Bizonyára sokan hallottak már a Hinterkaifeck-i mészárlásról, aki nem, annak elmondanám, hogy a német történelem egyik legvéresebb, legijesztőbb gyilkosságáról van szó, melyet örök rejtély övez.
Hinterkaifeck egy kis tanya volt Bajorország vidéki részén, alig hetven kilométerre északra Münchentől. Ezen a kis tanyán élt hosszú évek óta a Gruber család. Összesen hatan laktak a kis gazdaságban: maga a gazda, a 63 esztendős Andreas Gruber és felesége, a 72 éves Cäzilia Gruber. Velük élt megözvegyült 35 esztendős lányuk, Victoria Gabriel és annak két kisgyermeke, a 7 éves Cäzilia és a kétesztendős Josef. Ezen kívül a házban lakott még egy 44 éves szobalány is, Maria Baumgartner.
A szerencsétlenséget megelőzve néhány hónappal, különös dolgokra figyeltek fel a tanyán élők. Alig fél évvel a mészárlás előtt a korábbi szobalány felmondott. Állítása szerint furcsa hangokat hallott a tető felől, s mert azt hitte, kísértetjárta házról van szó, inkább eljött onnan. Minderre azonban sosem volt bizonyíték.
/A Hinterkaifeck-farm/
1922 márciusában a gazda, Andreas, idegen müncheni újságot talált a földjén. Mivel ő nem rendelt ilyesmit, azt gondolta, bizonyára a postás veszíthette el. Pár nappal a végzetes éjszaka előtt, arról beszélt szomszédainak, hogy lábnyomokat látott a farmja körüli hóban, mely az egyik gazdasági épülethez vezetett, s melynek letörték a lakatját. Később az éjszaka folyamán a padlás irányából lépteket hallottak, de miután Gruber utánanézett, semmi szokatlant nem látott. Beszélt észrevételeikről másoknak is, de segítségüket nem fogadta el, és bejelentést sem tett a rendőrségen.
Később a kis Cäzilia Gabriel egyik osztálytársa elmondta, hogy a kislány azt mesélte neki, hogy anyja az egyik este egy csúnya veszekedés után elmenekült a tanyáról, s jóval később találták meg az erdőben. Megemlített egy bajuszos férfit is, akit a család többször látott a ház közelében. Ilyenkor az erdőszélen állt, s a ház felé fordult őket figyelve.
Azon a végzetes napon – 1922. március 31-én, pénteken – a délutáni órákban, egy új cseléd érkezett a farmra Maria Baumgartner személyében. A nővére kísérte el, majd rövid ott tartózkodás után elment. Ő lehetett az utolsó, aki életben látta a családot. Még ezen az éjszakán az elkövető vagy elkövetők, lecsalták az istállókhoz a családtagokat, az idős házaspárt, a lányukat és a kislányunokát. Mindegyiket a farmon talált bontócsákánnyal verték fejbe. Ezután a gyilkos bement a lakótérbe, ahol ugyanazzal a fegyverrel megölte a kiságyban alvó kétéves Josefet, majd az új szobalányt, Mariát.
/A gyilkosságok színhelyei/
A gyilkosságok és a felfedezés között eltelt néhány nap. Április 1-jén Hans és Eduard Schirovsky kávéárusok, meghozták a tanyára Gruber gazda rendelését. Ám hiába kopogtatták az ajtót, az ablakot, nem kaptak semmiféle választ rá. Körbejárták az udvart is, ám sehol, senkit nem láttak. Észrevették ugyan, hogy az egyik épület ajtaja nyitva van, de végül úgy döntöttek, hogy elmennek.
Az elkövetkezendő napokban a kis Cäzilia Gabriel minden magyarázat nélkül hiányzott az iskolából, és a család nem vett részt a vasárnapi istentiszteleten. Április 3-án hétfőn a postás, Josef Mayer, aki a környéken rendszeresen kézbesítette a leveleket, észrevette, hogy a korábbi küldemények még mindig ott vannak, ahol ő hagyta őket, és senkit nem látott a tanyán.
Április 4-én kedden, Albert Hofner gépszerelő Hinterkaifeckbe ment, hogy megjavítsa az élelmiszer-aprító motorját. Állítása szerint egyetlen családtagot sem látott sehol, csak az állatok hangját hallotta az istálló felől, illetve a kutya ugatását. Majd egy órát várt Gruberre, de az nem jelent meg, így arra gondolt, megkezdi a javítást, ha már eljött. Négy és fél órán át dolgozott. Délután fél három táján bement a közeli Gröbern faluba, ahol találkozott a falu vezetőjének, Lorenz Schlittenbauernek a lányaival, akiknek elmondta, hogy Hinterkaifeckben végzett javítási munkálatokat. Georg Gregernek, Wangen polgármesterének is beszélt minderről, s arról, milyen kísérteties volt a Hinterkaifeck-tanya.
/A farm és a falvak helyzete egymáshoz viszonyítva/
Fél négy táján Schlittenbauer megkérte a fiát, a 16 éves Johannt, és mostohafiát, a 9 esztendős Josefet, hogy menjenek el Hinterkaifeckbe és nézzenek utána a családnak. A fiúk később azzal jöttek vissza, hogy senkit nem láttak a tanyán. Még ugyanazon a napon Schlittenbauer is elindult a tanya felé Michael Pöll és Jakob Sigl társaságában. Ők aztán alaposabb kutatás után megtalálták az istállóban a legyilkolt gazdát, a feleségét, a lányukat és a kislányt; a házban pedig a vérbe fagyott kisfiút és a szolgálót.
A gyilkosság kivizsgálását Georg Reingruber felügyelő vezette. Nagyon megnehezítette a nyomozást, hogy mire a rendőrség kiérkezett, a helyszínt összetiporták, a holttesteket, a tárgyakat megmozdították, a konyhát is használták. Sok értékes nyom veszett így el. A megtalálást követő napon Johann Baptist Aumüller törvényszéki orvos végezte el a boncolásokat. Megállapítást nyert, hogy a kis Cäzilia a támadás után még órákig élt. Ezen kívül azt is megtudták, hogy a gyilkos eszköz egy bontócsákány volt, noha a helyszínen nem találták meg. A áldozatok koponyáját eltávolították, s további vizsgálatok miatt Münchenben küldték. Később az augsburgi igazságügyi épületben őrizték őket, majd a II. világháború bombázásainak következtében nyomuk veszett. A további maradványokat 1922. április 8-án a waidhofeni temetőben hantolták el.
A rendőrség a nyomozás első felében rablásra gyanakodott, ezért kihallgatták az utazó kereskedőket, csavargókat, a közeli falu lakóit. Ám nem sokkal később nagyobb pénzösszeget találtak a tanyán egy olyan helyen, amely nyilvánvaló volt, vagyis egy rablószándékú ember megtalálta volna. Az összeg azonban hiánytalanul megvolt, tehát a gyilkost nem a pénzszerzés motiválta. Más útra kellett terelni a nyomozás menetét. Egyértelmű volt már az elején, hogy a mészárlást követően valaki napokon át megetette az állatokat, használta a konyhát, elfogyasztotta a kenyeret és a húst a kamrából. A szomszédok pedig tanúsították, hogy a ház kéménye egész hétvégén füstölt. Tehát valószínű, hogy a gyilkos még napokig a ház falai között maradt.
Felvetődött a kérdés, mit keresett a négy családtag az éjszakai istállóban. Erre azt a választ adták, bizonyára az állatok zajongtak, s megnézték, mi az oka. Csakhogy a későbbi vizsgálatok kimutatták, hogy az istálló zajai nem hallatszanak be a házba. Akkor mégis miért vonult ki a család az éj leple alatt az állatokhoz? Az események pontos sorrendjét lehetetlenség volt utólag tisztázni, s a tetthelyről is mindössze csak öt fénykép készült: kettő a halottakról az istállóban, egy a halott szolgálóról, egy a kisfiú roncsolt fejéről, és egy a tanyáról. A vizsgálat során úgy vélték, először Victoriát érhette a támadás, majd az anyját, a gazdát, s végül a kislányt. A házban először a szolgálót ölték meg, utolsónak a kisfiút.
Azon történetek alapján, amit Gruber a szomszédjainak mesélt, feltételezhető, hogy a gyilkos már korábban figyelte a családot, sőt, a tetőtérbe is behatolt. Ezt az elméletet támasztotta alá több eltolt cserép a tetőn, s a szénabálákban levő üregek. Bár utóbbiról a rossznyelvek azt tartották, ez volt a találkahelye apának és lányának, vagyis Grubernek és Victoriának, akik vérfertőző kapcsolatban álltak egymással.
A mészárlást követő éjszakán, három nappal a testek felfedezése előtt, egy kézműves, bizonyos Michael Plöckl, elhaladt a Hinterkaifeck-farm előtt, s látta, amint valaki a tanyán begyújtja a kemencét. Ez a valaki lámpással közelített Plöckl felé, mely elvakította a férfit, majd el is sietett onnan. Arra azonban jól emlékezett, hogy a füst szaga gyomorforgató volt. Hogy mit égethetett el az az ismeretlen, nem derült ki, mert ezt nem vizsgálták meg a nyomozás során.
Április 1-jén hajnali háromkor egy gazda és mészáros, Simon Reiẞlӓnder, hazafelé tartva Brunnenhez közel, két idegen férfit látott meg az erdő szélén. Amikor észrevették, elfordultak tőle, hogy ne lássa az arcukat. Később, amikor Reiẞlӓnder hírét vette a gyilkosságoknak, elképzelhetőnek tartotta, hogy a két férfi benne volt az ügyben.
Akadtak egyéb furcsaságok is, nem beszélve a rendőri mulasztásokról. Például a gépszerelőt, Albert Hofnert, aki gyanútlanul dolgozott a tanyán, csak 1925-ben, három évvel a gyilkosságok után kérdezték ki. Elbeszélése alapján arra lehetett következtetni, hogy míg ő a tanyán szerelt, addig a gyilkos is ott tartózkodott. Ugyanis amikor megérkezett, a ház ajtaja zárva volt, senkivel nem találkozott és hallotta a kutyaugatást odabentről. Hogy a gyilkos tudatában volt-e jelenlétének, nem derült ki, de miután befejezte a munkálatokat és távozni készült, észrevette, hogy a kutya már ki van kötve és az istálló ajtaja is tárva. Később, amikor a három férfi felfedezte a holttesteket, a kutya már az istállóban tartózkodott, és a pajta ajtaja ismét zárva volt.
1927 májusának közepe táján, éjfélkor, az egyik waidhofeni lakost megállította az úton egy idegen férfi. Mindenféle keresztkérdéseket tett fel a gyilkossággal kapcsolatban, majd bevallotta, hogy ő a gyilkos. Utána berohant az erdőbe. Soha többé nem látták, azonosítása nem történt meg.
Bár több gyanúsítottat – több, mint százat – állítottak elő, a tényleges gyilkost soha nem találták meg. 1955-ben lezárták az ügyet. Ennek ellenére az utolsó kihallgatásokra 1986-ban került sor.
/Karl Gabriel/
Nem lehet a tömérdek gyanúsítottat egyenként megemlíteni, de azért nézzünk meg néhányat közülük. Vegyük mindjárt elsőnek Karl Gabrielt. Ez már csak azért is érdekes, mert a gyilkosság idején, elvileg rég halott volt. Kit is takar valójában ez a név? Karl Gabriel nem más volt, mint Victoria néhai férje. Mint oly sok férfit, őt is elvitték katonának, amikor kitört az I. világháború. Nem sokkal később, 1914 decemberében, állítólag agyonlőtték a francia Arrasban. A holttestét azonban soha nem szállították haza. Mivel senki nem látta holtan, felmerült az emberekben a gyanú, hogy talán mégsem halt meg. Közben 1920-ban, Victoria megszülte törvénytelen fiát, Josefet. A kisfiúról azt pletykálták, hogy valójában az öregapjának a fia. Azt suttogták, hogy a nőnek vérfertőző kapcsolata van a tulajdon apjával, Andreas gazdával. Egyesek elmélete szerint, amikor Karl Gabriel hazatért és mindezt megtudta, bosszúból lemészárolta az egész családot. Noha ezredének katonái közül többen is igazolták a férfi halálát, s mindezt a rendőrség is megerősítette, éveken át tovább burjánzott a képtelen elmélet. Mindennek az adhatott leginkább táptalajt, hogy sokan azt állították, látták Karl Gabrielt itt vagy ott, beszéltek vele, s mivel ismerték, határozottan állították, hogy csak személyazonosságát cserélte le.
Érdekesség még ezzel az elmélettel kapcsolatban az a történet is, amelyet a II. világháború után meséltek néhányan. Állítólag, miután a háború véget ért, hazatértek az első német, háborús foglyok. Közülük nem egy azt állította, hogy a szovjetek között volt egy német ajkú tiszt, aki hazaküldte őket, és nem titkolta azt sem, hogy ő a Hinterkaifeck-i gyilkos. Mindez azonban csak elmélet és pletyka, nem szabad elfeledni, hogy az elmondottak hitelessége soha nem bizonyosodott be.
/A nem túl jó minőségű kép Lorenz Schlittenbauert ábrázolja (1874-1941)/
Nézzük a másik gyanúsítottat, Lorenz Schlittenbauert. Nem sokkal Schlittenbauer feleségének 1918-as halála után, a férfi intim kapcsolatba került Victoria Gabriellel, s néhányan úgy vélték, ő lehetett a kis Josef igazi apja. A gyermek születési anyakönyvén megjelenik a L.S. monogram, ami lehetett ugyan Schlittenbauer monogramja, de másé is. Ugyanakkor kiderült, hogy amikor kiment két társával a tanyára, át kellett menniük egy zárt kapun, hogy az istállóba bejuthassanak, mivel minden ajtó zárva volt. Miután megtalálták a négy holttestet, a férfi egyedül indult a házba, ráadásul kulccsal a kezében. Az egyik kulcs a gyilkosság előtt eltűnt. Ezt Gruber észrevételezte. Persze lehetséges, hogy maga Victoria adta oda Schlittenbauernek, mint szeretőjének, hogy esténként szabad bejárása legyen hozzá. Amikor két társa megkérdezte, miért ment előre a házba, amikor azt sem tudják, ott van-e még a gyilkos, Schlittenbauer állítólag azt felelte, hogy a fiát kereste csak, Josefet. Tudva levő volt az is, hogy Schlittenbauer bolygatta meg a halottakat, tönkretéve így a nyomokat.
A férfi iránti gyanakvás évekkel sem múlt, mert olyan részleteket szólt el, amelyeket elvileg csak a gyilkos tudhatott. Ilyen eset volt például az, amit Hans Yblagger helyi tanító mesélt. 1925-ben összetalálkozott Schlittenbauerrel a régi tanya helyén, amelyet addigra lebontottak. Megkérdezte tőle, mit keres ott. Schlittenbauer azt válaszolta, hogy a gyilkos megpróbálta eltemetni a halottakat az istállóban, de a fagyott föld meggátolta ebben. Sokan úgy gondolták, ez már elég bizonyíték arra nézve, hogy Schlittenbauer a gyilkos. Pedig a föld állapotát amúgy is tudhatta, hiszen a környéken élt.
Egy másik feltételezés azt mondja, Victoria pénzügyi támogatást remélt Schlittenbauertől Josef miatt, s mivel ezt nem kapta meg, csúnyán összevesztek, majd a férfi megölte a családot. Azt azért el kell mondani, hogy Schlittenbauert nagyon bánthatta az őt ért vád. 1941-ben bekövetkezett halála előtt több polgári peres eljárást indított vádlói ellen, akik a Hinterkaifeck-i gyilkosnak nevezték. Ezeket a pereket meg is nyerte.
/Anton Gump (1887-1960)/
A harmadik és negyedik gyanúsított a környéken élő Gump testvérek voltak. 1922. április 9-én, a temetés másnapján, Reingruber felügyelő ki akarta kérdezni Adolf Gumpot a gyilkosságok kapcsán, mivel úgy tartották, hogy ő is szeretője volt Victoriának, bár erre semmi bizonyítékot nem találtak. Tudva levő volt, hogy Adolf Gump annak idején három társával együtt kilenc földműves legyilkolásában vett részt Sziléziában. Reingruber nem tudta kizárni Gumpot a gyanúsítottak közül, de nem volt bizonyíték a kezében. Utasította a környékbeli csendőrséget, hogy nézzenek utána a bűnöző múltú férfi alibijének.
Andreas Popp ügyész 1951-ben Adolf öccse, Anton Gump után nyomozott ugyanezen gyilkosságok kapcsán. A nővérük, Kreszentia Mayer a halálos ágyán azt állította, hogy fivérei követték el a gyilkosságokat. Antont azonnal őrizetbe vették, de Adolfot már nem tudták, mert 1944-ben meghalt. Rövid idő elteltével Antont szabadon engedték és az ügyet is lezárták, mert semmiféle bizonyítékot nem találtak ellene.
A rejtélyes esetre sosem derült fény. Számos könyv és film született a nem mindennapi történetből. Ma már nem áll a farm. A gyilkosságok után egy évvel, 1923-ban lebontották. Ma mezőgazdasági terület, csupán egy kis emlékmű mesél a hajdani szörnyűségről, megemlékezve az áldozatokról.
Írta: Csiribusz
Forrás: en.wikipedia.org
Képforrás: en.wikipedia.org; bedtime-stories.uk; google.hu; cvltnation.com; facebook.com; crimeviral.com; solvedandunsolvedcrimes.wordpress.com
