A nem mindennapi történetben egy szibériai vadőrt ismerhetünk meg, Valentint. A férfi magányosan, szegényen élt a kis faluban, nem volt senkije. Soha nem volt lehetősége tanulni, de derűs, kedves ember hírében állt. Amikor felajánlották neki az vadőri állást, azonnal elfogadta.

/illusztráció/

Rendszeresen kiment a vadonba, ismerte a vidéket, akár a tenyerét. Egy téli napon, amikor a tajga mélyén járt, hangokra lett figyelmes. Apró, sivalkodó kis tigrist vett észre, vergődve a hó fogságában. Sehol nem látta az anyját, nem tudni, hogyan került oda, de a teste tele volt harapásnyomokkal, és a lába is eltörött. Valentin azonnal ölbe vette, hazavitte. Otthon ellátta a sebeit, majd tejjel megetette, s régi ruhákból ágyat vetett számára. A törött lábat faágak segítségével sínbe tette.

A férfi hosszú ideig lelkiismeretesen ápolta a tigrist, míg rendbe nem jött. Lábán ugyan megmaradt egy forradás, de úgy tűnt, nem lesz vele gond. Valentin Gore-nak nevezte el. Néhány hónap után a tigris fenséges ragadozóvá nőtt. Még mindig a férfivel élt, s általában elkísérte ellenőrző útjaira az erdőbe. Az állat gyakran hempergett a fűben, ugrándozott, és Valentin örömmel látta, hogy Gore boldog. De azt is tudta, hogy Gore érdekében nem maradhatnak örökké együtt.

Egy alkalommal, amikor kint jártak a tajgán, Valentin elbúcsúzott a tigristől, de persze az nem értette, és követte továbbra is. Valentin nem tudta, mivel vehetné rá Gore-t, hogy maradjon a vadonban. Kiabálni kezdett vele, mire a tigris valahogy megértette, mennie kell. Azelőtt nem látta soha dühösnek Valentint. Elrohant az erdőbe, Valentin pedig sírva sétált haza. Továbbra is elvégezte körútjait az erdőben, de többé nem látta a tigrist.

Eltelt négy év. A férfi egyre több egészségügyi problémával küzdött, s egy nap elájult az erdőben. Szerencséjére egyik falubelije talált rá, aki fát vágott a közelben. Néhány héttel később, amikor már jól érezte magát, ismét elájult az erdőben. Ezúttal is szerencséje volt, egy túrázó akadt rá. Bekerült a kórházba, és ott kiderült, hogy súlyos veseproblémái vannak, meg kell műteni. A magas költségek miatt Valentin elutasította a műtétet. Fél évvel később újabb rosszulléttel került vissza a kórházba, de akkor is elhárította a műtét lehetőségét. Inkább megígérte, hogy kevesebbet gyalogol az erdőben.

A következő nyáron, amikor az erdőben tartózkodott, észrevette, hogy a hegy felől füst száll fel. A környéket néha erdőtüzek pusztították, ezért Valentin tudta, hogy nagy a baj. A tűz gyorsan terjedt, menekülnie kellett. Ám megrendült egészsége miatt csak lassan haladt és elesett. Nem tudott felállni. A lángnyelvek egyre közelebb kerültek, úgy tűnt, Valentin élete veszélyben van. Aztán váratlanul a füstből kibontakozott egy hatalmas tigris. A férfi úgy érezte, nincs menekvés. Becsukta a szemét, és megadta magát a sorsának. Ám a félelmetes ragadozó nem bántotta. Megragadta Valentin ruháját, s kivonszolta a tűzből egy biztonságos helyre, majd mutatta a kiutat a mögötte kúszó embernek. Egy égő ág az állatra zuhant, de akkor sem tágított az ember mellől, pedig megégette. Ennek ellenére elhúzta a lángoló ágat a férfi útjából.

A tigris egészen hazáig kísérte Valentint, ahol már biztonságban volt. S amikor már elmúlt a veszély, szeretettel dörgölőzött a férfihez. Valentin nem értette a tigris bizarr, természetének ellentmondó viselkedését, amikor észrevette az állat lábán futó sebhelyet. Ez Gore volt. Megmentette az életét, ahogyan egykor ő is megmentette. „Te vagy az, Gore?” Nevét hallva, a tigris helyeslően felüvöltött. Még várt pár percet, majd visszasétált a vadonba. Már tudta, hol a helye.

Lejegyezte: Csiribusz

Forrás: youtube.com/L.S.

Képforrás: i.pinimg.com; allatvilag.cafeblog.hu; index.hu (a bejegyzésben látható képek csak illusztrációk)