Írás: torimaskepp.cafeblog.hu

Tudjuk, hogy voltak cselédek, és voltak úriasszonyok a 19-20. század fordulóján, sőt még az 1930-40-es években is. Az Édes Annából még azt is sejtjük, hogy a viszonyuk nem mindig volt felhőtlen. De vajon ez a feszültség mennyire volt általános? Vajon miből fakadt az úriasszonyok örökös „cselédmizériája”?

Kiből lesz cseléd? Elsősorban szegény falusi 12-14 éves kislányokból, akiknek a fizetésére szüksége van a családnak. Ezeket a kislányokat különféle közvetítőkön keresztül felküldték Pestre vagy a közeli városba, ahol elszegődtek cselédnek. A középosztálybeli hölgyek általában örültek ezeknek a romlatlan gyereklányoknak, még akkor is, ha esetleg hónapokig tartott, míg betanították őket. Az úrinők jobban szerették ezeket a még kezes kislányokat, mint a már tapasztaltabb, felvágott nyelvű társaikat, akik bátrabban alkudoztak a munkabérükért.

Szobalány vagy szakácsnő? A fiatal lányokat először is be kellett tanítani, ami valóban fáradságos meló lehetett. Ha belegondolunk, ezek a falusi fruskák tátott szájjal bámulták a nyüzsgő nagyvárost, életükben nem láttak még ennyi embert, és ekkor ismerkedtek a vezetékes vízzel és a fürdőszobával is. (Egyes lányok keresztet vetettek mielőtt bemásztak volna a fürdőkádba, mert szent meggyőződésük volt, hogy belefulladnak.) Meg kellett tanulniuk, hogyan tisztítsák az ezüstöt, hogyan viselkedjenek a család tagjaival, a vendégekkel, hogyan szolgálják fel az ételt. Nem volt egyszerű megtanulniuk a tálalás művészetét sem, vagyis hogy milyen fogáshoz milyen tányért, evőeszközt kell kirakni. Elvárta tőlük a család, hogy az egyes fogások kellő időben, kellő hőmérsékleten érkezzenek, és csendben folyjon a tálalás. A kitanítás rendszerint inkább dorgálással és nem dicsérettel folyt. Ha a cseléd elvégezte a dolgát, az volt a természetes, nem járt érte külön dicséret, és különben sem akarták elkapatni őket.

A fiatal lányokat eleinte könnyebb foglalatosságokra osztották be, legtöbbször kisgyerek mellé. Mikor aztán nagyobb lett, szobalány lett belőle, ha nem volt elég ügyes, akkor konyhai szolgáló, aki a szakácsnő keze alá dolgozott. A legmagasabb rangú cseléd a szakácsnő volt, őt jobban is fizették. A két cselédet tartó úri háztartásokban általában a valamivel tapasztaltabb nő töltötte be a szakácsnői posztot, a fiatalabb lány pedig a szobalányi szerepet. Ez utóbbira hárult a takarítás, mosás, konyhai segédmunka, és gyakran még a gyerekek felvigyázása is.

Gyakori ütközési pont volt úrinő és cseléd között a higiéné kérdése. A 19. század végétől kezdve a városokban felértékelődött a tisztaság, és a műveltség egyik fokmérőjévé vált. A tisztaság azonban elsősorban a lakásra és a ruhaneműkre vonatkozott, a test tisztán tartása még nem egyezett a maival. Polgári körökben a napi tisztálkodást a felsőtest megmosása és a fogmosás jelentette, igazi fürdésre hétvégenként kerítettek sort. Ezzel szemben a falusi lakosság sokkal ritkábban mosdott. A cselédeknek a kor „életmód tanácsadói” havi egy-két fürdőt javasoltak, heti egyszeri lábmosást, és fehérneműváltást hetente kétszer. A havi egy-két nagy fürdést a cselédek általában a városi fürdőkben bonyolították, a kisebb mosdásokat a család konyhájában lavórból intézték.

Különösen neuralgikus pont volt az élősködők kérdése. Így aztán a háziasszonyok maguk ellenőrizték, nem utazott-e a cselédlánnyal együtt néhány poloska és tetű is a nagyvárosba. Nem túlzás tehát Kosztolányi - Édes Annából származó leírása, miszerint a háziasszony alaposan megvizsgálta az alkalmazás előtt álló cselédet.

A korabeli felfogás szerint a háziasszony felelősséggel tartozott a cselédje erkölcseiért. Még akkor is, ha a cseléd volt az idősebb. Így aztán joga volt megregulázni a cselédet, ha az szerinte erkölcstelenül vagy ostobán viselkedett. Előfordult, hogy az úrnők rendszeresen ellenőrizték a lányok kiadásait, tanácsokkal látták el, hogy mit és mennyiért vásároljanak, és a felesleget takarékpénztárba tetették vele. Állandó vitára adott okot a kimenő kérdése. A cselédek vasárnap délutánjai általában szabadok voltak, és a lányok szívesen használták ezt az időt korzózásra, ismerkedésre. Néha olyan mélyreható ismeretségeket szereztek ezek a lányok, hogy terhesség lett a vége, vagy ha az apa nem vállalta a kapcsolatot, a lánykák bizony nemegyszer lúgot vagy gyufát ittak egy-egy kimenő után. A kísértés időnként házon belül is megtalálta őket az úri család férfi tagjainak képében. Voltak úriasszonyok, akik serdülő fiaik mellé csinos cselédet kerestek, akin gyakorolhatta férfiasságát a pelyhedző állú kamasz úrfi. Az anyák azt remélték, a falusi cselédlányok kevesebb nemi betegséget hordoznak, mint a prostituáltak, ráadásul a szolgáltatásuk ingyen volt… Ha terhesség lett a vége, az úri nagypapa elnéző mosollyal fizette a tartásdíjat.

Forrás: torimaskepp.cafeblog.hu / Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete (1860-1914)

Képforrás: torimaskepp.cafeblog.hu; halcsontosfuzo.reblog.hu; fortepan.hu; mandarchiv.hu