1966-ban nagy port kavart Ausztráliában három kisgyermek rejtélyes eltűnése. 1966. január 26-án három testvér – a 9 éves Jane Beaumont, a 7 éves Arnna Beaumont és a 4 éves Grant Beaumont – sétálni indultak Adelaide városának Glenelg kerületben lévő partszakaszára, ahová rendszeresen lejártak. Soha nem történt semmi bajuk, ám arról a sétáról többé nem tértek haza.

/A három testvér - Jane, Grant és Arnna/

Aznap rendkívüli forróság volt. (Ne feledjük, hogy Ausztrália a déli féltekén van, így amikor nálunk beköszönt a tél, náluk megérkezik a nyár.) A szülők nyugodt szívvel engedték el gyermekeiket a strandra, hiszen soha nem volt ebből gond. Akkoriban még nem volt olyan magas a bűncselekmények száma, senki nem gondolt rosszra, különösen, hogy sokan tartózkodtak aznap a víz mellett, s mivel a környékbeli gyerekek gyakran lejártak a partra, a Beaumont testvéreket többnyire ismerték.

/A Beaumont házaspár, Jim és Nancy/

Miután a gyerekek nem mentek haza időre, a szülők lementek a partra, hogy utánuk nézzenek. Ijedten tapasztalták, hogy mindhárom gyerek eltűnt, sehol nem lehetett látni őket. A szemtanúk azt mondták, a gyerekek egy magas, sportos, harmincas, szőke férfivel játszottak, s vele mentek el. A szülők mindezt nagyon különösnek találták, mert a nagyobbik kislány, Jane, rendkívül félénk gyermek volt. Valószínűtlennek tűnt, hogy szóba állna egy idegen férfivel. Mindebből a rendőrség arra a következtetésre jutott, hogy a gyermekek ismerhették a szőke férfit.

Megkezdődött a keresés. A gyermekek eltűnése nagy visszhangot váltott ki nemcsak a városban, de az egész országban is. Mindenki utánuk kutatott. Átvizsgálták a partszakaszt, az óceán érintett részeit, az épületeket és mindent, ami szóba jöhetett, még egy közeli hajókikötő vizét is leengedték. Magas jutalmat tűztek ki a nyomra vezetőnek, de sajnos erőfeszítéseik hiábavalónak bizonyultak. Nem lettek meg sem a gyerekek, sem a hozzájuk tartozó tárgyak.

/A környék, ahol a gyerekeket utoljára látták/

Mindezek után a rendőrség próbálta górcső alá venni a szőke, sportos férfit, akit többen láttak a gyerekekkel. Úgy tűnt, fesztelenül viselkedtek a férfi társaságában, határozottan jól érezték vele magukat. Felmerült a gondolat, hogy talán nem akkor találkoztak vele először, hanem korábbról ismerhették. Így jutott eszébe az édesanyának, Nancynek, hogy nem sokkal eltűnésük előtt, a kis Arnna tett egy ártatlan elszólást, miszerint Jane-nek „barátja” akadt. Nancy nem csinált ebből ügyet, arra gondolt, Jane bizonyára egy hasonló korú kisfiúval ismerkedett meg a strandon.

Különösnek tűnt az is, hogy a helyi pékségnél, Jane vásárolt egy húsos pitét. A pék ismerte a gyerekeket, s állítása szerint soha nem vettek nála húsos pitét korábban. Ráadásul egyfontos bankjeggyel fizettek, ami Nancy szerint lehetetlen volt, hiszen ő csak hat shillinget és hat pennyt adott buszjegyre és ebédre. De akkor kitől kapták az egyfontost? És kinek kellett a húsos pite? Talán a szőke férfi volt a háttérben? Tudni kell, hogy a strandon korábban a gyerekek elveszítették a pénztárcát, amelyben a buszra és az ebédre való volt. Ezt onnan tudni, hogy a szőke férfi megkérdezte egy-két szemtanútól, látták-e, ki vitte el a kislány pénzét. Így már könnyen elhihető, hogy elnyerve a gyerekek bizalmát, elfogadták tőle az egyfontost. Még valószínűbb, hogy a tárcát maga a férfi dugta el.

/Újságcikk a gyerekek eltűnéséről és kereséséről/

Kikérdeztek egy postást is, aki ismerte a gyerekeket és szavahihetőnek vélték. Állítása szerint aznap látta a három gyereket kézen fogva, nevetgélve az utcán, úgy délután három óra tájban. Később kijavította a vallomását, miszerint a reggeli órákban láthatta őket.

Pár hónap elteltével egy nő arról számolt be, hogy a gyerekek eltűnésének éjszakáján látott egy idegen férfit bemenni a szomszédos házba két kislány és egy kisfiú társaságában. A házról korábban azt hitte, üres. Később látta, amint a kisfiú egyedül megy az út szélén, majd a férfi utánafut és idegesen visszaviszi a házba. Másnap az épület éppoly elhagyatottnak tűnt, mint korábban. A nő nem látta többé sem a férfit, sem a gyerekeket. Senki nem értette, miért csak hónapokkal később beszélt erről.

/Fantomkép a szőke férfiról/

Két évvel az eltűnés után a Beaumont házaspár két levelet kapott. Az egyiket állítólag Jane írta, a másikat a férfi, aki magánál tartotta őket. A postai bélyegző Victoria államra, Melbourne Dandenong külvárosára utalt. A levélben arról írt a férfi, hogy visszaadná a gyerekeket. Megadta a találkozási helyszín pontos nevét és idejét. Csakhogy a megjelölt időpontban nem volt ott senki. Később érkezett egy harmadik levél a férfitől, aki azt mondta, azért nem jelent meg, mert rájött, hogy a rendőrség figyeli, így úgy döntött, mégis megtartja a gyerekeket.

1992-re sokat fejlődött a technológia, mellyel bevizsgálták a leveleket, és megállapították, hogy hamisítványok. Megtalálták a levelek akkori íróját is, aki egy negyvenegy esztendős férfi volt, tehát a bűncselekmény elkövetésekor még csak tizenhét éves lehetett. Mindez kizárta, hogy ő lett volna a tettes, s mint bevallotta, annak idején a leveleket csak viccből küldte. Érdekes humora volt, s ha mindez nem elég, még meg sem büntették, tekintve, hogy elévült az ügy eme része.

/A The Satin Man című könyv címlapja/

Az évek alatt több gyanúsítottat is megjelöltek, de volt köztük egy, aki a leginkább valószínűsíthető elkövető. Az ismert gyártulajdonosról, Harry Phippsről van szó, aki 2004-ben hunyt el. A 2013-ban megjelent The Satin Man című könyv hívta fel rá a figyelmet. Phippsről tudni kell, hogy gazdagsága révén az elit társaság egyik központi figurája volt, és alig háromszáz méterre lakott a tengerparttól, ahonnan a három gyerek eltűnt. Azt rebesgették róla, hogy pedofil hajlamai vannak és szokása, hogy egyfontosokat osztogat szét. Jane is egyfontossal fizetett a péknél, noha a szülei állították, hogy nem tőlük kapta a pénzt. Annak idején szép kis összegnek számított egy gyerek kezében az egy font.

Hogy valójában milyen ember volt Harry Phipps, arról a családja tudott volna a legtöbbet mesélni. Kifelé adakozó, kedves ember benyomását keltette, de otthon erőszakos volt és durva. Fiát, Haydnt, a fiú saját bevallása szerint rendszeresen molesztálta szexuálisan, feleségét verte. Haydn azt is állította, hogy azon az éjszakán, amikor a három kisgyerek eltűnt, látta őket a házukban egy rövid időre, majd apja két kamaszfiút hívott a gyárudvarra és mély gödröt ásatott velük. Munkájukért egy-egy egyfontost kaptak. Ő ekkor tizenöt éves volt. Elárulta azt is, hogy a házból pisztolydörrenéseket hallott. Megkérdezték tőle, nem tartotta-e furcsának, hogy lövöldözés hangjait hallja. Azt felelte, nem, mert apja esetében ez megszokott volt. Később azonban nem látta a három kisgyereket kijönni a házból, csupán apját, aki három nagyobb táskát tuszkolt a kocsija csomagtartójába. Amikor Haydn bement a házba, sehol nem látta a gyerekeket.

2018-ban felásták a gyárudvart, amiről Haydn beszélt, de lócsontokon kívül semmit nem találtak. Egyesek szerint azért, mert rossz helyen ástak, ugyanis figyelmen kívül hagyták, hogy az eltelt évtizedekben többször átrendeződött a terület.

Wayne Phipps, Harry másik fia cáfolta bátyja állításait. Szerinte apjukat mindenki szerette, és Haydn, mentális betegsége miatt összevissza beszél. (Azt azért tudni kell, hogy csak mert valaki mentális beteg, még nem jelenti azt, hogy minden szava hazugság.) A The Satin Man című könyv szerzői sok segítséget kaptak egy magánnyomozótól, akinek kutatásai Harry Phippsről, Haydn állításait támasztják alá. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy csak mert Wayne Phippset nem molesztálta az apja, attól még zaklathatta az idősebbik fiát.

/Harry Phipps és a fantomkép összehasonlítása/

Phipps 1966-ban magas, szőke, karcsú negyvenes volt, igazi szexuális ragadozó. Bár az említett koron rég túl volt már, annyira jól tartotta magát, hogy aki nem ismerte az életkorát, harmincasnak nézhette. Gyermekként anyja sokáig lánykaruhákba öltöztette, innen jöhetett ama beteges szokása, hogy szeretett női szaténruhákban mászkálni a házában. Ám hiába volt ügyes üzletember, hiába voltak jó kapcsolatai a felsőbb körökben, azt rebesgették róla, hogy kedves énjének van egy nagyon sötét oldala is, és hogy Haydn fia szenvedélyesen gyűlöli. Hogy ez a gyűlölet miből adódott, azt még nem sejtették akkoriban. Nem sokkal azután, hogy Haydn bevallotta apja zaklatásait, egy nő is jelentkezett, miszerint tizennégy éves kamaszlányként őt is megerőszakolta Harry Phipps 1979-ben. (Az elemző szakértő, aki mind Haydn, mind a hölgy vallomását látta és hallotta, úgy ítélte meg, hogy mindketten igazat mondanak.)

A rendőrségi nyomozás végül arra a következtetésre jutott napjainkban, hogy Harry Phipps lehetett a valódi tettes. 2004-es halála azonban lehetetlenné tette felelősségre vonását. 

A Beaumont szülők hosszú éveken keresztül mindent megtettek azért, hogy gyermekeiket megtalálják. Nancy soha nem adta fel a reményt, hitt abban, hogy a gyermekei egyszer hazatérnek. Az ausztrál közvélemény végig kiállt a szülők mellett, ennek ellenére tönkre ment a házasságuk és elváltak. Nancy Beaumont 2019-ben hunyt el, 92 esztendős korában. Jim Beaumont még él, de már ő is elmúlt kilencven éves. 

Írta: Csiribusz

Forrás: en.wikipedia.org; dailymail.co.uk; stuartmullins.co; somerandomstuff1.wordpress.com

Képforrás: somerandomstuff1.wordpress.com; abc.net.au; news.com.au; wikiwand.com; thebeaumontchildren.com.au; southaustralia.com; amazon.com