Első pillantásra úgy tűnik, hogy Natalia Beketova egy átlagember. Ő 32 éves, és mint elárusítónő dolgozik egy iparicikk-boltban az Anapa üdülőben, Krasznodar orosz régióban, a Fekete-tenger északi partján. Az üzlet vásárlói, részben külföldi turisták, észrevették, hogy nem számít, milyen nyelven szólnak, Natalia érti. Neki egy nagyon különleges adottsága van: az oroszon kívül 120 idegen nyelvet tud.

Natasa 1979-ben született Lengyelországban. Apja a Varsói Szerződés keretében lengyel területen állomásozó szovjet csapat tagja volt. Több év után családjával visszaköltözött Oroszországba. Kislánykorában az iskolában nem tűnt ki semmivel, közepes diák volt. "Egy nap, amikor én a kilencedikes voltam, megpróbáltam megoldani egy matematikai tesztet. Bele akartam nézni a padtársnőm füzetébe, de abban a pillanatban az én szigorú tanárnőm rám kiáltott: "Beketova! Kidoblak!" Borzasztóan megijedtem, elkezdett zúgni a fejem és felgyorsult a szívverésem. Minden forgott, és a kép elsötétült. Úgy éreztem, hogy az égbe repülök. Körülöttem smaragd szikrák, tűzgolyók táncoltak, amelyeket érintettem, de nem éreztem fájdalmat. Csak úsztam, és egy olyan boldogságot és nyugalmat éreztem, ami nem is emberi. Nem tudom megmondani, hogy mindez mennyi ideig tartott, de amikor felébredtem, nem tudtam, hol vagyok. A körülöttem lévő emberek idegeskedtek és kiabáltak." Az iskolai védőnő, Lydia Dmitriev emlékszik rá, hogy milyen szörnyű félelmen ment keresztül azon a napon Natasa miatt. "Amikor felébredt az ájulásból elkezdett érthetetlenül motyogni valami olyan nyelven, amely nem az orosz volt, a hangzása német eredetűnek tűnt. Az angol tanárnak csak annyit sikerült megfejteni, hogy óangolul azt mondja: "Ne kiabáljatok már rám! A nevem Ann McDowell".

Natasát sürgősen beutalták a kórházba, de 24 óra múlva hazaengedték. Az ő fizikai állapota normális volt. Szédületes tény, hogy az ájulás óta, Natasa egy mukkot nem tudott oroszul. Teljesen elfelejtette az anyanyelvét. Egy ABC-és könyvvel három nap kellett neki, hogy emlékezzen az oroszra. Ehelyett az elméjében naponta újabb és újabb szavak keletkeztek, különböző nyelveken. 

Az eset miatt megrémült család mindenféle orvoshoz vitte. Egyik sem állapított meg semmilyen diagnózist, mert Natasa teljesen normálisnak tűnt. Moszkvában pszichológusok, antropológusok és nyelvészek alapos kivizsgálásnak és teszteléseknek vetették alá. Mindezek a tudósok egy olyan rejtéllyel szembesültek, amelyik nem engedi magát tisztázni. De egy következtetés biztos: Natalia Beketova nem volt elmebeteg ember, nem hazudott, és minden bizonnyal képes volt körülbelül 120 nyelven beszélni. És még szokatlanabb, hogy az ő memóriájában "éltek" holt nyelvek, réges-rég eltűnt népek nyelvei is.

A moszkvai egyetemen történészei és filológusai megállapították, hogy gazdag ismeretekkel rendelkezik a régi kínai, óangol, mongol, spanyol, reneszászkori olasz, régi perzsa, arab, egyiptomi, babiloni, etruszk, ószláv, és sok más ősi nyelvből is. Ezen kívül, Natasa ismeri olyan kihalt törzsek nyelvét, amelyekről csak annyit lehet tudni, hogy melyik időszakban éltek, például egy polinéziai, a Ngoba törzs által beszélt nyelvet, amelyik hat évszázaddal Krisztus előtt élt.

A moszkvai egyetem nyelvészeit meghatotta a Natasa által beszélt nyelvek mesés száma, azt mondták, hogy ez lehetetlen és megnézték a Rekordok Könyvét. Azt találták, hogy az ember, aki a világon a legtöbb nyelvet ismeri Fazah Ziad és Libériában született. A Guinness Book rögzíti, hogy ő 55 nyelven beszél, anyanyelvén kívül. Tehát Natalia Beketova kétszer annyit tud!

Tudását bizonyítandó, Natasát egy, az ősi nyelvek szakértőinek csoportja tesztelte. Feladatként megkapta a legendás phaisztoszi korongra írt szöveget, amelyet mindössze néhány óra alatt képes volt megfejteni. A phaisztoszi korong, egyike a legnagyobb, a mai napig megoldatlan régészeti talányoknak, amely több évtizedes vita tárgyát képezte.

Majdnem minden, ami ezzel az ősi lelettel kapcsolatos, ellentmondásos, a céljától, a jelentőségétől egészen a régióig, amelyben készült. A titokzatos agyagtáblácskát a görögországi Kréta szigetén olasz régészek találták 1903-ban, a minószi Phaisztosz palota romjai között. A korong pontos kora is hasonlóan ellentmondásos.

A korongra vésett megfejthetetlen hieroglifák azt sugallják, hogy ie. 1650 körüli lehet. A körülbelül 250 piktogramot azért nagyon nehéz lefordítani, mert ilyen írásra nincs más példa, de ez nem riasztotta el a kutatókat. Az egyedülálló szöveg, még jobban kíváncsivá tette őket. De minden erőfeszítés ellenére, eddig még nem tudták pontosan lefordítani a lemezre vésett szöveget. Csak feltételezések voltak arra, hogy állítólag erkölcsi kérdéseket tartalmaz.

Néhány óra a vizsgálat után, Natalia Beketova rájött arra, ami előtte másoknak talán évek alatt sem sikerült. Bár a tudósoknak nincs lehetőségük megerősíteni a Natasa általi fordítást, megdönteni se tudják. Ennek a szövegnek egy töredéke így szól: "Nem egy démon az, aki engem leigázott... mert a kegyetlenség, a fájdalom és a kínzás, amivel én az ellenségemet megbüntettem, ellenem fordult, rabszolgává tett engem."

Az Oroszországi Írószövetség tagja, Mihail Recikin meséli: "10 évvel ezelőtt találkoztam Nataliaval, nem az ő idegennyelv-ismerete miatt, hanem azért, mert képes diagnosztizálni egy pillanat alatt. Moszkvába mentem egy orvosi központba, ahol egy barátom elismert doktor. Legnagyobb döbbenetemre, felajánlotta nekem – engedjem meg –, hogy a segédje megvizsgálhasson, mert mint mondta, van egy nagyon különleges adottsága."

Az író elmondja, hogy Natalia egy pillanatig figyelmesen nézte, aztán nekidőlt a falnak, mintha összegyűjtené erejét, és beszélni kezdett, mintha egy könyvből olvasná: "Mindkét szeme műtéten esett át a szaruhártya mechanikai sérülése miatt. Most 0,65 dioptriás a bal szem, és 0,59 a jobb." Köztudott, hogy az ilyen szemműtét nem hagy látható nyomot, mert lézerrel végzik. Michael Recikin azt is megerősítette, hogy Natalia tökéletesen "kitalálta" szemei dioptriáit.

Miután visszatért Oroszországba, Beketova elvégzett egy főiskolát és egy moszkvai kórházban dolgozott, mint nővér. Itt felfedeztek egy másik csodálatos képességét, amit valószínűleg a serdülőkori sokk után szerzett. Különböző betegségeket gyógyított, csak egyszerű érintéssel. Erről a kezelések alatt készített videofelvételek tanúskodnak. "Ha mint orvos asszisztálsz egy olyan csodálatos gyógyulást, olyan érzésed van, mintha egy sarlatán áldozata lennél", mondták a klinika orvosai. A klinikán a terápiás ülések résztvevői azt mondták, elképesztő, ahogy Natalia, csak a kéz hatalmával képes meggyógyítani a kórházba beutalt betegeket. Ezekben a pillanatokban, a feje körül megjelent egy ragyogó fehér kör, ami gyémántos oválissá változtatta az alakját és a kezelés végére lilává vált. Minden modern orvosi műszer ellenére, a klinika szakértői nem tudták megmagyarázni ezt a csodálatos jelenséget. A tény az, hogy idővel elvesztette ezt a képességét, talán mert már kimerítette erőforrásait.

Natasának van egy saját magyarázata az egész tapasztalatára: a reinkarnáció. "A lelkiismeretem olyan, mint egy üres papírlap, amelyre egy láthatatlan kéz ismeretlen jeleket rajzolt. De egy pillanatra, mintha csoda történt volna, az elmém felismerte azokat. A 120 nyelv, ami hirtelen mintha anyanyelvemmé vált volna, abból a 120 életemből van, amit ezelőtt leéltem. Töredékes emlékeim szinte mindegyikből vannak, de úgy vélem, hogy lehetetlen mindent visszaállítanom. Az energiafogyasztás óriási. Csak pár perc erőfeszítés után, úgy érzem, hogy teljesen kimerültem." Azt állítja, hogy az ő lelke keresztül ment az időben, a primitív civilizációktól, a történelmi huszadik századig.

"Emlékszem, hogy tagja voltam egy primitív törzsnek, állati bőrből készített ruhát hordtam, és valami jurta-féleségben laktam. A film pörög, és én Japánban vagyok... Egy tó partján, rózsaszín kimonó van rajtam, nézek a távolba. Aztán látom magam a napóleoni hadsereg egyenruhájában, a nevem Jan Dévér. Van képem a saját halálomról, amint 21 éves koromban, bajonettel átszúrt a cári birodalom egyik katonája. Az utolsó elmúlt életemben 13 éves koromban tífuszban haltam meg Németországban, 1920-ban. Előtte Finnországban éltem és Tatti Valo volt a finn nevem."

Natasa történetei egy olyan puzzle töredékeinek tűnnek, amit nehéz összerakni, de bizonyítják az ő nehéz útját. Tatiana Grigorieva, a Keleti Tanulmányok Intézetének professzora, megpróbálta megoldani ezt a rejtélyt. Az ő véleménye szerint, az egész fejlemény és a Natasa, egy szerényen oktatott személyből többnyelvű tudóssá való átalakulása a serdülőkori érzelmi sokkal jött létre. Ez a jelenség összefüggésben állhat az anamnézisnek nevezett folyamattal, vagyis, azoknak a fogalmaknak az emlékei, amelyeket a lélek már ismert korábbi létezéseiben. Az egyik, manapság gyakran emlegetett elmélet szerint, az emberi agy a teljes kapacitásának csak 10%-át használja. Tatiana Grigorieva professzor azt állítja, hogy a Natalia anamnézise a stressz miatt jelent meg és gyakorlatilag "felébresztette" a maradék 90%-ot.

A lélekvándorlás (gör. metempszichózis, "lélekváltás", palingenezis, "újraszületés"; lat. reinkarnáció, "újra testet öltés"): vallási-bölcseleti elképzelés, mely szerint az emberi lélek a halál után új (emberi, állati, növényi) testet kap, ez többször megismétlődik a végső tisztulásáig, amikor a lélek visszatérhet égi hazájába vagy egy csillagra.

A „primitív” népek úgy képzelték, hogy a lelkek öröktől fogva a legfőbb lénynél élnek, tőle szállnak le a földre, és hozzá térnek vissza. Ezért lehetségesnek tartják az ősök újra megjelenését az utódokban. Indiában az upanisádok tanításában jelent meg a lélekvándorlás, s a karma-elv révén erkölcsi jelleget öltött.

Az ókori görögök leggyakrabban használt kifejezése, a metempszichózis, "átlelkesülés", a léleknek a halál utáni azonnali visszatérése az életbe. A korábbi orfikus misztériumvalláshoz csatlakozva Püthagorasz feltételezi a lelkek állandó, 3 ezer éves körforgását az állatvilágban, s ezt nem befolyásolja az erkölcsi rend. Empedoklész a lélekvándorlást kiterjesztette a növényekre is, Platón szerint a léleknek meg kell szabadulnia a testben szerzett tisztátalanságaitól, ezért halála után állati vagy emberi testben tér vissza tetteinek megfelelően. Vergilius és Plutarkhosz csak a test rabságában élő ember sorsának tartja a lélekvándorlást.

Sok mai vallásban is megtalálható. Ez a többszörös "életek kereke" leggyakrabban a buddhizmusban és a hinduizmusban van meg, de a zsidó ezoterikus irodalomban is, az egyiptomiaknál és még néhány a kereszténység előtti népnél. A kereszténységben nem létezik a reinkarnáció, ahogy meg van írva a Bibliában, a Zsidókhoz írt levél 9. fejezet 27-28 versében: "És miképen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet: Azonképen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, a kik őt várják idvességökre."

Az emberek bizonyságtételei, a korábbi életeikkel kapcsolatos emlékeikről, lenyűgözte a tudósokat. Úgy tűnik, hogy leggyakrabban ezek az emlékek hirtelen jelennek meg, ez a csodálatos élmény általában a gyerekeknél gyakoribb. Az elmélet hívei azzal magyarázzák ezt az a tényt, hogy a gyermek közelebb van az előző életéhez és a memóriáját még nem "írták át" a jelenlegi aktuális események.

A felnőttek, akik elkezdenek visszaemlékezni elmúlt életeikre, leggyakrabban szokatlan élmények, mint például sokk vagy fejsérülés eredményeként teszik. Ian Stevenson professzor, a Virginiai Egyetem Pszichiátria Tanszék vezetője Charlottesville-ben, az egyik legismertebb szerző, aki a reinkarnáció tanulmányozásának szentelte egész karrierjét. Úgy hiszi, hogy a reinkarnáció fogalma kiegészíthetné az öröklődés fogalmát és támogathatná a modern orvostudományt, segíthetne megérteni az emberi viselkedés ismeretlen szempontjait. Stevenson úgy véli, hogy a reinkarnáció a lélek győzelme a test halála felett, de azt soha nem sugallta, hogy van egy fizikai folyamat, amelynek során egy ember személyisége túlélhetné a halált. 

Az amerikai szakértő talán leghíresebb esettanulmánya a Sujith nevü, Sri Lanka-i kisfiúé volt. Azt mondják, alig tanult meg beszélni, mikor Sujith elmesélte a szüleinek, hogy az előző életében Sammy volt a neve, a vasútnál dolgozott, és hogy szeszesital csempész volt. Egyszer, miután veszekedtek a feleségével, Sammy bánatában elment a korcsmába berúgni. Éjfél körül, hazafelé menet, elütötte egy teherautó és meghalt. A kicsi Sujith rendszeresen nyaggatta a szüleit, hogy vigyék el őt Gorakanaba, abba a városba, ahol Sammy élt. Ezen kívül a kisfiúnak, az ő korához képest természetellenes szenvedélye volt a cigaretta és az arak, annak a környéknek a jellegzetes szeszesitala.

A szülők soha nem voltak azon a helyen, és nem ismertek senkit, aki hasonlított volna a Sammy leírására. Azonban, buddhisták lévén hittek a reinkarnációban, így nem lepődtek meg különösebben a fiuk történetén. A lefolytatott vizsgálatok, amelyek közül egyiket Ian Stevenson professzor vezette, megerősítették, hogy a Sujith állításainak legalább 60%-a igaz volt. Amikor végül a kisfiú találkozott Sammy rokonaival, ezek le voltak nyűgözve a családias hangnemtől, amellyel velük beszélt, és hogy a becenevüket is tudta.

Több mint 40 év alatt Ian Stevenson professzor beutazta a világot, kivizsgálta több mint 2000 "reinkarnálódott" esetét. Véletlenül, 1995-ben megismerte Natalia esetét is. A kutató egyáltalán nem volt meglepve a fiatal nő különleges képességeitől. Az ő magyarázata viszonylag egyszerű. Elmondása szerint, még ha a reinkarnáció lehetőségét ki is zárnák, akkor is, a sokktól ami érte, Natasának valahogy sikerült csatlakozni az Univerzum kollektív emlékezetéhez. Ez az "alvó forrás", minden élőlény – legyen az emberi, állati vagy növényi – memóriájából tevődik össze, és valahol a téren és az időn kívül található. Stevenson professzor azt állítja, hogy Natalia Beketova belekortyolt a kollektív emlékeknek ebbe a kiapadhatatlan forrásába.

A "Natalia Beketova-jelenség", ahogy az orosz szakemberek nevezték el, – a nyugatiak "Tatti Valo jelenség"-nek hívják – továbbra is rejtély marad. Azonban Natasa azt mondja, hogy a kamaszkori tapasztalata után, az élete úgy alakult, mint egy rémálom. Egy egyszerű emberből, akinek az addigi létezése nem mutatott fel semmi látványosságot, hirtelen tudományos és vallási viták tárgya lett. Túl ezeknek a vitáknak a következtetésein, egy dolog biztos: Natalia élete nem változott a jobbá. Mivel reflektorfénybe került, el kellett viselnie többé, vagy kevésbé baráti megnyilvánulásokat, fürkésző vagy agresszív pillantásokat. Azt elismeri, hogy egyes kutatók eljutottak oda, hogy megcsodálják, de az ő élménye még mindig egy esettanulmány tárgya.

Mások egyszerűen nem hisznek neki, és úgy vélik, hogy az egész történet ő találta ki, hogy felhívja magára a figyelmet. "Én biztosan emlékszem arra, hogy Németországban éltem, és hogy 13 évesen tífuszban haltam meg 1920-ban. Most is, amikor becsukom a szemem, érezni tudom a halál karmait és lángjait. Ez olyan, mintha rémfilmet látnék. Csak ez az én saját filmem. Nem tudom pontosan, mennyi idős vagyok, lehet, hogy 5 éves, lehet, hogy 500. Azt szeretném, hogy ez a film érjen már véget, és normális életet éljek. Most már nem akarok teszteket és bemutatókat. Egyszerű eladónőként dolgozom, ez segít nekem. Megtörténik velem néha, hogy az emberek nem vásárolni lépnek be a boltba, hanem csak, hogy bámuljanak rám. Istenhitben élek és hordom a keresztet, abban a reményben, hogy ezek a kínok, amelyek talán rám lettek mérve, egyszer véget érnek." 

Forrás: paramoral.eu

Képforrások: paramoral.eu