Az Egyesült Államok talán legnagyobb 20. századi pere volt az 1980-as években zajló McMartin-per. Ebben az időszakban, Amerikában fokozódó érdeklődés kísérte a sátánizmus és a pedofília jelenségét, amely viszonylag „új” felismerés volt a társadalomban. Egyre-másra derültek ki a sátánista szertartások bűnesetei, vagy a gyermekek ellen elkövetett szexuális abúzusok ügyei, melyek valóságos tömeghisztériát váltottak ki.
A McMartin család magánóvodát működtetett Kaliforniában, Los Angeles Manhattan Beach negyedében. Az óvodát az akkor már idős Virginia McMartin alapította, aki visszavonulása után lányára, Peggy McMartin Buckey-ra hagyta a családi vállalkozás vezetését. Az ő keze alatt dolgozott fia, Raymond Buckey és leánya, Peggy Anne Buckey, valamint néhány alkalmazott pedagógus.
Az egész rémálom egy rendőrségi feljelentéssel kezdődött 1983-ban. Az egyik édesanya, Judy Johnson, feljelentette az óvodát, egészen pontosan a huszonöt éves Ray Buckey-t azzal, hogy molesztálta két és fél éves kisfiát. Mindemellett saját, válófélben lévő férjét is megvádolta ugyanezzel, de érdekes módon, afelett valahogy elsiklottak a hatóság emberei. Judy Johnson azzal is meggyanúsította az óvodát, hogy állatokkal fajtalankodtak a gyerekek előtt. Mindezzel óriási lavinát indított el.
/A McMartin óvoda/
Első lépésként előállították Ray Buckey-t és kikérdezték. Ám bizonyítékok hiányában, csupán egyszerű vádaskodásokról volt szó, így el kellett engedniük. Mindennek ellenére a rendőrség hivatalos körlevelet küldött ki mintegy kétszáz családnak, akiknek a McMartin óvodába járt a gyermekük. A levélben tájékoztatták a szülőket, hogy az óvodában gyermekek elleni molesztálás gyanúja merült fel, ezért kérték őket, beszélgessenek el csemetéikkel, és jelentkezzenek, ha a gyermekek tudnak valamit. A levelek hatására rengeteg család jelzett vissza. Csaknem háromszázhatvan kisgyermek beszámolóját hallgatták meg, akik közül negyvenegyet be is idéztek a későbbi tárgyalásokra – természetesen a szülők beleegyezésével.
Most már megvolt az indok arra, hogy Ray Buckey-t jobban górcső alá vonják. Mindannak ellenére, hogy a Johnson-fiú nem ismerte fel képről Rayt, és az orvosi vizsgálat sem mutatta ki szexuális bántalmazás nyomát, Ray otthonában házkutatást végeztek. Olyan „bizonyítékok” alapján tartóztatták le, mint egy gumikacsa, egy ballagási köpeny vagy Playboy magazinok.
/Ray Buckey/
Közben Judy Johnson egyre vadabb teóriákkal állt elő. Azt állította, hogy fiát elvitték egy templomba az óvoda alkalmazottai, akik sátánista szertartásokat rendeztek, lefejeztek az oltáron egy csecsemőt, és kisfiának meg kellett innia a vérét. Ez csak egy a számtalan meséből, amit elmondott, s az a legmeghökkentőbb, hogy az emberek mindezt elhitték. A média pedig ontotta a rémisztőbbnél rémisztőbb híradásokat.
Ahogyan nőtt a „tanúk” száma, úgy nőtt a vád nagysága és a letartóztatottak száma. 1984. március 22-én letartóztatták Virginia McMartint, a lányát, Peggy McMartin Buckey-t, unokáit, Ray Buckey-t és Peggy Anne Buckey-t, valamint Mary Ann Jackson, Betty Raidor és Babette Spitler pedagógusokat.
Közben zajlott a nyomozás, és arra a megállapításra jutottak, hogy valami nem stimmel a történetekkel. A mezítelen gyermekekről készült állítólagos fényképek nem kerültek elő. Tulajdonképpen semmiféle bizonyíték nem került elő, tehát amit a gyerekek meséltek, abból semmit nem lehetett bizonyítani. Soha, senki nem látott semmit, s amikor felkutatták a helyszíneket, ahol állítólag bántalmazták őket, kiderült, hogy sok esetben a helyszínek nem is léteztek. Például az egyik gyermek arról beszélt, hogy boszorkányokat láttak repülni, vagy hőlégballonban reptették őket, mások arról meséltek, hogy az óvoda épülete alatt titkos szobák és folyosók vannak, ahol bántalmazták őket. A szülők összefogtak, felásták az iskola környékét, később egy régészeti cég is becsatlakozott a feltáráshoz, de nem találtak semmiféle titkos alagutakat vagy szobákat.
Sokan azt mondják, nem létezik, hogy kisgyermekek nemi erőszakról, pedofíliáról kitaláljanak bármit is, hiszen normális esetben ők még nem tudnak ezen dolgok létezéséről. Tehát ha beszélnek róla, akkor nyilván láttak vagy átéltek valamit. Sajnos ismerünk ilyen eseteket, ez tény. De mi van akkor, ha semmi ilyesmi nem történt, ha éppen azon „szakemberek” adják a kicsik szájába a szavakat és eseményeket, akiknek az lenne a feladatuk, hogy kiderítsék az igazat. Ehhez még hozzátársul a gyermeki fantázia, és máris megvan a vád. A McMartin család egy ilyen csapdába esett.
Kee MacFarlane, szociális munkás kérdezte ki a gyermekeket, s minden interjút videokazettára vett. A kérdezz-felelek játékot „mezítelen”, nemi szervekkel rendelkező bábokkal segítette elő. A vád később nem nézte vissza a felvételek többségét, csak a terhelő vallomásokat vette figyelembe. Az is kiderült, hogy MacFarlane előtte soha nem dolgozott gyermekekkel, nem volt képzettsége a pszichoterápiához, tehát nem volt tapasztalata sem e téren. Olyan módszert használt az interjúk során, amit azon gyermekekkel szemben szoktak alkalmazni a szakemberek, akiket bizonyítottan bántalmaztak. Így azonban MacFarlane olyan információkat beszélt a gyerekekbe, amelyeknek azok nem voltak birtokába. Például a McMartinokat gonosznak festette le előttük, s ha nemlegesen válaszoltak a molesztálásra, butának nevezte őket. Ha a gyerekek elismerték hosszas erőltetés után a molesztálást, akkor dicséretet kaptak.
/Kee MacFarlane a bábokkal/
/A gyerekek vallomását "segítő" bábuk/
Később az is kiderült, hogy az egész kalamajkát előidéző Judy Johnson, súlyos, paranoid skizofréniában szenvedett, s mellette alkoholista volt. 1986-ban, a tárgyalás befejezése előtt, holtan találták a lakásában. Krónikus alkoholizmusának szövődményeibe halt bele. Az sem maradt titok, hogy Judy Johnson mindezen problémáiról a Vád kezdetektől tudott, de valahogy „elfelejtették” tudatni a Védelemmel.
1986-ban új kerületi ügyészt neveztek ki, Ira Reinert, aki „hihetetlenül gyengének” nevezte a bizonyítékokat, és minden vádat elutasított Virginia McMartin, Peggy Anne Buckey, Mary Ann Jackson, Betty Raidor és Babette Spitler ellen. Peggy McMartin Buckey és Ray Buckey őrizetben maradtak, és várták a pert. Peggy McMartin óvadékát egymillió dollárban állapították meg, Ray Buckey óvadékát azonban elutasították.
1990. január 18-án Peggy McMartin Buckey-t minden tekintetben felmentették, és Ray Buckey-t is szabadlábra helyezték. Mire a per véget ért, hét év telt el, és az állam tizenöt millió dollárt költött el ítélethozatal nélkül. Következményképpen emberek százai őrlődtek fel érzelmileg. Hogy a család élete mind anyagilag, mind lelkileg tönkrement, nem kell részletezni. A tömérdek hazugság árán nemcsak a felnőttek sérültek, hanem több száz kisgyermek is. A legnagyobb árat azonban Ray Buckey szenvedte el, akit öt évre börtönöztek be egy olyan bűncselekmény miatt, amit soha nem követett el, s ami valószínűleg meg sem történt.
1991-ben a McMartin óvodát földig rombolták, helyén ma egy irodaház és a hozzá tartozó mélygarázs áll. Az elmúlt több mint harminc évben csupán egyetlen érintett állt a nyilvánosság elé. Kyle Zirpolo az eljárásban kisfiúként vett részt, és felnőttként azt állította; nem is emlékszik rá, hogy az ő óvodáskorában Ray egyáltalán ott dolgozott-e már. Csupa jó emléket őriz ezekről az évekről, és nyilvánosan bocsánatot kért a hazugságai miatt. Elmondta, hogy az interjút készítő Kee MacFarlane befolyásolta, hogy azt a választ adja, amelyet elvártak tőle – illetve annak hatására, hogy úgy érezte, segíti a rendőrök munkáját abban, hogy egy bűnözőt rács mögött tarthassanak, különlegesnek, fontosnak érezte magát, ezért talált ki újabb és újabb történeteket a szexuális zaklatásról és a sátánista szertartásokról.
Ennek ellenére is vannak, akik a mai napig úgy tartják, hogy a bántalmazások valóban megtörténtek, és összeesküvés-elméleteket szőnek arról, hogy az óvoda a Sátán szolgáinak színtere volt.
A híres perből film is készült 1995-ben James Woods főszereplésével. Nálunk "Megbélyegezve - A McMartin-per" címen játszotta a televízió.
Írta: Csiribusz
Forrás: en.wikipedia.org; cinegore.net; law2.umkc.edu
Képforrás: law2.umkc.edu; maryellenmark.com; oxygen.com; amazon.com; citymb.info; rarenewspapers.com; newspapers.com
