Nem vagyok az a Kádár-korszak iránt nosztalgiázó fajta, de a '80-as évek karácsonyai gyerekkorom fénypontjai voltak. Szerintem sokan vannak így a mai negyvenesek, ötvenesek között. Lehet, hogy szegényesek voltak azok az évek, kevésbé roskadoztak az asztalok étellel-itallal, mi mégis gyerekek voltunk, és a szemünk pont úgy csillogott mint a mai kölyköké.

Kezdjük azzal, hogy a kommunista ideológia úgy állt a valláshoz, mint klerikális babonához, amely majd idővel el fog tűnni. Éppen ezért, hogy segítsék az eltűnését, a karácsonyt nem Jézus születéseként, hanem a szeretet ünnepeként akarták ünnepelni - ha már muszáj. Vagy fenyőünnepként szovjet mintára az ötvenes években. A '80-as évekre már jelentősen enyhült a szigor, de még mindig nem illett megkérdezni egy gyerektől nyilvánosan, hogy "Na, mit hozott a Jézuska?" A helyes kérdés inkább ez volt: "Mit hozott a Télapó?" A '80-as években december 24-e ugyanolyan munkanap volt mint a többi, legfeljebb a következő két nap számított ünnepnek. Ennek ellenére december 24-én este azért zsúfoltabbak voltak a templomok, ilyenkor még azok is elmerészkedtek misére, istentiszteletre, akik egy normális vasárnapon nem mertek. Megkönnyítette a helyzetüket az, hogy sokan mentek vidékre, rokonokhoz ünnepelni, ahol bátrabban mertek végigülni egy szertartást.

Talán mondanom se kell, hogy nem volt ilyen elképesztő előkészület mint manapság. Volt néhány áruház, akadtak giccses tévéreklámok, kedves csomagolópapírok, karácsonyi skálás reklámtáskák, de nem kezdődött el már október elején a karácsonyi őrület.

Bár nagyobb árubőség volt mint az ötvenes-hatvanas években, és mi voltunk a legvidámabb barakk a szocialista táborban, azért a kapitalista országokhoz képest még elég szűkös volt az árukészlet.

A szegényebb családokban nem nagyon dúskáltak a gyerekek ajándékokban. Már egy-egy szem pult alól beszerzett narancs vagy banán is óriási ajándéknak számított. Persze azért aki tehette, megajándékozta a szeretteit. Kamaszok nagy álma volt a kazettás magnó, kvarcóra, farmer, kisebb gyerekek pedig a fél karjukat adták volna egy beleülős lábbal hajtható moszkvicsért vagy rugós fociért.

Kislányok nagy álma volt a moncsicsi, a panel konyhát utánzó játékkonyha. Nagy családi ajándéknak számított a Gazdálkodj okosan! társasjáték. Aki tehette, állított karácsonyfát, és fel is díszítette saját eklektikus ízlése szerint. Volt rajta soros kapcsolású izzósor, amiből ha egy izzó kiégett, végig kellett vizsgálnod az összeset, hogy megtaláld a hibát. Csíptetős gyertyatartók, színes papírból készített karikaláncok, gömbdíszek, füstölgő csillagszórók, és persze az elmaradhatatlan szaloncukor sem hiányozhatott. A zseléset imádtuk, de volt az az ezüstpapírba csomagolt szörnyűség, amibe beletört a fogunk, és elmondhatatlanul pocsék volt.

Na meg a habcsókkarikák! Szépek voltak, és állati édesek. Annál szebbnek tartottak egy karácsonyfát, minék több és színesebb kacat volt rajta. Természetesen akkoriban is igyekezett mindenki a legszebb ruháját felvenni, bedauerolni a haját, sminkelni. Ki-ki vérmérséklete szerint ünnepelt. Meglátogattuk a rokonokat, volt nagy vacsora, került ilyenkor az asztalra az annyira vágyott Pepsi-Colából is. Egyes családokban volt nagy kártyaparti, társasjáték, szólt a Last Chrismas vagy a Csendes éj - kazettáról vagy lemezjátszóról.

A gyerekekre már ekkor is gondoltak a tévészerkesztők, és rengeteg mesefilmet adtak mint például: Süsü a sárkány, Bors néni, Minden egér szereti a sajtot, Szervusz Szergej, Makk Marci, Cimbora. Semmi Jézus-film, semmi Reszkessetek betörők!  Csak szépen, szolidan, szocialista emberhez méltóan tessék ünnepelni! 

Forrás: torimaskepp.blog.hu

Képforrás: magyarorszagkul.nlcafe.hu; haon.hu; retronom.hu; youtube.com; zacc.cafeblog.hu; torimaskepp.blog.hu; pinkzebra.cafeblog.hu; kreativkaracsony.gportal.hu; retro.eoldal.hu; tesztelok.hu