Egy vonzó női stoppos brutális meggyilkolása, Anglia eddigi legkiterjedtebb nyomozásához vezetett, melyet autópályán elkövetett bűntény ügyében folytattak. Összesen 1500 rendőrtiszt több, mint 125ezer embert kérdezett ki, és közel 50ezer vallomást jegyzett le, eredménytelen próbálkozása során, hogy megtalálja Barbara Mayo tanárnő gyilkosát.

A magas, sötét hajú Barbara 1970 októberében távozott London Hammersmith nevű negyedében fekvő lakásából, és autóstoppal indult a yorkshire-i Catterickbe barátja lerobbant autójáért. Saját kocsijával sok baja volt az utóbbi időben, ezért nem mert útra kelni vele. Két nappal később barátja, a fizikusnak tanuló David Pollard jelentette be eltűnését.

Négy nappal ezután egy bányász az M1-es út közelében kirándult családjával az erdőben Ault Hucknalnál. A derbyshire-i Chesterfield mellett, egy levélkupac alatt botlottak bele a hiányos öltözetű holttestbe. A 24 éves Barbarát megerőszakolták és megfojtották.

A rendőrség tudta, hogy nehéz esettel van dolga, mivel a nyomozás általában szinte kilátástalan, ha az áldozat és gyilkosa között nincs kapcsolat. Barbara Mayo esetében nem voltak segítőkész helybeliek értékes információkkal; 321 kilométerre találták meg az otthonától, és halálát semmilyen módon nem lehetett kapcsolatba hozni a gyilkossal, sem azzal a területtel, ahol rábukkantak. Az elkövető lehetett kereskedelmi utazó, ingázó, vagy egy sofőr, aki alkalmi szex után nézett. A rendőrség nyomozói, élükön a Scotland Yard főfelügyelőjével, Charles Palmerrel, minden lehetséges nyomot végigkövettek. Hónapokon át több ezer Morris 1000 Travellert ellenőriztek, miután egy szemtanú látta Barbarát – vagy egy lányt, aki megfelelt az ő leírásának – egy ilyen típusú autóban, a nottinghamshire-i Kimberley-ben. Abban az időben több, mint 100ezer Morris Traveller járt még az utakon. Minden tulajdonost megkerestek, majd törölték őket a gyanúsítottak listájáról.

A széleskörű nyomozás érdekes adatokat hozott napvilágra az autópályás stoppolás zavaros hátteréről. Az M1-es végzett kísérletek kimutatták, hogy egy férfinek 30 perc és két óra közötti időtartamot kell várni amíg felveszik, ugyanakkor egy vonzó lánynak szinte semmit. Úgy tűnt, jó néhány férfi csupán azért indul útnak, hogy az autópályán női stopposokra vadásszon. Talán közülük vette fel valaki Barbarát.

A kísérletek egyik aggasztó eredménye az volt, hogy bár a lányok jól ismerték a rájuk leselkedő veszélyeket, mégis egyedül stoppoltak. Sőt, gyakran provokatív ruhát viseltek, hogy felkeltsék a sofőrök figyelmét.

A rendőrség az M1-es 320 kilométeres szakaszán, London és Leeds között ellenőrző pontokat állított fel, és minden arra haladó sofőrt megkérdezett: „Járt-e ezen az autópályán 14 nappal ezelőtt? Látta-e ezt a lányt?”

Mindegyiknek megmutatták Barbara képét a következő leírással: „Barbara Janet Mayo, 24 éves, 170 cm magas, karcsú felépítésű, kiálló pofacsontok, barna szem, enyhén barnás bőrszín, jó fogak; tengerészkék kabátot viselt nyolc ezüst gombbal, arany és világos barna színű brokátból készült hippi nadrágot, lila szvettert, kék zoknit, kordbársony, fűzős cipőt.” De semmi sem vitte közelebb a rendőrséget az „autópálya szörnyetegéhez”, ahogyan az újságok elnevezték a könyörtelen gyilkost.

Következő lépésként a rendőrség Anglia-szerte kiragasztotta Barbara képét, és a részletes leírását feltüntető posztereket. Palmer főfelügyelő így nyilatkozott: „Világossá tettem, hogy ha valaki jelentkezne, aki október 12-én felvette a lányt az M1-esen, bárhol hajlandó lennék találkozni vele, és beszélgetésünkről felesége nem szerezne tudomást.” Senki nem jelentkezett.

Egy Barbarát megszemélyesítő londoni rendőrnő a lány lakásától metrón Hendonba ment, ahol az M1-es kezdődik. Az út szélére állt, és stoppolni kezdett. Egy kimberley-i hentes, aki látta a megrendezett jelenetet a televízióban, elmondta: „Emlékszem rá. Bejött a boltomba, és két frissen sütött májas hurkát kért.” Aztán átment az úton, és lesétált a dombon az autópálya irányába.

Barbara Mayo volt az? Vagy egy másik lány, aki hasonlított rá? A kérdés megválaszolásra vár. Charles Palmer így nyilatkozott: „Még mindig reménykedem abban, hogy valaki nemsokára fontos információkkal jelentkezik majd. És nem zárom ki annak a lehetőségét sem – bár tudom, hogy vannak olyan emberek, akik együtt tudnak élni egy lelkiismeretüket terhelő gyilkossággal –, hogy a Barbara haláláért felelős személy, vagy személyek beismerő vallomást tesznek.”

Volt azonban valaki, aki szerint a rendőrség csak az idejét pocsékolta a Barbara gyilkosa utáni országos nyomozással. Ez a személy Barbara édesanyja, az özvegy Mrs. Marjorie Mayo volt. Ő így vélekedett: „Sohasem hittem el, hogy Barbara stoppolt. Szerintem a gyilkosság Londonban történt, és abból a rossz társaságból követte el valaki, amelyikbe a lányom belekeveredett. Holttestét valószínűleg saját autójában vitték el, és hagyták az M1-es mellett, hogy a rendőrséget megtévesszék. Az eltűnése előtti napon nálam járt, és azt mondta: 'Anyu, annyira meg vagyok ijedve.' de mielőtt megmagyarázhatta volna, hogy miért, néhány ember kereste fel a házban, és a beszélgetésnek vége szakadt. Barbara mindig az eszemben van, ő még mindig nagyon valóságos nekem, és nem hiszem, hogy a gyilkosát valaha is megtalálják.”

Forrás: Roger Boar, Nigel Blundell / A világ legnagyobb felderítetlen bűnügyei – lejegyezte: Csiribusz

Képforrás: unilad.co.uk; europebylondontaxi.blogspot.com