Szomorú sorsú színésznők Hollywood aranykorából
2019. július 15. írta: Csiribusz

Szomorú sorsú színésznők Hollywood aranykorából

Írás: timegoesby

Hollywoodra a legtöbb ember a siker és csillogás városaként gondol, azonban számtalanszor tett már tanúbizonyságot embereket kizsigerelő és lejtőre küldő oldaláról is. Az alábbiakban megpróbáltam összeszedni a filmgyár aranykorából azokat a színésznőket, akik eltérő mértékben ugyan, de valamilyen módon Hollywoodnak köszönhették, hogy életük kisiklott és nem egy esetben szomorú véget ért. Próbáltam olyanokat kiválasztani, akik elég híresek voltak, és/vagy haláluk nagyon nagy média eseménnyé vált. (A teljesség igénye nélkül.)

hw1.png

Virginia Rappe: (1891-1921) némafilm színésznő, aki 14 éves korától modellként kezdett el dolgozni és 16 éves korára már legalább két abortuszon átesett. 1916-ban Kaliforniába költözött, és a következő évben kapta meg első film szerepét. Több más feltörekvő színésznővel együtt ő is prostitúcióból tartotta fenn magát a színészkedés mellett és 1918-ban született gyerekét nevelőszülőknek adta. Virginia Rappe egészsége is megromlott, többek között krónikus húgyhólyaggyulladásban szenvedett, ami mindig sokkal rosszabbá vált, amikor ivott, és ez nála (is) gyakran megtörtént. Az abortuszok következtében női egészségügyi problémái is voltak, nagyon valószínű, hogy az abortuszait nem megfelelő eljárással végezték, és utánuk sem kapta meg a szükséges ellátást.

Neve leginkább halála után vált híressé. Roscoe Arbuckle némafilm sztár által szervezett buli éjszakájának folyamán Virginia Rappe színésznőt nagyon betegen találták Arbuckle szobájában. A szálloda orvosa csak annyit állapított meg, hogy részeg, és morfiumot adott neki, hogy megnyugtassa, így Virginia Rappe-t csak két nap múlva szállították kórházba, ahol a következő nap meghalt hashártyagyulladásban. Halálát megrepedt húgyhólyagja okozta. Roscoe Arbucklet ezek után nemi erőszak és emberölés vádjával bíróság elé állították, majd hosszas huzavona után felmentették. Az ügyről részletesebben ebben a posztban lehet olvasni.

hw2.jpg

Peg Entwistle: (1908-1932) tehetséges Broadway színésznő volt, aki filmes karrier reményében Hollywoodba költözött. Egyetlen filmje, az 1934-es Thirteen women elkészültét követően filmstúdiója azonban felmondta szerződését, ami után depressziós lett, és egyre gyakrabban nyúlt az alkoholt után. 1932. szeptember 18-án egyik rokonának azt mondta, hogy sétálni megy, ehelyett azonban felmászott a Hollywood (akkor Hollywoodland) felirat H betűjére, és a mélybe vetette magát. Előtte kabátját levetette, szépen összehajtogatta, és beletette búcsúlevelét. A 24 éves lány azonnal meghalt.

Pár nappal később nagybátyja levelet kapott az egyik filmstúdiótól, amiben szerepet ajánlottak Pegnek: egy fiatal lányt kellett volna eljátszania, aki a filmben öngyilkos lesz. Halála hatalmas médiaeseménnyé alakult, és mindenféle találgatásokba bocsátkoztak. A búcsúlevelében ez állt: "Félek, gyáva vagyok. Sajnálok mindent. Ha ezt már régebben megtettem volna, akkor kevesebb fájdalmat okoztam volna."

Mai napig tartja magát a legenda, hogy alkalmanként szelleme megjelenik a H betű körül.

hw3.jpeg

Thelma Todd: (1906-1935), színésznő, aki 1926 és 1935 között 120 filmben szerepelt. A halála miatti sokk legalább akkora volt, mint amekkorát később Marilyn Monroe máig tisztázatlan halála okozott. 1935. december 16-án Todd bejárónője talált rá a színésznő holttestére a garázsában álló autójának ülésére borulva. Hivatalosan öngyilkosságként zárták le az ügyet, és halála okaként szén-monoxid mérgezést állapítottak meg. Ugyanakkor a mai napig nincs hivatalos magyarázat arra, hogy miért volt az orra és néhány bordája eltörve, és miért voltak horzsolásnyomok a nyakán.

Nagyon sokféle teória keringett az ő haláláról is, amelyek között az egyik legnépszerűbb az volt, hogy Roland West rendező ölte meg Thelma Toddot. Az ő kapcsolatuk még 1930-ban kezdődött, majd később egymás mellé költöztek, miközben üzleti partnerekké is váltak. Kapcsolatukat azonban erőszakosnak jellemezték ismerőseik, Westet pedig birtokló típusnak írták le, aki mindenben ellenőrizni akarta Thelmát. Az elmélet szerint West egyik féltékenységi rohamában a jachtján ölte meg a színésznőt, majd holttestét a garázsban vitte, ahol öngyilkosságnak állította be a nő halálát. Chester Morris színész szerint Roland West a halálos ágyán 1952-ben bevallotta, hogy ő ölte meg a nőt. 

hw4.jpg

Clara Bow:(1905-1965) 46 néma és 11 hangosfilmben szerepelt, ő volt a húszas évek egyik legnagyobb szex szimbóluma, aki ennek ellenére nagyon korán befejezte filmes pályafutását. Felmerül a kérdés, hogy miért is vonult vissza 28 évesen ez a gyönyörű színésznő? Az élénk és vidámságot kedvelő Clara Bow problémás és botrányokkal teli élete ma már legendás. Gyerekkorában elmebeteg anyja el akarta vágni a torkát, míg részeges apja szexuálisan molesztálta. Nagylelkű és emberekben megbízó természetét szinte folyamatosan kihasználták barátok, szeretők, de még a filmstúdiók is. A Paramount filmstúdió állandóan túldolgoztatta, míg 25 éves korára ki nem égett. Semmirekellő apja és szeretői is kihasználták, ez utóbbiak általában az újságok címlapjaira akartak kerülni azáltal, hogy a híres és gyönyörű színésznő oldalán mutatkoztak.

Mindemellett nagyon modern nő volt, akiről emiatt hajmeresztő és többségében hamis pletykák és vádak hangzottak el különböző újságokban a legszélesebb nyilvánosság előtt, legfőképpen szexuális életéről. 1931-ben a The Coast Reporter nevű bulvárlap többek között exhibicionistának, vérfertőzőnek, leszbikusnak, alkoholistának, drogosnak és nemi betegnek nevezte, valamint azzal vádolta, hogy állatokkal szexszel. Ezek után az újság kiadója megpróbálta zsarolni a színésznőt, és tűzszünetet ígérvén, ha Bow fizet neki 25 ezer dollárt. Szövetségi ügynökök elkapták, és 8 év börtönre ítélték a zsaroló újságírót, de Clara Bow hírneve teljesen tönkrement eddigre.

A '40-es években kezdődtek pszichés problémái, amikor öngyilkosságot kísérelt meg. 1949-ben krónikus álmatlansága miatt elektrosokk terápiát kapott, ami után egyesek szerint furcsán, sőt néha bizarrul viselkedett és nagyon rossz lett az ítélőképessége. Ezután skizofréniával diagnosztizálták, ő azonban önkényesen elhagyta az intézetet, de nem ment haza a családjához, hanem egy kis bungalóban lakott egyedül egészen a haláláig, ahonnan nem sokszor lépett ki.

hw5.jpg

Lupe Velez: (1908-1944) színésznő, aki leginkább a már-már életveszélyes temperamentuma miatt vált híressé, hírhedté. Nagyon sok kapcsolata közismert volt, de számára a két legfontosabb férfi Gary Cooper, élete szerelme, valamint Johnny Weismuller (Tarzan) volt, akihez hozzá is ment, de öt év házasság után elváltak. Mindegyik kapcsolata viharos botrányokkal volt teli, amibe nagy valószínűséggel Velez bipoláris mentális zavarai is közrejátszottak.

Cooper számára többször majdnem végzetessé is vált. Lupéval való kapcsolata az őt mindenben ellenőrizni akaró színésznő agresszivitása miatt. Velez késsel is megszúrta, és pisztolylövéssel is megsebesítette a színészt, akit végül anyja menekített ki a színésznő kezei közül. Utána Tarzan következett, amely kapcsolat szintén nem volt bántalmazástól mentes, és amelyeket az előzőhöz hasonlóan itt is a színésznő követett el. A Tarzan-filmek forgatásain mindig külön figyelni kellett arra, hogy megfelelően elfedjék Weismuller testén lévő zúzódásokat, ugyanis Velez több alkalommal is agyba-főbe verte a színészt.

Utánuk a nős Arturo de Cordoba lett a szeretője, aki azonban a botrányok miatt elhagyta a nőt. A sorban az osztrák származású Harald Maresch színész következett, akitől teherbe is esett. Velez katolikus lévén mindenáron apát szeretett volna megszületendő gyerekének, azonban Harald ezt nem vállalta, ráadásul egy nap Velez rajtakapta a két férfit (Cordobát és Marescht) a saját ágyában. Ez volt az utolsó csalódás, amit el tudott viselni. (Az nem egészen biztos, hogy ki volt a gyerek apja, azonban többen Gary Cooperre tippeltek Maresch helyett.)

Lupe Vélez élete utolsó napján virágokkal dekorálta ki otthonát, meggyújtott egy tucatnyi gyertyát, amelyeket vallásos képei és szobrai mellé helyezett, majd bevett 80 Seconal (nagyon erős barbiturát altató) tablettát. Felvette egyik legszebb ruháját, lefeküdt selyemhuzatú ágyára, rózsákat tett maga köré, jobb kezébe fogta feszületét, majd kezeit összekulcsolta, és várta a halált, ami meg is jött. 36 éves volt.

hw6.jpg

Veronica Lake: (1922-1973) színésznő, aki a leghíresebb femme fatale-ok közé tartozott a noir műfajának korai szakaszában. A '40-es évek végére azonban karrierje erősen hanyatlani kezdett, aminek oka alkoholizmusa és mentális kiegyensúlyozatlansága voltak. Már az évtized közepe felé elkezdődtek ezek a problémák, aminek következtében egyre több ember tagadta meg, hogy vele dolgozzon. Mentális problémáinak tünetei a paranoid skizofrénia jeleit mutatták: zavaros gondolkodás, furcsa beszéd, olyan hallucinációk, amikor hangokat hallott. Problémájában az sem segített, hogy a közismerten erőszakos André de Toth volt ekkoriban a férje, aki nem akarta, hogy felesége orvosi segítséget keressen. 1951-ben csődöt jelentettek, majd elváltak.

Ezután már színésznőként nem sok munkát talált magának, az alkoholizmusa is rosszabbodott, és ekkoriban többször le is tartóztatták nyilvános részegségért, majd egy idő után eltűnt a közvélemény szeme elől. Amikor 1960-ban egy újságíró megtalálta: egy lepukkant motelben lakott és pincérnőként dolgozott, ahol nem tudták valódi személyazonosságát. Ebben az időszakban érte el a mélypontot, amikor azt hitte, hogy az FBI figyeli őt, és lehallgatják a telefonjait. Élete utolsó 15 éve tulajdonképpen a teljes lecsúszásról szólt, alkoholizmus, skizofrénia, szegénység, majd 50 évesen hunyt el, miközben a valaha gyönyörű nő hússzal többnek nézett ki koránál. Négy férje és négy gyereke volt, de teljesen egyedül halt meg máj és veseproblémákból kifolyólag egy kórházban.

hw7.jpg

Frances Farmer: (1913-1970) a színésznő nagy valószínűséggel híresebb az életéről, mint filmjeiről, amiről két film, három könyv, és tévéműsor is készült. Élete nagy részét meghatározta a mentális betegségével való folyamatos és szívszorító küzdelme, ami miatt 1943 és 1950 között különböző kórházakban és szanatóriumokban kezelték. 1939-re már erősen kikezdte hírnevét az alkoholizmusa, ami odáig fajult, hogy 1942-ben ellenállt egy rendőrségi letartóztatásnak. Büntetését felfüggesztették, azonban ezzel egy időben fodrásza is feljelentette, mert a színésznő úgy megütötte, hogy az állkapcsa kimozdult a helyéről. A rendőrség megtalálta az egyik hotelben, ahol megint csak ellenállt a letartóztatásnak.

Teljesen kiszámíthatatlanul viselkedett a tárgyalásán is, ahol egy tintatartót vágott a bíróhoz. Rögtön 6 hónapra ítélték, és közvetlenül az ítélet kihirdetése után meg leütött egy rendőrt. Ezután kórházba küldték, ahol paranoid skizofréniát állapítottak meg nála, és inzulinsokk terápiában részesítették. Ennek viszont az egyik mellékhatása az állandóan jelenlévő intenzív hányinger volt. Annak ellenére, hogy az orvosok további kezelést javasoltak, az anyja kivette az intézetből, és hazavitte.

Hat hónapon belül állapota rosszabbodott, és miután rátámadt az anyjára, az elvitte a Western State Kórházba, ahol elektrosokk terápiát kapott. Farmer később azt mondta a kórházban töltött időről, hogy brutális bánásmódnak volt kitéve, az ápolók többször megerőszakolták, patkányok rágcsálták testét, és romlott/mérgezett ételt adtak neki. Hozzáláncolták a párnázott falhoz, kényszerzubbonyban tartották, és egyszer majdnem a jeges fürdőbe fulladt.

A hatvanas évek elején visszatért a show businessbe, és egy sikeres tévé műsorban szerepelt, azonban a viselkedése megint kiszámíthatatlanná vált, és egy idő után kirúgták. Később egy vállalkozást próbált elindítani, azonban az ember, aki a beruházását kezelte, lelépett a pénzével. Farmer 1970-ben halt meg rákban. 

hw8.jpg

Gene Tierney (1920-1991) az egyik legszebb nő volt, aki valaha kamera elé állt. Erről a gyönyörű színésznőről formálta Agatha Christie a Kristálytükör meghasadt c. regényének főszereplőjét.

Első terhessége alatt rubeolával fertőződött meg, amit egy olyan rajongójától kapott el, aki tisztában volt fertőző betegségével. A terhessége alatt elkapott rubeola következtében koraszülött gyereke szellemileg súlyosan sérülten, süketen, és részben vakon született 1943-ban. Miután az orvosok közölték vele, hogy nincs esély arra, hogy a gyerek felépüljön, vagy akárcsak javuljon is az állapota, mély depresszióba esett és hónapokig ki sem mozdult otthonából. Később levelet kapott attól a rajongójától, aki megfertőzte. Az illető a levélben bocsánatot kért, mert tudta, hogy beteg, ami miatt karanténban volt, azonban ennek ellenére látni akarta kedvenc színésznőjét.

Depressziója odáig fajult, hogy 1955-ben a Left Hand Of God c. filmjének forgatása után elmegyógyintézetbe került, ahol elektrosokkal kezelték - 19 ilyen terápián vett részt -, aminek hatására memóriájának egy részét is elvesztette. Ez derékba törte az akkor 35 éves színésznő pályafutását, és bár a 60-as évek elején visszatért, de karrierjét már nem tudta újraépíteni.

hw9.jpg

Marilyn Monroe (1926-1962), aki jelenleg a legnagyobb hollywoodi női sztárok listájának 6. helyén áll, az ötvenes évek legnagyobb szexszimbóluma volt. Házasságairól és kapcsolatairól bulvárlapok folyamatosan a címoldalaikon számoltak be, amelyek közül is a legnagyobb nyilvánosságot Arthur MiIler íróval és a Kennedy (John és Robert) testvérekkel való kapcsolata kapta.

Halála és annak körülményei különböző spekulációkat indítottak el. 1962. augusztus 5-én a rendőrséget Monroe pszichiátere hívta fel, és értesítette őket a színésznő haláláról. A hivatalos vizsgálat barbiturát túladagolást jelölte meg a halál okának, azzal a megjegyzéssel, hogy valószínűleg öngyilkosság történt. Bár Marilyn Monroe mentálisan instabil volt, és többször kísérelt meg öngyilkosságot ezt megelőzően, halálakor azonban nem volt rá különösebb oka, a pszichiátere szerint tele volt tervekkel.

Különböző teóriák között felmerült a baleset lehetősége. Két orvosa is volt, és mindketten le akarták hozni a gyógyszerfüggőségről, és előfordulhatott, hogy duplán adagolták neki a gyógyszert. Az is felmerült, hogy Robert Kennedy (minimum) nyomás alá helyezte a nőt, aminek az öngyilkosság lett az eredménye. A másik nagyon népszerű elmélet szerint a CIA tette el láb alól. Marilyn Monroe sokat tudott John F. Kennedy elnökről (és annak szintén politikus öccséről is), amit nyilvánossága akart hozni azután, hogy John Kennedy szakított vele.

Többek között Kennedyék maffiás kapcsolatáról is tudott, mert Sam Giancana chicagói maffiavezérrel is intim kapcsolata volt. Egy másik elmélet szerint Marilyn Monroe tudta, hogy az FBI meg akarja öletni Kennedyt, és ezért kellett meghalnia. Akárhogy is, Marilyn Monroenak, akit annyi nő irigyelt, egyáltalán nem volt boldog és kiegyensúlyozott élete. Öngyilkos hajlamával és mentális instabilitásával egész életében birkózott, miközben a férfiak többsége, akivel életében kapcsolatban állt, kihasználta.

hw10.jpg

Judy Garland: (1922-1969) színésznő, aki jelenleg 8. a legnagyobb amerikai filmcsillagok női listáján, gyerekszínészként kezdte pályafutását. Ez alapjaiban határozta meg és egyben tette is tönkre az életét. A filmstúdiók ekkoriban futószalagon gyártották a filmeket, és a színészek a stúdiók alkalmazottai voltak, akiket nem filmenként fizettek, hanem rendszeres heti fizetést kaptak. Emiatt a végletekig kizsigerelték és agyondolgoztatták őket, ami alól nem voltak a gyerekek vagy tinédzserek sem kivételek.

Legnagyobb sikere Az Óz a nagy varázsló forgatása alatt szokott rá a különböző gyógyszerekre. Mivel hajlamos volt hízásra, amiért Louis Mayer stúdióvezető folyamatosan kritizálta, ezért amfetaminokat szedett, amitől viszont nem tudott aludni. Ennek orvoslására pedig nagyon erős barbiturát tartalmú altatókat szedett, amelyek nagyon gyorsan nagyon erős függőséget okoznak. Majd, hogy gyorsan fel tudjon ébredni, serkentőket is szedett. Mindezeket alkohollal öblítette le.

Mindemellett magánélete is nagyon stresszes és viharos volt. Ötször házasodott, többször került szanatóriumba a függősége miatt, kétszer az öngyilkosságot is megkísérelte. Mivel halálát megelőzően nem volt jele annak, hogy öngyilkos akarna lenni és búcsúlevelet sem találtak, ezért halálát véletlen barbiturát túladagolásnak minősítették. Ő egyértelműen Hollywood áldozata volt.

hw11.jpg

Forrás, képforrás: timegoesby.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kepzeletvagyvalosag.blog.hu/api/trackback/id/tr1414921936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása