Egy tragikus hollywoodi parti
2017. december 01. írta: Csiribusz

Egy tragikus hollywoodi parti

ra2.jpgAz amerikai közönség, és főleg a gyermekek kedvenc bohóca volt az 1910-es és 1920-as években Roscoe „Duci” Arbuckle. Ő volt a jóság, és a tiszta humor egyik megtestesítője a némafilmek fénykorában. Becenevét tömzsi, kövérkés alkatáról kapta, és a közönség rajongó szeretete a „bálnák hercegének” nevezte el. Ám ennek az embernek volt egy sötétebb, perverzebb oldala is, amit senki még csak nem is sejtett egészen addig a pillanatig, míg az a bizonyos botrány ki nem robbant. Roscoe Arbuckle szenvedélyes, de nem éppen egészséges vágyat táplált az alkohol, s főleg a gyengébbik nem iránt. Azon az éjszakán valami szörnyű dolog történt, melynek igaz történetét csak maga Arbuckle, és a szerencsétlenül járt fiatal filmcsillag tudta, aki az életével fizetett egy könnyű mulatságért. A lány már nem tudta elmondani mi is történt, de az biztos, hogy azon a szörnyű estén, Hollywood mindörökre elveszítette ártatlanságát.

Átlagos, szeptemberi hétvége közeledett, ami újabb lehetőséget adott a hírességeknek, hogy távol a reflektorfénytől kiélhessék buja vágyaikat, és napokon át csak mulatozzanak. Így volt ez Ducival is, amikor azon a napon elindult tudor stílusú kastélyából San Franciscóba. Nyolc évvel korábban egy vízvezeték-szerelő mellett volt segédmunkás, ezért jól tudta, hogy hálásnak kell lennie a sorsnak, amiért élete ilyen szerencsés fordulatot vett. Háza lett, pénze, karrierje, barátai és hírneve.

dalia3.jpeg

A parti 1921. szeptember 5-én kezdődött San Franciscóban. Ez az időszak Kaliforniában még nyárnak számít. Ekkor Duci már a komédia királyának számított. Nem rég írt alá egy komoly szerződést a Paramount Picturesszel, amely három éven belül hárommillió dollárhoz juttatta volna. Ez akkoriban elképesztő mennyiségű pénznek számított.

A 34 esztendős sztár alig bírta kivárni, hogy megünnepelhesse hatalmas szerencséjét színészkollégáival és a mindig jelenlévő statisztalányokkal. Ezt a hétvégét régóta tervezte már és tudta, hogy ott lesz imádott Virginiája is, aki a kor egyik felkapaszkodó fiatal színésznője volt, s akihez eddig még nem volt szerencséje Ducinak. Egy ideje már kinézte magának a szép, barna, chicagói lányt, aki karrierje érdekében néha bájait is felhasználta. Duci úgy gondolta, ez az átmulatott hétvége közelebb hozhatja a lányhoz, aki iránt ellenállhatatlan vágyat érzett.

ra3.jpg

Szeptember 3-án két autóval indult barátai társaságában az öbölmenti városba, hogy kidorbézolják magukat. Duci három, egymás melletti lakosztályt bérelt ki az előkelő Saint Francis hotelben. A csempészett szeszesital-rekeszek is megérkeztek, a komikus pedig bekapcsolta a rádiót és addig csavargatta a gombokat, míg a készülékből fel nem csendültek a helyi jazz-adó ritmusos dallamai. A vendégek megérkeztek, indulhatott a parti. A következő 48 órában egyre vadabb, féktelenebb lett a mulatozás, hétfőn már több mint ötven félmeztelen férfi és nő tivornyázott a hotelszobákban. Pohárköszöntőt mondtak spicces vendéglátójuk tiszteletére, aki pizsamában és köntösben botladozott ide-oda. Közben vicceket mesélt és szorgalmasan töltögette a kiürült poharakat. Végül odalépett Virginiához – aki maga is sokat ivott –, hogy kövesse őt az 1221-es lakosztály hálójába. Amikor a lány kilépett a szobából, Duci visszakacsintott nevető barátaira: „Ez egy olyan lehetőség, amire már régóta várok” – mondta.

ra4.jpg

Mindenki nevetett, jókívánságokkal látták el az újdonsült „párt”. Pár perccel később a zene és a hangos mulatozás ellenére is hallani lehetett, amint Virginia rettenetesen sikongat a szomszéd lakosztály hálószobájából. Kínos csend zuhant a társaságra, a vendégek elképedve hallgatták a szörnyű hangokat. Ekkor hatalmas sikoly hagyta el a lány ajkait, aztán folyamatos, fájdalmas nyögések következtek, amelyek nem kéjről, hanem kínokról árulkodtak. A vendégsereg ereiben megfagyott a vér. Nem sokkal később Arbuckle szakadt pizsamában, mosolyogva jött vissza a vendégek közé, és csak ennyit mondott: „Menjetek be, és öltöztessétek fel… túlságosan nagy zajt csap” – mondta nevetve a döbbent sokaságnak. Közben Virginia újra felsikított. Duci mosolya groteszk vigyorrá változott, és átkiáltott hozzá: „Fogd be a szád, vagy kihajítalak az ablakon!”

Virginia két barátnője, Bambina Delmont és Alice Blake átsiettek a lányhoz a szomszédos lakosztályba, és amit láttak, azt sosem felejtették el. Virginia, majdnem meztelenül feküdt az ágyon, teste fájdalmas kínokban vonaglott. Ruhái, melyeket brutálisan letéptek róla, cafatokban hevertek szanaszét a szobában. Amikor megpróbálták vigasztalni, a lány felzokogott: „Meg fogok halni! Meg fogok halni! Bántott!”

ra5.jpgVirginia Rappe, öt nap múlva valóban meghalt. Halála előtt nem sokkal, még tudott beszélni, és ezt suttogta az ápolónőnek: „Duci Arbuckle tette ezt velem. Kérem, tegyen meg mindent, hogy ne úszhassa meg.”

Innentől kezdve Duci és hollywoodi befolyásos barátai mindent megtettek annak érdekében, hogy az ügyet eltusolják, és ha nem a megvesztegethetetlen Michael Brown lett volna a halottkém, talán sikerült is volna ez a mocskos húzásuk. Ám Brown, miután megvizsgálta a lány testét, széleskörű vizsgálatot indított az ügyben. Kiderült, hogy lány nemi szerve súlyosan megsérült, a halál pedig az emiatt fellépő hashártyagyulladás végett következett be. A vizsgálat befejezése után, Arbuckle ellen – aki egyébként semmiféle megbánást nem tanúsított –, nemi erőszak és gyilkosság miatt vádat emeltek. Egész Hollywoodot, sőt, egész Amerikát megrázta a szörnyű tragédia.

A korabeli bulvárlapok rekonstruálták az esetet, és Arbuckle 1921 novemberében az első bírósági tárgyalás után, nyomtatásban is megjelent a legelterjedtebb feltételezés, miszerint egy pezsgősüveg okozta a végzetes sebeket Virginia legintimebb zónáján. Mások azt állították, akkor sérült meg súlyosan, amikor a százhúsz kilós színész, őrült szenvedélyében ráugrott. Ezek azonban mind pletykák vagy híresztelések voltak.

Az esküdtszék – amelynek figyelmét folyamatosan felhívták arra, hogy az áldozat nem volt éppen angyal – további bizonyítékokat tartott szükségesnek, hogy megállapítsa, valóban Arbuckle okozta-e a pár nappal később bekövetkezett halálát Virginia Rappe-nek. 43 órás vita után, 10:2 arányban javasolták a felmentést. Ám eljárási hiba miatt érvénytelenítették az ítéletet. A második per eredményét, ami szintén 10:2 arányban a bűnösség megállapításával zárult, szintén érvénytelennek nyilvánították.

1922 áprilisában Duci Arbuckle-nak újra szembe kellett néznie az esküdtekkel. A harmadik alkalom több szerencsét hozott neki. Az esküdtek alig egy perc alatt megállapították ártatlanságát, sőt még elnézést is kértek tőle a kellemetlen procedúráért. Ezt azzal indokolták, hogy a legapróbb bizonyíték sincs ellene, amit felhozhatnának a bűnössége mellett.

Arbuckle-t az egész ügy tönkretette anyagilag, hiszen minden vagyona ráment a védekezésre. Amikor elhagyta a tárgyalótermet, ennyit mondott: „Az ellenem felhozott szörnyű vádakkal szemben, ártatlanságom bizonyítást nyert… nagyon hálás vagyok a mellettem kitartó embertársaimnak. Egész életemet annak szentelem, hogy őszinte filmeket készítsek a gyerekek örömére. Azon leszek, hogy ezután még szélesebb területen hasznosítsam magam, s hogy művészetemmel még nagyobb szolgálatot tegyek.”

Erre azonban Ducinak már nem nyílt lehetősége. A tizenkét esküdt szemében ártatlan volt, ám az Egyesült Államok szemében nem. A hárommillió dolláros szerződést a Paramount Picturesszel felbontották, Arbuckle teljesen tönkrement, kényszernyugdíjba vonult és alkoholista lett belőle.

1931-ben, ittas vezetésért letartóztatták, s amikor a rendőrök az autója felé tartottak, a bukott bálvány kidobott egy üveget az autóból, és az arcukba nevetett: „Ott repül a bizonyíték!” – kiáltotta.

Lehetséges, hogy az alkoholizmus homályos páráján át valahogy visszagondolt arra a meleg San Francisco-i éjszakára? Egy másik üvegre, amit kidobott a tizenkettedik emeleti ablakon? Ezt a titkot Roscoe „Duci” Arbuckle 1933-ban magával vitte a sírba.

ra1.jpg

Forrás: Új Vénusz Lap- és Könyvkiadó - Bp. - 1993. / A világ legnagyobb titkai – lejegyezte: Csiribusz

Képforrás: thoughtco.com; en.wikipedia.org; theclio.com; eskify.com; pinterest.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kepzeletvagyvalosag.blog.hu/api/trackback/id/tr2113408265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása