Mint tudjuk, számos alkalommal tűnnek el emberek, nők, férfiak és gyermekek a világ minden tájáról, s az esetek egy részében soha nem kerülnek elő. Nemcsak manapság van ez így, a múltban is előfordult. Eltűnésüket kérdések sorozata, elméletek, teóriák, mindenféle pletykák és ötletek próbálják megmagyarázni. Hogy mi történt valójában velük, azt csak ők tudnák elmondani, de erre általában nem kerülhet sor, hiszen vagy meghaltak, vagy akadályoztatva vannak valami/valaki által, esetleg szándékosan bujkálnak. Pillantsunk most be egy fiatal hölgy eltűnésének különös történetébe, amely fényes nappal történt New Yorkban a 20. század hajnalán.

/New York-i városkép 1910-ből/

Élt ebben a nyüzsgő nagyvárosban egy gazdag, befolyásos család, az Arnoldok. Az édesapa – Francis Arnold – a Harvardon szerzett diplomát, s vállalata parfümök, kölnik forgalmazásával foglalkozott. Felesége, Mary, a kanadai Québecből, Montreálból származott.

Az Arnold család rendkívül büszke volt arra, hogy felmenőik a Mayflowerrel érkeztek Amerika földjére. A Mayflower volt az a hajó, mely 1620-ban az angol puritánok első csoportját hozta az Újvilágba. Az Arnold család azon kevesek közé tartozott, akiket számon tartott az ún. Social Register, amely arra hivatott, hogy az amerikai felsőosztály tagjait jegyzékbe vegye.

Miután átvettük néhány szóban a családi hátteret, térjünk rá a lényegre. Ebbe a családba tartozott – négy gyermekből másodikként – Dorothy Harriet Camille Arnold, aki 1885-ben született New York leggazdagabb kerületében, Manhattanben. Dorothy 1905-ben diplomát szerzett a Bryn Mawr Főiskolán irodalom és nyelvtudományi szakon. Legnagyobb vágya az volt, hogy egyszer híres írónővé válhasson, de családja kicsit sem támogatta elképzeléseit. Lehangolóan hatott rá, amikor 1910 tavaszán a McClure's magazinnak benyújtott regényét elutasították, s családja még ki is gúnyolta ezért. Dorothy azonban nem adta fel, titokban postafiókot nyitott, s ezen keresztül tartotta a további kapcsolatot a kiadókkal, hogy családja még csak ne is sejtsen semmit a próbálkozásaiból.

/Dorothy Arnold arcképe/

1910. december 12-e eseménydús napnak ígérkezett. Reggel Dorothy azzal ment el otthonról, hogy azt mondta anyjának, vásárol magának egy új ruhát a húga, Marjorie közelgő első partijára. Mary felajánlotta, hogy elkíséri, de Dorothy elhárította. Első körben bement a Park & Tilford üzletbe, ahol vásárolt magának egy doboz csokoládét. Innen a Brentano Könyvesbolthoz sétált, s megvette Emily Calvin Blake egy könyvét. Amikor később megkérdezték az üzletek eladóit, láttak-e valami furcsát a lányon, mind azt felelték, kedélyesnek tűnt, nem mutatott szokatlan viselkedést. Délután két óra tájban találkozott barátnőjével, Galdys Kinggel. A nő ugyanúgy jellemezte, mint az eladók: Dorothy jó színben volt, gondtalannak látszott. Amikor elbúcsúzott Gladystől, azt mondta, most már hazamegy és a Central Parkon fog átsétálni. Valószínűleg Gladys volt, aki utoljára beszélt Dorothyval. Többé senki nem látta.

Közben elérkezett az este, és Dorothy nem ért haza vacsorára. Ilyen soha nem fordult elő, ha mégis, arról a lány mindig értesítette a családot. Most azonban semmi ilyesmi nem történt, és a szülők aggódni kezdtek. Mindenkit felhívtak, aki eszükbe jutott, nem látta-e valaki a lányukat, de senki, semmit nem tudott róla. Elsie Henry, egy közeli barát visszahívta a családot éjfél után, hogy érdeklődjön Dorothy felől. Mary azt válaszolta a kérdésre, hogy a leánya hazatért, de már lefeküdt, mert nagyon fájt a feje. Senki nem értette később, miért kellett hazudnia. Pedig szerintem nyilvánvaló. Akkoriban a prominens családok nagyon kényesek voltak arra, ha megszólták őket, tönkre tehette jóhírnevüket. Távol tartották magukat a botrányoktól, de még a kisebb negatív hírverésektől is. Az asszony nem akarhatta, hogy futótűzként terjedjen el nagyobbik leánya eltűnése, s ezzel táptalajt teremtsen a pletykákra. Bizonyára ez így is lehetett, mert a család később hetekig nem jelentette be leányuk eltűnését a rendőrségen.

Másnap reggelre már tagadhatatlan volt a baj, Dorothy ugyanis még mindig nem érkezett haza. A kétségbeesett szülők ügyvéd barátjuktól kértek segítséget, John S. Keith-től. A férfi átkutatta a lány szobáját, de semmi különöset nem talált, s minden hiánytalanul megvolt. Márpedig, ha egy gazdag leány tudatosan el akar tűnni, nem hagyja hátra értékes holmijait. Keith felkereste New York City kórházait, börtöneit, hullaházait, még Bostonba és Philadelphiába is elutazott hasonló helyek miatt, de sehol nem akadt nyomára a lánynak. Azt tanácsolta a családnak, fogadjanak fel egy magánnyomozót. A család ezt meg is tette, felbérelte Pinkerton magánnyomozót, aki ugyanazokat a köröket lefutotta, mint Keith, s ugyanúgy nem jutott semmire. A lány szobájában utazási papírokat, gőzhajók indulásával kapcsolatos információkat találtak, amiből arra következtettek, hogy Dorothy talán Európába szökhetett egy férfivel. Átnézték a házassági nyilvántartásokat, hátha ráakadnak a lány nevére, még embereket is küldtek ki Európába, próbálják felkutatni, de egyik akció sem hozott eredményt.

Nem volt mit tenni, most már be kellett avatni a rendőrséget. A rendőrség azt javasolta, tartsanak sajtótájékoztatót. Ezt a család érthető okok miatt nem akarta, de végül muszáj volt beleegyezniük leányuk érdekében, hátha látta valaki.

/George Griscom Jr./

Később jobb ötletük nem lévén, kénytelenek voltak felvenni a kapcsolatot Dorothy állítólagos szeretőjével, George Griscom Jr-ral. Griscom egy negyvenkét esztendős mérnökember volt, szintén gazdag családból származott, Philadelphiából. Annak idején a lány főiskolás évei alatt ismerkedtek meg. Kapcsolatukat titkolták, majd amikor Dorothy Bostonba való utazásra hivatkozva egy egész hetet töltött a férfi szállodai szobájában, s mindez kiderült, a család eltiltotta a leányt a férfitől, már csak a közel húszéves korkülönbség miatt is. Dorothy mindennek ellenére nem hagyta abba a viszonyt, továbbra is találkozgatott Griscommal. A férfi elmondása szerint 1910 novemberében látta Dorothyt utoljára, nem sokkal azelőtt, hogy szüleivel Európába utazott. Francis Arnold táviratot küldött Griscomnak azzal, mondja meg, hol van a leánya. Griscom, aki abban az időben Olaszországban, Firenzében tartózkodott, válaszában arról tájékoztatta a családot, hogy semmit nem tud az eltűnésről. Valószínűleg nem hittek neki, mert Mary Arnold és idősebb fia, John, 1911 januárjában Európába hajóztak, hogy személyesen beszéljenek a férfivel. Griscom azonban továbbra is tagadta, hogy tudomása lenne Dorothy hollétéről, mire kisebb vita bontakozott ki. Mary követelte, hogy Griscom adja vissza leánya leveleit, de a férfi azt mondta, már rég megsemmisítette őket, s a leveleknek különben sincs semmi közük a lány eltűnéséhez.

/híradás Dorothyról egy helyi újságban/

Még ugyanebben a hónapban Francis Arnold ezer dolláros jutalmat tűzött ki a nyomra vezetőnek. Ez az összeg akkoriban óriási volt.

1911 februárjában Griscom visszatért az Egyesült Államokba, ahol azt nyilatkozta a sajtónak, amint Dorothy megkerül, azonnal feleségül fogja venni, természetesen csak akkor, ha Mary Arnold ebbe beleegyezik. Mary azonban továbbra sem akart hallani a házasságról.

Ebben az időszakban a rendőrség még mindig bizakodó volt, remélték, hogy Dorothy előbb-utóbb hazatér. Ám az édesapa, Francis, nem volt ennyire derűlátó. A család úgy vélte, leányuk már nem él. Francis bevallotta a sajtónak, kezdettől fogva úgy érezte, hogy leányát megölték a Central Parkban és testét a park vízgyűjtőjébe dobták. A rendőrség elvetette az apa ötletét, mert azokban a napokban, amikor Dorothy eltűnt, nagyon alacsonyra süllyedt a hőmérséklet, s a víz állandóan fagyott volt. Ennek ellenére átkutatták a parkot és a vízgyűjtőt is, de nem találták a lány nyomát.

/New York, Central Park, 1910/

A következő időszakban rengeteg bejelentés érkezett, hogy itt és ott látták Dorothyt, de mindegyik hír hamisnak bizonyult. Még a rendőrséghez is érkezett két zsarolólevél, melyben azt ígérték az elkövetők, hogy nagy összeg fejében elengedik Dorothyt, akit túszul ejtettek. Ezek a nyomok mind félrevezetőek voltak, csalásnak bizonyultak.

1911 februárjában képeslap érkezett az Arnold-házhoz, amelyen New York City-i bélyegző látszott. „Biztonságban vagyok. Dorothy” – állt a lapon. Francist azonban nem hatották meg a sorok. Úgy vélte, Dorothy kézírását, mely az újságban megjelent, valaki lemásolta, így a képeslap egyszerű hamisítvány.

Hetvenöt nappal Dorothy eltűnése után, a rendőrség hivatalosan bejelentette, hogy befejezik a nyomozást Dorothy Arnold ügyében, mert nem találták meg a holttestét, és semmiféle bizonyíték nem támasztja alá, hogy a lány bűncselekmény áldozata lett.

A következő időszakban, mint ilyenkor általában, rengeteg elmélet, teória, pletyka született Dorothy eltűnésével kapcsolatban.

Az egyik ilyen elmélet, hogy Dorothy egyszerűen elcsúszott a jeges úton, beverte a fejét, amnéziás lett, és most valamelyik kórházban tengődik, nem tudván, ki ő. Ezt az elméletet azonban máris meg lehetett cáfolni, ugyanis az összes kórházat átnézték, és nem lelték a leány nyomát.

A másik ötlet, miszerint elrabolták, ami nem valószínű, tekintve, hogy tömve voltak az utcák fényes nappal.

Itt jön megint egy elmélet arról, hogy öngyilkos lett. Egyesek szerint azért, mert írói karrierje nem jött össze; mások szerint azért, mert szerelmi csalódása volt Griscom miatt.

A legérdekesebb pletyka azonban az volt, hogy Dorothy terhes lehetett, titokban abortuszt követett el, amibe belehalt, s miután mindez akkoriban illegális volt, testét elhamvasztották.

A helyzet azonban az, hogy soha, egyik variációra sem találtak bizonyítékot.

Francis Arnold nagyon sok pénzt költött leánya felkutatására, de szíve mélyén mindig úgy hitte, leánya még aznap meghalt, hogy eltűnt. Francis 1922 áprilisában hunyt el. Felesége, Mary nem értett egyet férjével, szerinte a lánya élt valahol és mindig várta a visszatértét. Ő 1922 decemberében halt meg.

Írta: Csiribusz

Forrás: en.wikipedia.org; medium.com

Képforrás: en.wikipedia.org; ninjajournalist.com; the-line-up.com; reddit.com; mahlerfoundation.org