Több ezer éves múmiák a mocsárban
2019. december 04. írta: Csiribusz

Több ezer éves múmiák a mocsárban

me03.jpg

Észak-Európában az elmúlt évszázadban számos - elsősorban a vaskorból származó - tetemet találtak mocsarakban, lápokban. Ilyen például a haraldskæri nő, akinek múmiájára a dániai Jyllandban találtak rá, és sokáig tévedésből a 10. században elhunyt Gunhilde királynővel azonosították.

Egy másik hasonló test a grauballei férfié, akinek nyakát fültől fülig elvágták, majd ezt követően dobták a mocsárba. Haját, bőrét is konzerválta a láp, sőt, még ujjlenyomatot is tudtak venni a körülbelül 2300 éves múmiától. Jelenleg a dániai Moesgård Múzeumban tekinthető meg.

Hogy kerültek ezek a holttestek a mocsarakba egy olyan korban, a mikor az elsődleges temetkezési forma a hamvasztás volt?

Allen Lund történész szerint ezeket az embereket egykori környezetük boszorkányoknak hihette, ezért taszíthatta őket a mocsárba, hogy élet és halál közé ragadva ne tudjanak visszatérni kísérteni. Elméletével sokan egyetértettek, ám számos más megközelítése is létezik a témának.

me02.jpg

Egyes szakértők szerint a mocsári múmiák rituális gyilkosságok szakrális emberáldozatai lehettek, ezek ugyanis a vaskorban - mely az időszámításunk előtti 8. századtól az időszámításunk utáni 1. századig tartott - igen elterjedtek voltak. Mások úgy vélik, nem áldozatokról, hanem kivégzett bűnözőkről lehet szó, mivel a tetemek többségét összekötötték, és sokuk ruhátlan volt. Sok testen előzetes kínzás nyomait fedezték fel.

Több felmerült elméletet is cáfolt cikkében Moten Ravn dán régész, 145 múmia vizsgálatát követően. Szerinte összességében nehéz lenne egyetlen okot találni a múmiák halálára. Úgy hiszi, a testek összekötözése inkább a szellemek elleni védekezésre utal, mint arra, hogy az áldozatok bűnözők lettek volna. Az általa vizsgált múmiák 34%-át ruhában találták, és úgy gondolja, az sem kizárt, hogy a többi testen is volt, csupán az idők során foszlott szét.

A mocsári savak ugyanis jól konzerválták a testeket, ám a növényi anyagokból, lenből, kenderből készült ruházatot elbonthatták az évszázadok, évezredek alatt. A csontok állaga sok esetben gumihoz hasonló, ezt a mohák által kibocsátott vegyületnek tulajdonították, mely kimosta a kalciumot a csontokból.

Hogy miért temették őket a mocsárba, nem lehet biztosan tudni, de valószínű, hogy sem tradíciónak, sem rituális szertartásnak nem volt köze hozzá. Néhányuk véletlenül, míg mások gyilkosság miatt kerültek a mocsarakba, de lehetnek köztük olyanok is, akiktől egyszerűen így vettek végső búcsút” - írta a dán régész tanulmányában.

A grauballei férfi, a haraldskæri nő vagy az ydei lány múmiája - melyet a hollandiai Assen melletti Stijfveen-lápban találtak, és mindössze 16 év körüli lehetett halála idején - csak néhány a több száz test közül, melyeket észak-európai mocsarakban találtak. Csak Dániában több mint ötszáz mumifikálódott holttest került elő különböző mocsarakból, lápokból.

me01.jpg

A tollundi férfi néven ismert múmia a legkülönlegesebb természetes módon konzervált mocsári múmialelet. A régészeti vizsgálatok szerint a test időszámításunk előtt 400 óta feküdt a mocsárban, vagyis több mint kétezer éves. A férfi negyven év körüli lehetett elhunytakor, halálát vélhetően akasztás okozta - erre utal a nyakán talált bőrszíj is. 1950-ben találtak rá Dániában, és ma a Silkeborg Múzeumban tekinthető meg a múmia - sajnos az ’50-es években alkalmazott konzerválási módszerek elégtelensége miatt a test már nem az eredeti, ám a fejet tökéletesen sikerült tartósítani.

Minden mocsári múmia egy-egy rejtélyes történet mesélője, melyet az eltelt évezredek okán nem könnyű megfejteni. Különlegességük azonban vitathatatlan, hiszen hihetetlen épségben maradtak meg. Idővel, reméljük, egyre többet tudhatunk meg sorsukról, halálukról a további vizsgálati eredmények nyomán.

Forrás, képforrás: femina.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kepzeletvagyvalosag.blog.hu/api/trackback/id/tr4115328056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása