Bécsben napjainkban is megtekinthetőek a Habsburg koronázási ékszerek, amelyek gyönyörűek ugyan, de történelmileg hiteltelenek; szakértők szerint is szedett-vedett a gyűjtemény. Még a Habsburg császárok hivatalos koronája sem német eredetű. A Habsburgok ugyanis, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia uralkodói lettek, nem találtak más jelvényt, mint Csehország rubinokkal és zafírokkal ékesített koronáját, amely a 17. század óta a család tulajdonában volt. Ugyancsak nem számukra készült Attila kardja és az a lándzsahegy sem, amellyel állítólag Krisztus testét döfték át a kereszten.

A vallásos személyek, illetve azok, akik a misztikus dolgok után érdeklődnek tudják, mit jelent, mit jelképez Longinus Lándzsája. Ám azok számára, akik nincsenek teljesen tisztában a Lándzsa történetével, nézzünk egy gyors történelmi áttekintést.

„Egy legenda szövődött e köré a Lándzsa köré, amely szerint, bárkié is a Lándzsa, bárki fejtse is meg a titkát, annak kezébe kerül a világ végzetének jó vagy rossz sorsa.”

A hagyomány úgy tartja, hogy a Lándzsa korlátlan hatalmat és legyőzhetetlenséget biztosít tulajdonosának, ezért a középkori Európa szinte valamennyi uralkodócsaládja a magáénak akarta tudni. Ha valakinek a birtokába volt a Lándzsa, az máris jogot formálhatott a trónra – persze csak ha királyi vér csörgedezett az ereiben –, a babonás néptömegek azonnal isteni kiválasztottat láttak benne. Mivel nyilvánvalóan a Lándzsa nem lehetett egyszerre mindenkié, ezért nagyon sok hamisítvány készült. Ettől kezdve állandó vitatéma lett az európai uralkodócsaládok között, hogy melyiké az eredeti ereklye.

„Ha nem egy a vitézek közül dárdával döfé meg az ő oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki abból.

És a ki látta, bizonyosságot tett, és igaz az ő tanúbizonysága, és az tudta, hogy ő igazat mond, hogy beteljesedjék az írás: Az ő csontja meg ne törettessék.” (János evangéliuma 19: 34-37)

Gaius Cassius, Poncius Pilatus prokonzul hivatalos képviselőjeként jelen volt Jézus Krisztus keresztre feszítésén. Ennek az öregedő tisztnek mindkét szemét hályog borította, így légiói csatáiban már nem vehetett részt. Helyette a jeruzsálemi vallási és politikai helyzetről vitt jelentéseket. Két éven keresztül figyelte Jézus tevékenységét, aki veszélyeztetni látszott a megszálló római hatalmat. Cassius végignézte, ahogyan a légionárusok végrehajtják a kivégzést. Akárcsak a katonákra, rá is nagy hatással volt a názáreti bátorsága, méltóságteljes viselkedése és fegyelmezettsége a kereszten.

Ézsaiás próféciája a Messiásról így szólt:„Az ő csontja meg ne törettessék.” Annás, a szanhedrin tanácsadója és Kajafás főpap –, hogy a tömegek számára bebizonyítsák, miszerint nem Jézus a megjósolt Messiás, hanem csak egy egyszerű halandó, aki a papok hatalmára akar támadni –, mindenáron el akarták érni, hogy Jézus testét megcsonkítsák.

Annás és Kajafás kezdettől rossz szemmel nézték Jézus tevékenységét és népszerűségét. Az idő végül az ő malmukra hajtotta a vizet. Amikor Jézus ügye Poncius Pilatus elé került, Annás és Kajafás hozzáfolyamodtak, hogy a megfeszíttetés során Jézusnak és a másik két elítéltnek a végtagjait eltörhessék. Azzal az indokkal tették mindezt, hogy a kivégzettek még azon a bizonyos pénteken kiszenvedjenek és kínjaik ne nyúljanak át szombatra, amikor is a zsidók Sabbatja volt, mert hitük szerint olyankor nem lehetett kivégzéseket tartani.

A templomi őrség különítményének vezetője vitte Heródes Antipasnak, a zsidók királyának lándzsáját, a tett végrehajtására szóló felhatalmazás jelképét, mely nélkül a római katonák nem engedték volna, hogy a színhelyre érkezvén elvégezze megbízatását. Miután a különítmény megérkezett, a római katonák undorodva fordultak el tőlük. Egyedül Cassius volt az, aki végignézte, amint a másik két elítélt – Gestas és Dismas – csontjait ripityára zúzzák. Nagyon megrendítette Jézus bátorsága, amint felszegeztetését viselte és eltökélte, hogy mindenképpen megvédelmezi a názáreti testét. Lovával a középső kereszthez ugratott és lándzsáját Jézus jobb oldalába, a negyedik és ötödik borda közé döfte. Ez bevált módszer volt a rómaiak körében, ha arról akartak meggyőződni él-e még az ellenség. Hiszen ha nem él, már nem folyik belőle vér. Jézusból testéből viszont „azonnal vér és víz jöve ki”, és abban a pillanatban, amikor a Megváltó vére megindult, Gaius Cassius visszanyerte beteg szemeinek látását.

Mindezen idő alatt Annás és Kajafás a templomban tartózkodva várták a megcsonkíttatás hírét. Ekkor a Szentek Szentjének Leple felülről lefelé végighasadt, felfedve az Ószövetség Fekete Kockáját, amely széleinél elrepedve a Kereszt formáját vette fel.

Igazából soha nem derült ki, hogy Cassius a saját lándzsáját használta-e, vagy az izraelita százados kezéből ragadta-e ki azt a lándzsát, amit a zsidók szent tárgynak tartottak. Úgy vélték, ez a Lándzsa volt Józsua kezében annak idején; ezt a Lándzsát hajította Saul király féltékenységében Dávid felé; ezt a Lándzsát tartotta kezében Nagy Heródes, amikor ártatlan csecsemők lemészárlását rendelte el; és most ezt a Lándzsát kell vinniük a Jézus csontjainak megtörésére szóló felhatalmazás szimbólumaként. Bármelyik is volt az a Lándzsa, Gaius Cassius Lándzsás Longinusként vált ismertté. (A longinus szó a görög 'longhé = lándzsa' szó latinizált alakja.)

Cassius ezek után áttért a keresztény hitre és az első jeruzsálemi keresztény közösségek nagy hősként és szentként tisztelték. Az őskeresztények úgy vélték, egyetlen pillanatra az egész emberiség sorsa Gaius Cassius kezében volt. Miután Cassius megtért, lándzsáját állítólag a későbbi Szent Péterre hagyta, aki magával vitte Rómába.

A vasból készült lándzsahegy ma már megfeketedett az időtől. Nagyjából harminc centi hosszúságú, s mivel valamikor kettétört a közepe táján, a két részt egy aranyhüvely tartja össze. Ezen kívül aranyszálakkal egy szeget erősítettek hozzá, amely a hagyomány szerint Krisztus keresztjéről származik.

A 20. század elején összesen négy lándzsát tartottak számon: az egyik, mely a leghitelesebbnek számított, a Habsburgok tulajdonában volt. A második a Vatikán nagytermének falán függött. A harmadikat a lengyelországi Krakkóban őrizték, míg a negyedikről azt tartották, Szent Lajos király hozta magával a 13. században Konstantinápolyból, miután hazatért a keresztes hadjáratból.

A legenda szerint a Lándzsa nemcsak világi hatalmat és hadi sikereket biztosít annak, aki birtokolja, hanem a tisztánlátás képességével is megajándékozza tulajdonosát. Ugyanakkor halált is okozhat, mert ha valaki kiejti a kezéből vagy elveszíti, azt hamarosan utoléri a végzet. Így volt ez Nagy Károly esetében is, aki miután véletlenül kiejtette kezéből a Lándzsát, néhány napon belül meghalt. Később Madarász Henrik szász uralkodóhoz került a mágikus eszköz, majd öt másik szász fejedelem birtokolta. Ezután a Hohenstaufok titkos fegyvere lett, különösen Barbarossa Frigyes életében és halálában játszott nagy szerepet. Frigyes Nagy Károlyhoz hasonlóan kiejtette kezéből az ereklyét. A 20. század meghatározó alakjai közül talán Adolf Hitler volt az egyik, aki megszállottan érdeklődött a bibliai tárgyak, relikviák után, így Longinus Lándzsája is felkeltette a figyelmét.

Forrás: Jövővilág Alapítvány: A világ leghíresebb ereklyéi / Longinusz Lándzsája című fejezet alapján lejegyezte: Csiribusz

Képforrás: en.wikipedia.org; fineartamerica.com; rejtelyekszigete.com; codteainfo.hu; businessinsider.in