erzsébet királynőnek közel nyolcvan különböző darab állt a rendelkezésére.
Úgy tartják, a paróka Franciaországban a kopaszságát rejtegetni kívánó francia király, XIII. Lajos által vált ismertté. Más források azt mondják, a királyt kifejezetten dús sörénnyel áldotta meg a sors, ezzel teremtve divatot udvarában, mert az előkelő alattvalók mind őt próbálták utánozni, s miután a hajuk lassan nőtt, hosszú parókához folyamodtak.
XIII. Lajos utódja fia, XIV. Lajos, valóságos kultuszt teremtett a parókával, amely korának – a 17-18. századnak – egyik jellemző divatja lett, különösen az arisztokrácia körében. Az egyik teória szerint azért terjedt el ennyire, mert sokan szenvedtek a nemi úton terjedő szörnyű betegségben, a szifiliszben, amelynek kellemetlen mellékhatása a szőrzet és haj kihullása volt.
A parókadivat eleinte csak az udvari körre szorítkozott, majd egyre jobban elterjedt a a társadalom minden osztályában. A nők eleinte nem követték a férfiak eme hóbortját, később azonban maguk sem riadtak el a túlzásoktól. A rang és a paróka magassága egyenes arányban állt egymással. Némelyik hölgy oly magasra emeltette a parókahajat a fején, hogy például a színházban mögöttük ülők, semmit nem láttak az előadásból. Mindez odáig fajult nem egyszer, hogy a színházigazgatók kénytelenek voltak megtagadni az ilyen frizurájú hölgyektől a belépést. Az ún. allonge-parókák például oly terebélyesre növekedtek, hogy egészen eltűnt az arc a bodrok között. Még a gyermekek sem voltak megkímélve a hóbortos divattól. Az allonge-parókák azonban túl kényelmetlenek voltak ahhoz, hogy sokáig trendinek számítsanak. Hamarosan divatba jöttek a fekete masnival copfba kötött parókák, amelyek könnyebben kezelhetőek voltak.
A sok szabadidővel és a lehetetlen paróka-kreálmányok előállításához szükséges kellékekkel rendelkező uralkodóosztályt lehetetlen volt leutánozni, de ez nem jelentette, hogy nem is törekedtek rá. Ugyan többárbocos hajót nem ültettek a fejükre, ahogy anno Marie-Antoinette tette, de nem mondtak nemet a parókaszobrászok alacsonyabb darabjaira, inkább zsírral rögzítették a fejükhöz, hogy ne mozduljon el. A lósörényből, jakszőrből és emberi hajból készült paróka, megtoldva a zsírral magához vonzotta az apró élősködőket, amelyek sok bosszúságot okoztak a viselőnek. Ráadásul a folyamatosan illatosított, rizsporozott és viaszolt parókákat sem mosták, így szintén a parazitafertőzések melegágyaivá váltak, ahol a tetvek mellett olykor még lepkék, sőt, egerek is tanyát ütöttek. Akadtak, akik hosszú vakarópálcákat tartottak maguknál, hogy a kellemetlen csípések után benyúlhassanak velük a paróka alá.
A legjobb minőségű parókák emberi hajból készültek, ám előfordult, hogy gyapjúból és a lovak sörényéből is állítottak elő hajpótlékot. Ezek olyan díszesek és bonyolultak voltak, hogy felhelyezésük több óráig is eltartott, így viselőjének célszerű volt ülve aludnia, ha másnap nem akarta megismételni a hosszadalmas és unalmas procedúrát.
A parókadivat 1665-re Velencébe is eljutott, ám a városi hatóságok 1668-ban törvénytelennek nyilvánították a viselését. A hajpótlék a betiltás hatására azonban csak népszerűbb lett, így a rendeletet néhány évvel később visszavonták.
A 17. század második felében Angliában, egy átlagos paróka egy londoni közember heti fizetésébe, 25 schillingbe került, de egy díszesebb póthajért akár 800 schillinget is elkérhettek. A parókák idővel olyan sok pénzbe kerültek, hogy Párizsban rendkívül gyakorivá vált a parókalopás. A 17. század végére a parókakészítésből és a póthaj exportjából származó összegek már a francia állam egyik legnagyobb bevételi forrását jelentették. Miután Nagy-Britanniában 1795-ben adót vetettek ki a rizsporra, a francia forradalom után pedig Franciaországban is nemkívánatossá vált a póthaj viselése, a parókák népszerűsége jelentősen visszaesett, majd a 19. század elejére fokozatosan kimentek a divatból.
Az 1960-as években aztán a póthaj visszaköszönt egy rövid időre a hajdivatba, amikor egyre felkapottabbak lettek a magasított frizurák, kontyok. Manapság ritkán használják a parókát, általában alkalomhoz kötik, inkább a póthajak hódítanak újra ilyen-olyan formában a 2000-es évektől, akár hajfelvarrás, hajbeültetés, stb. által. Persze mindig újabb és újabb frizurák válnak divattá, és a paróka, a hajpótlás módja is fejlődik, változik.
Összeállította és kiegészítette: Csiribusz, az alábbi források alapján: members.iif.hu; hotdog.hu; mult-kor.hu; life.hu; epa.uz.ua
Képforrások: solarey.net; sites.google.com; hu.pinterest.com; rizsporoshetkoznapok.blog.hu; trendmano.blog.hu; profihajhosszabbitas.webnode.hu; hajatultetesblog.blogspot.hu; tudorinda-3.blogspot.hu; hu.wikipedia.org; life.hu
