Dieter Krombach doktort 2009. október 17-én este hurcolták el a dél-németországi Scheidegg faluból. A három emberrabló ököllel az arcába sújtott, azután megkötözték, betömték a száját, és bedobták a kocsijuk hátuljába. Kétszázötven kilométert tettek meg: áthajtottak a francia határon Elzászba, Krombach végig az ülések között, a padlón kinyújtózva feküdt. A kocsi Mulhouse városában állt meg, ahol a helyi rendőrség hamarosan meghökkentő értesítést kapott.

„Menjenek a rue de Tilleulbe, a vámhivatallal szemben egy összekötözött férfit találnak” – közölte a telefonáló. Néhány perc múlva két rendőrautó érkezett piros-kék járőrvillogóval a helyszínre. Krombach egy vaskapu mögött, két négyszintes épület közti koszos udvaron hevert. „Bamberski van emögött” – mondta azonnal, amint kiszabadították. André Bamberskire, a szelíd modorú, nyugalmazott könyvvizsgálóra célzott. Ránézésre valószínűtlennek tűnt, hogy a 72 éves Bamberski emberrablásban lenne részes.

/Kalinka Bamberski/

Bamberski 1982 nyaráig egy vidám kislány, Kalinka rajongó édesapja volt. Abban az esztendőben a kislány a 200 ezres német nagyváros, Freiburg francia oktatási nyelvű bentlakásos középiskolájában tanult, a hétvégéket legtöbbször a közeli Lindauban töltötte Bamberski elvált felesége, Danielle és az asszony jóképű új férje, Dieter Krombach otthonában. A köztiszteletben álló, korábban már kétszer nősült, 47 éves belgyógyász akkor öt esztendeje vette feleségül Danielle-t.

A csaknem tizenöt éves, csinos, szőke, kék szemű, társaságkedvelő Kalinka honvágytól szenvedett, alig várta, hogy augusztusban visszaköltözhessen a Toulouse peremén, Pechbusque-ben lakó édesapjához.

Július 9-én, pénteken szörfözni ment az Alpok hegyei között, a német–osztrák–svájci határon fekvő Boden-tóra. Délután öt óra tájban ért haza, és édesanyja meg a mostohaapja szerint panaszkodott, hogy nem érzi jól magát. Este fél nyolckor ültek vacsorához, Kalinka korán lefeküdt, tízkor fölkelt egy pohár vizet inni, és – mostohaapja elmondása szerint – éjfélig a földszinti szobájában olvasott, akkor Krombach szólt neki, hogy oltsa le a villanyt.

Másnap reggel Krombach kilovagolni készült a hegyekbe, ehhez öltözve jött le az emeletről, és föl akarta ébreszteni a mostohalányát. Kalinkát az ágyban jobb oldalán fekve, holtan találta.

Krombach később az igazságügyi orvos szakértőknek elmondta, hogy közvetlenül a szívbe adott (a központi idegrendszert serkentő) Coramine injekcióval, valamint a lány combjába fecskendezett két másik stimuláns, Novodigal és Isoptin alkalmazásával kísérelte meg az újraélesztést. Mindezzel azonban órákkal elkésett. A halottkém becslése szerint hajnali három és négy óra között következett be a halál.

/André Bamberski/

Délelőtt fél tizenegy tájban csengett a telefon André Bamberski otthonában, és volt felesége közölte vele a rettenetes hírt. A 45 éves férfi döbbenten rogyott egy fotelba. Kalinka egészséges, sportos tizenéves volt. Mi történhetett vele? Danielle fájdalomtól elcsukló hangon magyarázta, hogy Krombach két lehetőséget vetett föl.

Kalinka pénteken hőgutát kaphatott a túlzásba vitt napozástól, vagy pedig esetleg az évekkel azelőtti, agyrázkódással járó autóbaleset kései utóhatásai vezettek tragikus halálához.

Bamberski nem értette a dolgot, és letaglózta a gyász. Zürichbe repült, autót bérelt. Ahogy a 80 kilométerrel keletebbre lévő Boden-tóhoz tartott, és a hold fényében kirajzolódtak az Alpok körvonalai, a gyermeke halálának gondolatával birkózott.

„Teljességgel le voltam sújtva – emlékezik vissza. – Kalinka volt a szemem fénye.”

Vasárnap reggel elment a kórházba, hogy megnézze a leánya holttestét. Kalinka még ekkor is abban a fehér zokniban és piros hálóingben volt, amelyben pénteken lefeküdt. A buzgó katolikus Bamberski elmondott fölötte egy imát.

Aznap délelőtt tizenegy éves fiával, a szintén Danielle-éknél lakó Nicolas-val repült haza Toulouse-ba, hogy ott várják Kalinka maradványainak érkezését a temetéshez.

A Kalinka halálát követő hetekben Bamberski még nem gyanakodott semmiféle bűncselekményre.

Krombachék részt vettek Kalinka temetésén a pechbusque-i templom sírkertjében, és éppolyan szomorúnak, levertnek látszottak, mint ő maga. Ám ahogy telt-múlt az idő, az édesapa gondolkodóba esett. 1982. október elején végre megkapta leánya boncolási jegyzőkönyvének lefordított példányát. Ebből megtudta, hogy bizonyos dr. Höhmann, vélhetően helybeli törvényszéki orvos szakértő végezte a boncolást, amelyen jelen volt a lindaui rendőrség főfelügyelője, a helybeli ügyész, továbbá teljesen szokatlanul, szabályellenes módon Krombach.

Bamberskit meglepte a doktor jelenléte a saját mostohalánya boncolásán, azután megdöbbentették a jegyzőkönyv megállapításai, illetve hiányosságai. Höhmann vért talált Kalinka hüvelybejáratánál és „zöldesfehér, sűrűn folyós anyagot” a hüvelycsatornában. Ezenkívül Höhmann megfigyelt egy friss szúrt sebet Kalinka jobb felkarján, ezt a szúrásnyomot intravénás injekció hagyhatta.

Krombach a jegyzőkönyvben elismerte, hogy pénteken vacsora előtt egy terápiás célra nem elterjedt, sokat vitatott vastartalmú készítményt, Kobalt-Ferrlecitet adott be a kislánynak – állítólag azért, hogy egyenletesebben barnuljon. (Később megváltoztatta a vallomását, és azt mondta, az injekcióval a lány vérszegénységét kezelte.)

Höhmann nem végzett toxikológiai vizsgálatot sem vér-, sem más szövetmintán, illetve azt sem tisztázta, hogy Kalinka szűz volt-e. A jegyzőkönyv leszögezte, hogy a halál oka „ismeretlen”.

Bamberskit kérdések gyötörték. Mit keresett Krombach a boncoláson? Korábban miért nem említette az injekciót? És miért maradt el a toxikológiai vizsgálat? Bamberskit mélységesen elkeserítette, hogy nem tudta megóvni a kislányát. Immár sötétebb gyanú merült fel benne: Krombach valószínűleg megerőszakolta Kalinkát, aztán megölte az injekcióval, hogy elhallgattassa.

Két toulouse-i igazságügyi orvos szakértővel konzultált, és azok is úgy vélték, hogy a gyanúja egyáltalán nem alaptalan. „Máskor sem vizsgálták tizenöt éves lányok esetében, hogy sor került-e nemi aktusra? Ez úgy fest, mintha takargatni akartak volna valamit” – idézi Bamberski egyikük szavait.

Bamberski ügyvédeinek nyomására a helyi német ügyész további vizsgálatot rendelt el, így 1983 februárjában és márciusában Wolfgang Spann, a müncheni Igazságügyi Orvostani Intézet szakértője tanulmányozta a boncoláskor eltávolított szövetmintákat.

A leletek nyomán immár hivatalosan is kétség támadt a Krombach által előadottakkal kapcsolatban. Spann bírálta Krombachot, amiért „veszélyes” szert alkalmazott, amely a barnulás megkönnyítésére egyáltalán nem jó, és vérszegénység ellen is csak egészen kivételesen adható.

Kifejtette, hogy a Kobalt-Ferrlecit, amennyiben szigorú ellenőrzés híján alkalmazzák – különösen étkezés után –, émelygést, lázat, hányást idézhet elő, szélsőséges esetekben légzéselégtelenséghez vagy hirtelen szívhalálhoz vezethet.

Mint írta, a Kalinka tüdejében és nyelőcsövében talált táplálékmaradványok arra utalnak, hogy pontosan ez történt: az injekció anafilaxiás sokkot váltott ki, a kislány elveszítette az eszméletét, és ennek következtében belélegezte a hányadékát.

Spann megállapította, hogy Krombach az injekció beadása és a Kalinka halála között eltelt időt illetően félrevezette a hatóságokat; a kislány „szinte azonnal” meghalt. A helyi ügyész mindezek dacára úgy határozott, hogy nincs szükség további nyomozásra.

Néhány nap múlva a müncheni főügyész megerősítette alárendeltjének döntését. Az ügy – legalábbis német részről – lezárult. Nem úgy Bamberski számára. A férfi az októberi sörfesztivál alatt Lindauba utazott, és hatalmas feltűnést keltett azzal, hogy az utcákat járva az alábbi szövegű szórólapot osztogatta: „Lindau Lakói! Tudják meg, hogy egy gyilkos él a városukban. Dieter Krombach 1982. július 10-én megerőszakolta és megölte a lányomat, majd pedig gaztettét eltussolták az orvosok, a rendőrfőnök és az ügyészség. Kérem, segítsenek igazságot szolgáltatni!” Ez hivatalos választ vont maga után, de nem olyat, amilyenre Bamberski számított. A rendőrség letartóztatta az édesapát.

Három hónap múlva in absentia, azaz távollétében hat hónapi szabadságvesztésre és 400 ezer nyugatnémet márka pénzbírságra ítélték. Ez öt teljes évre, a dolog elévüléséig lehetetlenné tette, hogy újra Németország területére lépjen.
Krombach és Bamberski életpályája sok szempontból párhuzamosan futott. Mindketten a második világháború vérzivataros esztendeiben cseperedtek föl, és megtapasztalták a világégés borzalmait.

Krombach, egy Wehrmacht-tiszt fia 1935-ben Drezdában született, kilencévesen vészelte át a város elleni szövetséges gyújtóbombázást, amely legalább 30 ezer polgári lakos életét oltotta ki.

A két esztendővel fiatalabb Bamberski lengyel katolikus szülei az 1930-as évek elején kivándoroltak Franciaországba, ám őt magát nagyszüleivel Lengyelországban érte a náci megszállás. Látott éhezőket, utcai harcokat, az SS kivégzéseit. A háború után végül családegyesítés nyomán a szüleihez került.

Bamberskiből okleveles könyvvizsgáló lett, Krombachból belgyógyász szakorvos. Mindketten jómódban éltek, az 1960-as évekre megházasodtak, és családot alapítottak.

Aztán 1974-ben a marokkói Casablanca egyazon utcájában laktak – Krombach mint az ottani német konzulátus orvosa, Bamberski mint könyvvizsgáló. Gyermekeik ugyanabba a nemzetközi iskolába jártak. Így kezdett Dieter Krombach viszonyt Bamberski feleségével, a marokkói francia telepesek családjából származó Danielle Gonninnel.

Bamberskiék nem sokkal a Marokkóból való hazatérésük után elváltak, az asszony Bajorországba költözött, ahol 1977-ben feleségül ment Krombachhoz. Először átengedte a gyermekek felügyeleti jogát volt férjének, így Kalinka és az öccse, Nicolas Franciaországban maradtak az apjukkal. Amikor azonban Bamberski bejelentette, hogy vissza kíván menni Marokkóba a gyerekekkel, Gonnin ezt nem hagyta annyiban, rövid jogi csatározás következett, és a testvérpár 1980 júliusában, két évvel Kalinka halála előtt Lindauba került az édesanyához és Krombachhoz. Bamberski beleegyezett, hogy csak a szünetekben láthassa a gyermekeit.

/Dieter Krombach, Danielle és a Bamberski gyerekek/

Miután a német hatóságok leengedték a sorompót a Kalinka-ügy további vizsgálata előtt, Bamberski a Franciaországban rendelkezésére álló lehetőségekhez folyamodott.

Kalinka francia állampolgársága alapján a francia hatóságok saját gyilkossági nyomozást indíthattak német földön, és amennyiben a bizonyítékokat elégségesnek ítélik, nemzetközi elfogatóparancsot adhattak ki Krombach ellen.

Bamberski elérte, hogy exhumálták Kalinka maradványait a pechbusque-i sírból. A kihantolás nem adott újabb támpontokat, de nyugtalanító tényt tárt föl, amely a kétely újabb árnyékát vetette a német nyomozásra: a kislány nemi szervét a boncolás során teljesen eltávolították, és annak sorsáról a maradványokat vizsgáló egyik bűnügyi laboratórium sem tudott semmit. Ennél fogva többé nem lehetett teljes bizonyossággal tisztázni a kérdést, hogy Kalinkát megerőszakolták-e a halála előtt.

A németek azonban végül engedtek a megkeresésnek, hogy küldjenek a Kalinka holttestéből vett tüdő-, szív-, bőr- és egyéb szövetmintát elemzésre a párizsi Igazságügyi Orvostani Intézetbe. Ezek vizsgálatával – egymástól függetlenül – csaknem biztos következtetésekre jutott három francia patológus. Mint írták, bár Kalinka halálának pontos oka nem deríthető ki a hozzáférhető tárgyi bizonyítékokból, annyi bizonyos, a lánnyal „kegyetlen” módon végeztek. A jobb karjába kapott injekció után „szinte azonnal” beállt a fulladásos halál.

A francia igazságszolgáltatás gépezete lassan, de föltartóztathatatlanul mozgásba lendült, és 1993 áprilisában az államügyész „szándékos emberölésért” emelt vádat Krombach ellen. A vádindítvány tartalmazta, hogy Dieter Krombach „nem gyógyító célzattal, hanem gyilkos szándékkal” adott halálos injekciót Kalinkának.

Az ügyész hiába kérte Krombach letartóztatását a német hatóságoktól. Így Bamberski számára csupán jelképes győzelemmel ért föl, hogy a párizsi esküdtbíróság 1995. március 9-én Krombachot a távollétében gyilkosságért elmarasztalta, és tizenöt évi börtönbüntetésre ítélte.

A német alkotmány megtiltotta német állampolgár külföldi bírósági eljárás miatti kiadatását, bár egy jogi kivételt megengedett „az Európai Unió tagállama vagy nemzetközi bíróság részére történő kiadatás esetében, amennyiben szavatolják a német állam jogelveinek tiszteletben tartását”. A hatóságok azonban ismételten ugyanazzal indokolták, miért sértené ezeket a jogelveket, ha kiszolgáltatnák Krombachot a franciaországi bűnvádi eljárásnak: a kriminalisztikai vizsgálati eredmények nem egyértelműek, Krombachnak a Kalinka halála körülményeiről adott beszámolója hihetőnek tűnik, és a leány saját édesanyja hangoztatja a férfi ártatlanságát.

Ha Krombachot esetleg zavarta is, hogy Franciaországban bűnösnek találták, semmi jelét sem mutatta ennek. A Boden-tónál lakott, jól menő belgyógyászati praxist vezetett, aktív társas életet élt, lovagolt és vitorlázott. 1989-ben elvált Danielle-től, az asszony visszatért Toulouse-ba, bár ezután is fenntartotta, hogy Krombach ártatlan.

Két év múlva Krombach negyedszer is megnősült. Új felesége, Elke Fröhlich ugyanúgy egy évtizeddel fiatalabb volt nála, mint az előző három asszony. Úgy tűnt, az orvost semmi sem zökkentheti ki a nyugalmából.

/dr. Dieter Krombach/

1997-ben aztán, egy februári délutánon a 16 éves Laura Stehle endoszkópos vizsgálat miatt kereste föl Krombach lindaui rendelőjét. Az orvos asszisztense éppen ebédelni ment, és a beteg későbbi elmondása szerint Krombach maga kísérte be a vizsgálóhelyiségbe. Figyelmeztette, hogy a vizsgálat valószínűleg fájdalmas, ezért a páciens beleegyezésével intravénás érzéstelenítést alkalmazott, amelytől Stehle elveszítette az eszméletét. „Amikor magamhoz tértem, anyaszült meztelenül feküdt rajtam – mesélte később a lány. – Megdöbbentem. Mozogni próbáltam, de teljesen megbénultam.”

Krombach a jelek szerint abban a hiszemben volt, hogy a lány hallgatni fog, Laura Stehle azonban elmondta a dolgot a szüleinek, azok pedig feljelentést tettek. Krombachot elítélték fiatalkorú sérelmére elkövetett nemi erőszakért, elrendelték orvosi működési engedélye bevonását, és kétévi börtönbüntetésre ítélték. A bíró azonban Krombach németországi büntetlen előéletére és társadalmi megbecsültségére hivatkozva felfüggesztette a szabadságvesztés végrehajtását.

Az ítélethirdetés után felháborodott tüntetők gyűltek össze a bíróság épületénél, közöttük hat nő: mind azt állították, Krombach őket is megerőszakolta. Azt mondták, addig vagy Krombach lindaui tekintélye miatt hallgattak, vagy mert a tőle kapott altatószer elködösítette az emlékeiket. Krombach csak legyintett a vádakra. Egy rádióinterjúban az áldozatát hibáztatta: „A lány akart lefeküdni velem... Vetkőzni kezdett... Öt perc alatt zajlott le az egész.”

Kinevette a tárgyaláson megjelent Bamberskit, aki szenvedélyes jelenetet rendezett a tárgyalóteremben. „Az az ember bolond – mondta Krombach. – Nevetséges feltételezés, hogy szeretkeztem a lányával. Nem szorultam rá. Nős voltam. Boldog házasságban éltem Kalinka anyjával.”

Bamberski nem sokkal ezután kilépett az állásából, hogy minden idejét Dieter Krombach üldözésének szentelhesse. Kedvét szegte a Stehle-ügyben hozott elnéző ítélet, felbőszítette a német hatóságok hajthatatlansága, valamint a franciák látható kelletlensége. „Úgy érezte, lépten-nyomon akadályokba ütközik” – mondja egy közeli ismerőse.

Egyetlen halvány reménybe kapaszkodott: abba, hogy Krombachot gyakori ausztriai és svájci kiruccanásai egyikén őrizetbe veszik, majd kiadják Franciaországnak. Ezért osztrák és svájci csendőrőrsöket, rendőrkapitányságokat és vámparancsnokságokat keresett föl, fényképet és háttér-információkat osztogatott Krombachról.

Krombach vakmerősége – és Bamberski kitartása – egy ízben majdnem a doktor vesztét okozta. 2000-ben egy nyugat-ausztriai vonaton egy rendőr a Bamberski által terjesztett fotó alapján fölismerte, és letartóztatásba helyezte. Az orvos három hetet töltött őrizetben, azután egy osztrák bíró elfogadta ügyvédjének érvelését, miszerint a franciaországi eljárás érvénytelen, és elrendelte a szabadon bocsátását.

Néhány hónap múlva, 2001 elején az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban kimondta, hogy a franciaországi in absentia eljárások „nem méltányosak”, mert a vádlottnak nincs lehetősége védelme képviseltetésére.

A bíróság megsemmisítette a Krombach elleni ítéletet és elrendelte, hogy az állam fizessen a férfinak 10 ezer francia frankot.

Bamberski tehetetlen dühét fokozta, hogy az üldözött vad érezhetően rejtőzködőbbé vált. Miután Lindauban oda lett a jó híre, orvosi működését megtiltották, és negyedik felesége elhagyta, Krombach afféle nomád életbe kezdett.

Az édesapa magándetektíveket bérelt föl, kapcsolatokat épített ki a Boden-tó környékén, és személyesen követte Krombachot: gondosan nyilvántartott minden lakcímváltoztatást.

Ebben az időszakban Bamberski élete bizonyos értelemben Krombachét tükrözte. Erősen elszigetelődött, a hozzá legközelebb állók elfordultak tőle, néha már-már úgy érezte, végleg vereséget szenvedett. Heteket töltött úton Krombach nyomában. Odahaza weboldalt létesített az ügy propagálására, és levelek százait küldte francia illetékeseknek. Erkölcsi támogatást nyújtott neki a szomszédai által 2001-ben megalakított Szövetség Kalinka Igazságáért csoport, amely csaknem ezer tagot számlált.

2006 elején fontos mozaikkocka került a helyére. Az észak-bajorországi Rödentalban egy nő rutinvizsgálatra ment a helyi rendelőbe, ahol az orvosa távollétében egy ideiglenes helyettes fogadta. Az új doktorban azonban furcsállott valamit, amit nem tudott hová tenni. Aznap este leült a számítógépéhez, és az interneten rákeresett Dieter Krombach nevére. Így bukkant egy tudósításra Kalinka Bamberski haláláról és Krombach későbbi, nemi erőszak miatti elítéléséről.

Gyorsan értesítette a rödentali rendőrséget és bejelentette, hogy Krombach az orvosi rendelőben dolgozik. Ezután kapcsolatba lépett Bamberskivel, aki elmondta neki, hogy tudomása szerint Krombach egy kis scheideggi lakásban él. A nő továbbadta ezt az információt a rendőrségnek, és Krombachot letartóztatták.

Egy rendőrségi nyomozás később kiderítette, hogy Krombachot 2001 és 2006 között Németország-szerte 28 különböző rendelőben és kórházban foglalkoztatták suba alatt, helyettesítő orvosként.

Bár orvosi működési engedélyét az 1997-es elmarasztaló ítélet nyomán le kellett adnia, mindenütt fénymásolatot mutatott be, és azt állította, hogy az eredetit ellopták tőle. Sehol sem bíbelődtek azzal, hogy ellenőrizzék az előéletét.

Mielőtt Krombach bíróság elé került csalásért és gyógyászati tevékenység jogosulatlan folytatásáért, két pszichiáter megvizsgálta. Jelentésükben azt írták, az alany megrögzött hazudozó, szexuális ragadozó, aki abban a nárcisztikus hitben él, hogy ő „törvényen felül áll”. Véleményük szerint Krombach sorozatosan molesztálta pácienseit és munkatársait; és ha rendelésen felügyelet nélkül marad, valószínűleg újra el fogja követni ugyanezt.

Krombachot bűnösnek találták, kétévi és négyhavi szabadságvesztésre ítélték. Bamberskinek ez csak korlátozott diadalt jelentett. Miután Krombach tizennyolc hónapot töltött rács mögött, visszatért Scheideggbe, és Bamberski ismét működésbe helyezte hírszerző hálózatát.

2009. október elején Bamberski bejelentkezett egy Scheidegg környéki szállodába, és fülébe jutott a riasztó szóbeszéd, miszerint Krombach elfogadott egy állást Nyugat-Afrikában. Bamberski tudta, hogy ha Krombach Afrikába utazik, örökre szem elől veszítheti.

Egyik nap csengett a telefon Bamberski hotelszobájában: egy férfi jelentkezett, aki Anton néven mutatkozott be, és ajánlattal kecsegtette. „Szeretnék találkozni önnel... Kalinka ügyében – mondta. – Segítek önnek elkapni azt az embert. Vállalom, hogy részt veszek a Franciaországba szállításában.”

Bamberski korábban fölvetette az emberrablás lehetőségét egy osztrák magánnyomozónak – az megtagadta a segítséget –, és nyíltan beszélt erről az elképzeléséről pincéreknek, szállodai alkalmazottaknak és másoknak. Úgy gondolta, Anton bizonyára egy ismerősétől hallhatott erről.

Egy park padjánál találkoztak. Bamberski szerint Anton, egy harmincas koszovói bevándorló mindössze húszezer eurót kért az emberrablás „költségeire”. „Humanitárius megfontolásból teszem” – magyarázta.

Együtt mentek a scheideggi terepszemlére. Krombach lakásával átellenben álltak meg a kocsival, és Bamberski megmutatta a teraszt, ahol a volt doktor reggelenként tornázni szokott. Anton azt tanácsolta Bamberskinek, hogy térjen vissza Franciaországba, és ott várjon egy telefonhívásra.

Egy hét múlva, október 17-én este tízkor Bamberskit az otthonában hívta egy nő, feltehetően Anton tettestársa, aki erős német akcentussal beszélt franciául. „Készüljön föl, hogy Mulhouse-ba menjen” – mondta. Öt órával később ismét telefonált. „Krombach Mulhouse-ban van – közölte. – Értesítse a rendőrséget!”

Bamberski az éjszakai ügyeletest érte utol Mulhouse-ban. „André Bamberski vagyok – mondta. – A lányomat, Kalinkát megerőszakolta és meggyilkolta Krombach, aki ellen nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki. Kérem, keressék meg a rue de Tilleulben.”

A rendőr hajnali négykor hívta vissza, hogy Krombachot megtalálták. A következő napokban Krombach ügyvédei követelték, hogy bocsássák szabadon védencüket és juttassák vissza Németországba. A francia hatóságok azonban megerősítették a férfi elleni vádakat és elrendelték, hogy gyilkossági ügyének tárgyalásáig Párizsban tartsák vizsgálati fogságban.

Bamberski ujjongott, bár az emberrablásban játszott szerepéért maga is letartóztatásban volt. 2011. október 4-én délelőtt a 76 évesen már meggyöngült egészségű, azonban kifogástalanul öltözött Dieter Krombachot a börtönkórházból a párizsi Igazságügyi Palotába szállították, és a magas mennyezetű tárgyalóteremben két csendőr golyóálló üvegfülkébe kísérte.

Krombach büntetőpere a következő tizenöt napban méltóságteljes ütemben, időnként igen drámai és érzelemteli mozzanatokkal tarkítottan folyt. A bíróság meghallgatott francia és német toxikológusokat, farmakológusokat, akik megvizsgálták Kalinka szövetmintáit; orvosokat, akik 1985-ben a lány maradványainak exhumálását bonyolították le; és öt francia orvosprofesszort, aki 2010-ben kiegészítő kriminalisztikai vizsgálatot végzett.

A tárgyalást megelőző bírósági vizsgálat során az orvosprofesszorok megállapították, hogy Kalinka szeméremajak-sérülése csakis a lány életében keletkezhetett, ezzel felülbírálták a boncolást végző orvos észleletét, miszerint a halál beállta utáni a szövetroncsolódás. Azt is kijelentették, hogy a lány hüvelyében talált folyadék csak ondó lehetett. Megállapították, hogy a sértettel szemben alkalmazott erőszak nemi természetű.

Emellett Kalinka tüdő- és szívszöveteinek elemzése, amelyhez az 1980-as években még nem létezett eljárásokat használtak föl, egy igen hatékony altató hatású szer, egy benzodiazepin-származék jelenlétét mutatta ki – ezt meggyőző bizonyítéknak minősítették arra, hogy Kalinkát elkábították.

Krombach három német áldozata leírta, miként érzéstelenítette, majd erőszakolta meg őket.

A bíróság családtagokat is meghallgatott. Danielle Gonnin, Krombach korábban az orvos mellett tanúskodó volt felesége tette a legjelentősebb vallomást, amelyben visszavonta korábbi, Krombach ártatlanságát hangoztató álláspontját. Az asszony elmondta a bíróságnak, hogy úgy emlékszik, aznap reggel, amikor Kalinkát holtan találták, ő a szokásosnál jóval később, kilenc óra körül ébredt föl, ezért gyanítja, hogy előző este Krombach nyugtatót csempészett az ételébe vagy az italába. Krombachhoz fordulva kijelentette, hogy már nem elégszik meg a szakértői jelentésekkel. Huszonkilenc éven át nem tett föl kérdéseket, de most megváltozott a helyzet: „A teljes igazságot akarom tudni.”

Krombachot bűnösnek találták „halált okozó szándékos testi sértés minősített esetében”. A legfeljebb 30 évi szabadságvesztéssel büntethető cselekményért Krombach 15 évet kapott.

A bíróság elutasította Bamberski azon állítását, miszerint a lányát Krombach megölte, hogy elhallgattassa, és az ítélet nem említett nemi erőszakot. Az édesapa mégis megelégedéssel vette tudomásul, hogy az elkövető „szexuális perverzitása” lelepleződött, és Krombach szinte biztosan rács mögött fog meghalni.

Bamberski havonta többször fölkeresi Kalinka sírját, de legélénkebben arra a látogatásra emlékszik, amelyre közvetlenül Krombach elítélését követően került sor. A pechbusque-i temetőben virágot helyezett a dísztelen gránitlapra, lehajolt, és néhány szót szólt immár harminc esztendeje halott leányához. „Látod, Kalinka? Megígértem neked, hogy kiderítem az igazságot – mondta halkan. – Most már békében nyugodhatsz.”

Dieter Krombach fellebbezését 2012 decemberében elutasították. További fellebbezésről nincs hír. André Bamberski és Anton Kraszniki ellen „bűnszövetségben elkövetett emberrablásért, testi sértésért és önkényes fogva tartásért” indult eljárás.

Forrás, képforrás: rd.hu