1613-ban egy előkelő szamuráj útra kelt a világtól elszigetelt Japánból, hogy gazdagságra, továbbá ura számára lelki iránymutatásra leljen – miközben visszanyeri családja becsületét. Végül körbehajózta a világot, találkozott a pápával, létrehozott egy máig élő japán közösséget Spanyolországban, és még Róma polgárává is vált.

Haszekura Cunenaga élete a szó szoros értelmében regénybe illő, azonban teljes mértékben valós történelmi személyiségről van szó, aki hivatalosan két okból indult egyedülálló útjára: kereskedelmi egyezményeket kötni az európai nagyhatalmakkal, illetve misszionáriusokat kérvényezni a keresztény világból. A kalandozó szamuráj nyomai 400 év múltán is fellelhetők világszerte, három különböző kontinensen.

Haszekura korai éveiről keveset tudni: vélhetően 1571 körül született Honsú szigetén, a korabeli Szendai tartományban, a mai Mijagi prefektúra területén. Családját rokoni kapcsolatok fűzték a mintegy nyolc évszázaddal korábban uralkodott Kanmu császárhoz, maga Haszekura pedig abban a kiemelkedő megtiszteltetésben részesült, hogy jövőbeni ura (daimjója), Date Maszamune mellett nevelkedhetett annak udvarában.

A fennmaradt feljegyzésekből az is kiderül, hogy egy még híresebb történelmi alak, Tojotomi Hidejosi taikó oldalán részt vett Korea japán lerohanásában 1597-ben. A vele körülbelül egykorú Date ezt követően még több fontos feladatot bízhatott Haszekurára.

A nagy törés 1612-ben következett be: édesapját, Haszekura Cunenarit korrupcióval vádolták meg, és kivégezték (más források szerint rituális öngyilkosságra kényszerítették), birtokait elkobozták, és a korabeli japán szokásjog szerint fiára is hasonló sors várt volna. Daimjójaként azonban Date másként határozott: kinevezte egy általa indított európai követség élére – talán éppen gyermekkori barátságuknak köszönhette életét a szerencsétlen helyzetbe került szamuráj.

/Date Maszamune/

A spanyol világbirodalom ekkoriban már nem volt ismeretlen a japánok előtt: a Mexikóból a Fülöp-szigetekre ezüstöt szállító, úgynevezett Manila-gályák a Japán partjaihoz közel sodró Kurosio-áramlás segítségével fordultak vissza az Újvilág felé, időnként egy-egy vihar következtében a szigetországban szenvedtek hajótörést.

Japánban az 1540-es évek óta portugál jezsuita térítők is jelen voltak, köztük is fel-felbukkantak spanyolok – különösen a két ország perszonáluniója (1580-1640) idején. Két, keresztény hitre tért fiatal japánról is tudni, akik átkeltek Mexikóba és máshová is hajóztak spanyol, majd angol hajókon, azonban egyik útjukon a tengerbe vesztek.

1609-1610 folyamán pedig – spanyol jezsuiták vezetésével – egy japánokból álló követség áthajózott Mexikóba. A hazaútjukra velük ment a híres felfedező Sebastián de Vizcaíno is, aki 1613-ban Haszekurával indult vissza Új-Spanyolországba.

Az expedíció a Japán legjobb hajóácsai által mindössze 45 nap alatt épített, európai stílusú hajó, a Date Maru fedélzetén kelt útra (a hajót később a spanyolok San Juan Bautista névre keresztelték).

Date Maszamunét igencsak érdekelték a spanyolokkal való kereskedelem lehetőségei, a spanyolok pedig (különösen Vizcaíno) úgy hitték, a Japán-szigetektől keletre létezik egy bizonyos „Aranysziget” és „Ezüstsziget”, amelyeket szerettek volna kiaknázni.

A japán követség másik hivatalos feladata további misszionáriusok Japánba hívása volt, ez részben egy 1597-ben 26 keresztény halálával járó incidens elsimítására tett kísérlet lehetett.

A háttérben valószínűleg egyéb szándékok is mozgatták a japánokat: a spanyolok Mexikóban alkalmazott bányatechnikájának, illetve az európaiak katonai stratégiáinak megfigyelése a legvalószínűbbek. Haszekura 1613. október 28-án indult útnak Isinomaki kikötőjéből, és 1620-ig nem látta újra hazáját.

A spanyolok segítségével Acapulco irányába navigáló hajón mintegy 180-an voltak, köztük a sógun, Tokugava Iejaszu tíz szamurája, 12 további szamuráj Szendaiból (Mijagi prefektúra fővárosából), 120 japán kereskedő, tengerész és szolga, és körülbelül 40 spanyol és portugál, köztük Vizcaíno.

A hosszú, viharos út után először a mai Kalifornia állam területén, a San Franciscótól délre található Mendocino-foknál érték el a szárazföldet, majd a part mentén dél felé hajózva, 1614. január 25-én érkeztek meg Acapulcóba. Innen a szárazföldön folytatták útjukat.

Megérkezésük után nem sokkal összetűzések történtek a japánok és spanyol útitársaik közt, állítólag azért, mert utóbbiak nem megfelelően bántak a császár által küldött ajándékokkal. A japánoknak ezt követően letétbe kellett helyezniük fegyvereiket (kivéve Haszekurát és nyolcfős kíséretét), azonban törvényként kihirdették, hogy a látogatóknak mindenhol szabad joguk van áruikkal kereskedni, és aki akár szóval, akár tettel támadja őket, súlyos büntetésre számíthat.

Haszekura és követsége két hónapot töltöttek Acapulcóban, mielőtt továbbálltak volna Mexikóvárosba, végül pedig a Mexikói-öböl partján fekvő Veracruzba, ahonnan spanyol hajókon továbbindultak Európa felé. Mexikói tartózkodásukról az azték születésű történetíró, Chimalpahin emlékezett meg:

„Ez a második alkalom, hogy a japánok Acapulcónál kötöttek ki hajójukkal. Mindenféle vasból készült dolgot, és íróasztalokat, és némi szövetet szállítanak ide, amelyet el fognak adni. Kiderült itt Mexikóban, és mondták, hogy uralkodójuk, Japán császára azért küldte e nemes képviselőjét és követét ide, hogy az Rómába menjen, és találkozzon V. Pál Szentatyával, és biztosítsa őt engedelmességükről a Szent Egyházat illetően, hogy a japánok mind keresztényekké akarnak válni.”

Mexikóvárosban Haszekura találkozott az Új-Spanyolországot kormányzó alkirállyal, akinek tudtára adta, hogy III. Fülöp királlyal is szeretne találkozni, hogy beleegyezését kérje, egy állandó japán kereskedelmi jelenléthez Mexikóban. Juan Pérez de la Serna mexikói érsek összesen 42 japánt keresztelt meg Mexikóvárosban, Haszekura azonban kijelentette, hogy ő majd Spanyolországban szeretné felvenni a hitet.

/III. Fülöp spanyol király/

Veracruzból június 10-én hajóztak ki, a japán küldöttség nagyobb részének Mexikóban kellett maradnia – ők visszatértek Acapulcóba, hogy megvárják Haszekura visszatértét. Végül még 1614 folyamán, a Date Maru fedélzetén visszatértek Japánba.

Júliusban Haszekura csoportja látogatást tett Kubában is, Havannában hat napot töltöttek. 2001-ben az öböl bejáratánál szobrot állítottak fel Haszekura tiszteletére.

A San José nevű hajó a japán követséggel 1614. október 5-én kötött ki az andalúziai Sanlúcar de Barramedában, ahol pompás fogadtatásban részesültek, és lovaskocsik vártak rájuk. A tengerparti városból először Sevillába vezetett az útjuk október végén.

III. Fülöppel 1615. január 30-án találkoztak Madridban, február 17-én pedig a király káplánja Felipe Francisco Faxicura néven megkeresztelte Haszekurát. III. Fülöp jobbkeze, Lerma hercege lett a keresztapja.

A grandiózus fogadtatás és barátságos gesztusok ellenére Haszekura nem járt sikerrel a spanyol uralkodónál: semmiféle egyezség nem jött létre a két ország között, sem a kereskedelem, sem a térítők tekintetében. A történészek szerint a távolság ellenére híre ment Európában a keresztények által Japánban tapasztalt egyre barátságtalanabb bánásmódnak.

Mindazonáltal kíséretének több tagja végül Spanyolországban maradt a követség nyolc hónapos vendégeskedését követően is: napjainkban csak a Sevilla tartománybeli Coria del Ríóban 650 család viseli a „de Japón” („japán”, illetve „Japánból való”) nevet, akik a 17. században letelepedő japánokhoz tudják visszavezetni családfájukat.

A spanyol világbirodalom központjából a japán követség ismét tengerre szállt, hogy Róma felé vegye az irányt. Az út során kikötöttek a francia Riviérán, Saint-Tropez-ben is, ahol több helybéli, köztük egy ismeretlen nő is írásos emlékekkel szolgált róluk:

„Sosem érnek hozzá az ételhez ujjaikkal, ehelyett két apró pálcát használnak, amelyeket három ujjal fognak” – írta a jellegzetes távol-keleti evőpálcákról.

„Puha, tenyérnyi méretű selymes papírba fújják orrukat, és ezt sosem használják kétszer, ezért a földre dobják használat után, és nagy örömükre szolgált, amikor a mi népünkből a körülöttük lévők kapkodva próbálták felszedni” – számolt be az erős növényi rostokból készült japán zsebkendőkről.

„Kardjaik olyan élesek, hogy egy puha papírt akkor is elvágnak, ha azt csak az élére helyezik, és rálehelnek” – írta a kora újkori japán kardokról. Haszekura és kísérete itteni látogatása az első történelmi nyoma a japán–francia kapcsolatoknak.

Haszekura következő állomása Róma volt. Az örök várostól északnyugatra található Civitavecchia kikötőjébe érkezve olyannyira barátságos viszonyt alakítottak ki a helyiekkel, hogy a város négy évszázad múltán testvérvárosa a szamurájok kiindulóhelyének, Isinomakinak.

Habár nem keresztény országból érkeztek, a japán követeknek minden tiszteletet megadtak a pápa emberei, akik lóháton kísérték őket a Vatikánba. Haszekura 1615 novemberében találkozott V. Pál pápával, akinek átadott két aranyozott levelet (egy japán és egy latin nyelvűt), amelyben Date Maszamune a Mexikóval való kereskedelem jogát, illetve térítőket kér a Szentszéktől – a kifogástalan bánásmód mellett a daimjó azt is ígérte, a pápa misszionáriusai templomot is emelhetnek.

 /Haszekura Rómában, Claude de Deruet 1615-ös portréján/

Utóbbiba beleegyezett V. Pál, a kereskedelmi szerződést illetően azonban nem kívánt beleszólni a spanyol uralkodó hatáskörébe. Mindkét levél fennmaradt, a Vatikáni Levéltárban őrzik őket.

A névlegesen ekkor is létező római szenátus az igen kevesek által birtokolt római polgárjogot adományozta Haszekurának, továbbá a római látogatás során címert is kapott – azaz gyakorlatilag a nemesség köreibe is befogadták jelképesen.

Ezen a ponton azonban Haszekura mindent elért – vagy legalábbis megpróbált –, amiért daimjója útjára bocsátotta. A világ akkori legnagyobb hatalmi központjai után hazafelé vette az irányt.

Egyes korabeli leírások a pápai látogatás kapcsán többet véltek sejteni a háttérben, mint amit a hivatalos iratok tartalmaztak – elképzelhető, hogy Haszekura politikai szövetséget próbálhatott kötni a Vatikánnal.

E feltételezések szerint Date Maszamune a kereszténység felvételével – és a keresztény európai hatalmak segítségével – a Tokugavák elmozdítására és az egész Japán feletti uralomra törekedhetett. Több beszámoló szerint Haszekura igyekezett hangsúlyozni, hogy Date nagyobb hatalmú úr, mint sok európai király.

1616 áprilisában, immár ismét Spanyolországban, Haszekura újra találkozott III. Fülöppel. A király ekkor már nyíltan azzal utasította vissza a kereskedelmi szerződést, hogy Haszekurát nem a sógun, Tokugava Iejaszu küldte, azaz valójában nem képviseli egész Japánt. Emellett felhozta azt is, hogy a követség útnak indulása után, 1614-ben Tokugava elrendelte a keresztény térítők kitoloncolását a szigetországból, ami kizárja az újabb misszionáriusok küldését is.

1616 júniusában a japán követség hajóra szállt, és visszaindult Új-Spanyolország felé. Mexikóban újabb évet töltött, eddigre visszatért Acapulcóba és ismét őrá várt a Date Maru. A hajó Japánból újabb árukat – főként fűszereket és lakkozott kerámiákat – hozott, amelyeket Mexikóban értékesítettek.

Hogy ne kerüljön túl sok mexikói ezüst Japánba, az alkirály azt a kérést tolmácsolta III. Fülöp részéről, hogy a bevétel nagyobb részét költsék mexikói árukra, amelyeket Japánba visznek. A japánok 12 000 peso készpénzt, illetve 8000 peso értékű ezüstöt vihettek ki az országból.

Haszekura Japánba vezető útja nem volt közvetlen: 1618 áprilisában kikötött a Fülöp-szigeteken is, ahol a kormányzó kölcsönvette hajóját, amely méreténél fogva alkalmas volt hadihajónak a fenyegető holland, illetve angol hajók ellen. A gyarmat kormányzója végül meg is vásárolta a harcban is jól teljesítő hajót, amelyet ekkor kereszteltek át San Juan Bautistára.

A japán követ új hajót építtetett magának, hosszú Fülöp-szigeteki tartózkodása során számos különleges tárgyat és javat vásárolt Date Maszamune számára. Végül 1620 augusztusában érkezett meg Nagaszaki kikötőjébe.

Mire Haszekura hazatért, Japánban sok minden megváltozott 1613 óta. Az 1614-es, keresztényekkel szemben hozott tilalmakat tovább súlyosbította, hogy 1616-ban Tokugava Iejaszu elhunyt, és nála is gyanakvóbb és xenofóbabb fia, Tokugava Hidetada lett a sógun.

/V. Pál pápa portréja, amit Haszekura magával vitt Japánba/

/Haszekura ima közben, megkeresztelkedése után. A kép Madridban készült./

Szendaiba érkezve a követ egy V. Pál pápáról készült festményt, illetve egy saját magát ima közben ábrázoló festményt is átadott Date Maszamunénak, két, a Fülöp-szigeteken vásárolt tőrrel együtt. Ezek a mai napig megtekinthetők a város múzeumában.

Bár nem tudni, hogy éppen Haszekura miatt, vagy tőle függetlenül, de tény, hogy hazaérkezése után néhány nappal Szendaiban külön tilalmat helyeztek a kereszténység gyakorlására – az áttért nemeseket száműzetésre, a közrendűeket halálra ítélték, ha nem tagadták meg hitüket.

A legtöbb elmélet szerint nyilvánvalóan kereszténnyé vált követe visszatérte után Date Maszamune el kívánt határolódni Haszekurától mind vallási, mind politikai tekintetben, intézkedéseivel pedig a sógun kedvében igyekezett járni. Tény mindazonáltal, hogy sem Haszekura, sem családja nem hagyott fel a kereszténység gyakorlásával.

Az elkövetkező évtizedek során a Tokugava sógunok uralma alatt Japán egyre jobban elzárkózott a külvilágtól – ez volt a „szakoku” (zárt ország) időszaka, amely egészen az 1854-es kanagavai egyezményig tartott.

A források alapján Haszekura Cunenaga mindössze két évvel hazaérkezése után, 1622-ben hunyt el, rejtélyes betegségben. A fokozódó keresztényüldözés később elérte családját is: 1637-ben feleségét, fiát, valamint annak fiát a curusinak vagy ana-curusinak nevezett kínzásnak vetették alá. Az eljárás során fejjel lefelé lógatták az áldozatot, lábait és egyik kezét a kötélhez erősítették, egyik keze azonban szabadon maradt, hogy jelezhesse, ha hajlandóvá vált megtagadni hitét.

/Az ana-curusi egy illusztráción/

A leírások szerint gyakran egy földbe ásott járatba, nagy mennyiségű émelyítő bűzű ürülék fölé lógatták az áldozatokat, és egy lyukat is vágtak homlokukba, hogy a fejjel lefelé lógás során csökkenhessen a fejben a vérnyomás.

Haszekura családtagjai a feljegyzések szerint vagy belehaltak a kínzásba, vagy azt követően kivégezték őket, ami azt jelenti, nem tagadták meg hitüket. Az eljárás hatékonyságát bizonyítja, hogy a Tokugava-korszak során a kereszténység teljességgel eltűnt a szigetországból.

Összességében Haszekura meglehetősen elárulva érezhette magát: küldetése nem csupán szinte eredménytelen volt, de már részvételéért is megbüntették később családját, hazája pedig éppen az ellenkező utat választotta, mint amelyre ő próbálta terelni.

Japánban Haszekura alakja hamar feledésbe merült: a szigetország későbbi lakói csupán 1873-ban, az Egyesült Államokba és Európába látogató Ivakura-követség révén értesültek létezéséről, amikor a japán követeknek Velencében több dokumentumot is megmutattak, amelyek bizonyították ottjártát.

Napjainkban már a világ számos pontján ápolják emlékét: az olaszországi Porto di Livornótól a kubai Havannáig megtalálhatók köztéri szobrai, és vélhetően az ő látogatásainak köszönhetően honosodott meg Mexikóban az úgynevezett biombo papírparaván, amely a japán biobu helyi változata. A becsületéért küzdő szamurájból római polgárrá vált Haszekura Cunenaga joggal nevezhető tehát a „japán Marco Polónak”.

Forrás: mult-kor.hu

Képforrás: mult-kor.hu; wikimedia commons