Zanzák, a zsugorított emberfejek
2018. április 21. írta: Csiribusz

Zanzák, a zsugorított emberfejek

1961-ben egy lengyel felfedező, egy bizonyos Edmundo P. és kutatócsoportja egy hátborzongató szertartás részleteit rögzítette kezdetleges videokameráján. A felvételen jól látszik, hogy egy emberi fejet mártogatnak éppen forrásban levő vízben. A dél-amerikai törzs csak zanzának nevezi azokat az összezsugorított emberfejeket, melyeket az erről elnevezett szertartás során hatástalanítanak. Mi a különbség köztük és köztünk? Csupán az, hogy mi elszörnyedve gondolunk bele a szertartásukba, náluk viszont ez egy 3000 éves hagyomány.

zf1.jpg

Dél-Amerika – Ecuador – Amazónia észak-keleti része: Ezen a vidéken még mindig élnek olyan közösségek, melyek teljesen a világtól elszigetelten tengetik mindennapjaikat. Kis falvaikon kívül alig ha merészkednek ki más, számukra idegen régiókba. Valahogy így van ez a már polgáriasodott, már fejlett városokban élő lakossággal is: igazából ők sem tartanak kapcsolatot bennszülött embertársaikkal. Mint ahogy ők sincsenek tisztában, mit rejt a civilizáció világa, a polgárosodottak sem tudják, mit rejtenek azok a térségek, melyet ezek a népek kisajátítottak maguknak. Nehéz is belegondolnunk (nekünk, európaiaknak), hogy hogyan képesek emberek még mindig az őskor adta körülmények, lehetőségek között élni. Mennyire bosszant minket az, ha egy tulajdonképpen teljesen jelentéktelen dolgon idegeskedünk, miközben csöndben ülünk kényelmes kanapénkon és azt hisszük, teljesen igazságtalan velünk a világ. Mennyire nem tudjuk már felfogni azt, hogy amennyi vízből mi reggeli mosakodásainkat végezzük, az sok országban egy ember kb. kétnapi vízadagja. Mennyire elképzelhetetlen számunkra az, hogy vannak emberek, akik kis fakunyhókban élik le egész életüket, de boldogok. Boldogok, mert az élet apró ajándékainak is örülnek, és csak ilyen közegben mutatkozik meg az, hogy egyetlen dolog, aminek ők még örülni tudnak, azok a hagyományaik.

Köztudott, hogy miután Kolumbusz felfedezte Amerikát, folyamatos gyarmatosítások kezdődtek az addig még teljesen érintetlen kontinensen. Érintetlen alatt nem azt értem, hogy nem jártak, éltek rajta emberek, hanem azt, hogy nem éltek rajta európaiak. Amíg nem tették rá lábukat, addig olyan ősi népcsoportok éltek a kontinensen, mint a maják, aztékok, inkák, melyet bizonyára mindenki ismer. Kevesen hallottak viszont a dél-amerikai shuar törzsről, melyek mind a mai napig fennmaradtak. Míg a konkvisztádorok (gyarmatosítók) rabszolgasorba rántották az ősi kultúrákat és végül lemészárolták azokat, addig a shuar törzs megbújt rejtekén, és egy szertartás eredményével tulajdonképpen elzavarták az arra járókat.

Nem hiába, hogy a spanyolok is elkerülték ezt a helyet, mégpedig úgy, hogy 1961-ig nem is jártak arra „idegenek”. Minek is köszönhették ezt a shuarok? Egyedi technikájuknak, melyet a fejzsugorítás szertartásának (az ő nyelvükön ezt csak zanzának) neveznek. Hogyan is készül egy zanza? Jobb, ha gyenge idegzetű olvasóink talán itt abbahagyják a cikk olvasását…

zf2.jpg

Szóval, a zanza egy zsugorított emberi fej, melyet a szertartás során a fej átlagos méretének 1/4 részére zsugorítanak. Miután az ellenség kilehelte lelkét, azután jön értelemszerűen a fej eltávolítása a testtől. A fejbőrt felmelegített szerszámokkal távolítják el a koponyáról (szó szerint lenyúzzák) a tarkótól kezdve. Miután a koponyacsontot eltávolították, fél órán keresztül vízben forralják a fejet, tovább nem, mert az már a haj kihullását eredményezné, ami nem célja a szertartásnak (a jelek szerint 3000 év alatt sikerült ezt is tökéletesíteni, kikísérletezni). Ezután zsákot formálnak belőle, és igazából a nyaki résznél töltik fel forró homokkal, kövekkel, hogy ez még a maradék zsírokat is elölje a szervezetben. Így tárolják ezt a tűző napon néhány óráig, napig, hétig? Ha ezután újra a főzésre kerül sor, akkor tulajdonképpen a fej tökéletesen összezsugorodik. Az ökölméretű emberfejek tökéletesen formálhatóak így, majd szemeit bevarrják, ajkait szegecsekkel szúrják át. Ezzel elvileg az a céljuk, hogy az elhunyt szelleme ne tudjon visszatérni (kitörni?) a fejből.

A zsugorítás ötlete tulajdonképpen azt jelképezi, hogy a törzs tagjai nem csak nagyobb fejjel, de még nagyobb ésszel is rendelkeznek ellenségeikkel szemben, persze ők ezt nem csak elméletben, de gyakorlatban is így szeretnék látni. Ma már természetesen nem kerül sor ilyen szertartásokra. A bennszülöttek teljes mértékben büszkék őseikre, és gyomorforgató szokásaikra. Tudatában vannak annak, hogy nagyszüleik egykor még elvégezték ezeket a lépéseket, ám az ínycsiklandozó receptnek már csak kevesen vannak birtokában. 1961-ben még éltek a szokások, de a gyorsan változó világ eszméje hozzájuk is elérkezett.

Forrás: ufoesparacikkek.gportal.hu

Képforrás: commons.wikimedia.org; sites.google.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kepzeletvagyvalosag.blog.hu/api/trackback/id/tr2413450563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RuRu 2018.04.22. 21:11:58

Bár az idegzetem nem a legerősebb, de azért elolvastam, durva, de nagyon érdekes!
Most kaptam választ arra, hogy honnan ered a "zanzásít" kifejezés.
Jó lett! :-)
süti beállítások módosítása