A világ legvisszahúzódóbbjának és legbarátságtalanabbjának nevezhető népe a 60ezer éves szentineléz. Az Indiához tartozó Andamán - és Mikobár-szigetek egyikén, a hetvenkét négyzetkilométeres Észak-Szentinel-szigeten laknak, és erőszakosan fogadják a külvilágból érkező összes közeledési kísérletet, amelyek gyakran a kapcsolatfelvételt megkísérlők halálával végződnek.

A szigetet és lakóit már ókori feljegyzések is említik, és ezek alapján kijelenthető, hogy ellenséges hozzáállásuk semmit sem változott az eltelt évezredek során. A Csola-dinasztia (tamil uralkodóház, mely India déli részét uralta a 13. századig) időszakában katonai támaszpontokat hoztak létre a szigeten, de az őslakosokkal való kapcsolatfelvételt nem koronázta siker: vagy rátámadtak a gyarmatosítókra, vagy elmenekültek előlük. Az 1880-as években brit felfedezők érkeztek hajóikkal a térségbe, de ők szintén nem tudtak semmiféle viszonyt kiépíteni a szentinelézekkel, bár egy-kettőt elfogtak közülük. A sziget nem rendelkezik előnyös tulajdonságokkal, ásványkincsei nincsenek, és a körülötte elhelyezkedő korallzátonyok akadályozzák a hajók kikötését, ezért aztán néhány elvetélt kísérleten kívül soha egyetlen ország sem tett különösebb erőfeszítést annak érdekében, hogy megismerje a szentinelézek kultúráját.

Nem tudjuk pontosan, hányan vannak jelenleg a világ legelszigeteltebb vademberei. A becslések szerint negyvenen, de akár ötszázan is lehetnek. 2001-ben az indiai népszámlálás harminckilenc embert (18 férfi, 21 nő) jegyzett fel, de ez csupán azoknak a száma, akiket a népszámlálók a sziget körül hajózva megpillanthattak a parton. 2004-ben óriási cunami pusztított az Indiai-óceán térségében, és a szentinelézek szigetét sem kímélte, egészen biztosan több haláleset történt. Azok, akik jártak a szigeten, 20-40 embert vettek észre a távolban, valamint 40-60 ember elszállásolására alkalmas lakókunyhókat találtak. Azonban ezekre az adatokra sem hagyatkozhatunk, mivel az őslakosok többsége valószínűleg elrejtőzött az idegenek érkezésekor a sziget belsejében. A leghatározottabb becslések szerint 72 négyzetkilométernyi helyi vadon úgy ötszáz fő számára biztosíthat megélhetést, tehát körülbelül ennyi lehet a szentinelézek maximális létszáma.

A szentinelézek negritók, ahogy a térség egyéb szigeteinek lakói is (ezt a meghatározást Dél-kelet-Ázsia és a tőle délre lévő területek – Malajziától Tasmániáig – egyes népcsoportjai esetében használják). Sötét bőrűek, alacsony termetűek, a hajuk gyapjas, és nagyjából 160 centi magasak. Vadászó, halászó és gyűjtögető életmódot folytatnak, mezőgazdasággal feltehetően nem foglalkoznak. Lakóházaik oldalfal nélküli kunyhók, amelyek 3-4 fős családok otthonául szolgálhatnak, az aljukat levelek borítják. Nagyobb épületek is vannak: ezek több tucat négyzetméteresek, a közösségi élet központjai lehetnek. A fémművességhez nem értenek, azonban a szigetre kerülő modern fémtárgyakat hasznosítják, olykor csiszolják és fegyvereikbe illesztik őket. Az 1980-as években a sziget közelében zátonyra futott két tartályhajó, és ezekről számos fémtárgyat vittek el. Fegyvereik: dárda és íj. Halászathoz szigonyt és nyilat használnak, figyelmeztető lövéseiket pedig nyílhegy nélküli nyilakkal adják le.

A szentinelézek szigete autonómiát élvez, az indiai hatóságok csak megfigyelik azt, és akadályozzák az idegenek bejutását. Nem csupán a modern civilizáció képviselőivel szemben ellenségesek, a környékbeli dzsaravák például azt mondták, hogy a szentinelézek mindenkit megöltek közülük, aki óvatlanul a területükre tévedt. 2006-ban az őslakosok két halásszal végeztek, akik illegálisan tartózkodtak a térségben, majd nyílzáport zúdítottak a holttestekért küldött helikopterre. A jármű keltette légmozgás felkavarta lent a homokot, és így napvilágra kerültek az elföldelt hullák: kiderült, hogy a szentinelézek nem kannibálok, a meggyilkolt halászokat annak rendje és módja szerint eltemették.

A legutóbbi tragikus kimenetelű kapcsolatfelvételre tavaly került sor, amikor egy huszonhét éves önjelölt amerikai prédikátor a szigetre érkezett terjeszteni Isten igéjét. John Allen Chau (a képen) elmebeteg fanatizmussal, éveken át készült a látogatásra, mindenféle túlélési praktikát sajátított el, amelyek a mostoha körülmények között hasznára válhattak volna, ám sosem próbálhatta ki őket élesben, mivel a szentinelézek azonnal lenyilazták, ahogy a szigetükre tette a lábát.

S íme, a cikktől függetlenül egy rövidke részlet a szentinelézekről a National Geographictól:

Forrás: Hihetetlen magazin / 2019. április – Mikó Bálint írását lejegyezte: Csiribusz

Képforrás: mult-kor.hu; videoman.gr; index.hu; fakepalm.hu