George vadőrként dolgozik az afrikai szavannákon, s emellett nagyon szeret fotózni. Az a nap, pont olyan volt, mint a többi, egy dolgot leszámítva. Észrevett egy nőstényoroszlánt, amely megközelítette őt, de nem látta rajta az agresszió jeleit. Mintha valamit akart volna mutatni, s George követni kezdte.
Egy-két perccel később a távolban megpillantott egy hímoroszlánt, amelynek az oldala rettentően felpuffadt, és szemmel láthatóan az állat nem érezte jól magát. Nem kellett nagy ész ahhoz, hogy George lássa, valami rosszat evett, ami bejutva a bélrendszerébe, komoly bajt csinált.
A vadőrök munkája nem könnyű. A szavannákon elképesztően sok az orvvadász, akik mindenféle trükköket kitalálnak, hogy hozzájussanak az állatok legszebb példányaihoz. Őket nem érdekli, ha kihal egy-egy faj, őket nem érdekli semmi, csak a pénz. A vadőrök munkájához többek között az ellenük való fellépés is hozzátartozik, ami nem veszélytelen. Mindemellett figyelniük kell a környezetre, az állatok jóllétére, jelenteniük kell, ha valami rendelleneset tapasztalnak, ha gond van bármelyik állattal. Ezért George első dolga volt, hogy rádión felvegye a központtal a kapcsolatot. Társai hamarosan megérkeztek. Rövid tanácskozás után látták, ide állatorvos kell, így értesítették a legközelebbi doktort.
Ez az oroszlán volt a legnagyobb, amit valaha láttak. Ismerték, a rezervátum alfahímje volt. A hasa és az oldala jelentősen felpuffadt. Féltek a közelbe menni, de nem akadt más választásuk. Először telefonon értekeztek az állatorvossal, aki felhívta a figyelmüket, ha sokáig tartózkodnak a hímoroszlán közelében, az egészen biztosan rájuk támad. Kérte, hogy altassák el.
Az oroszlán gyorsan megnyugodott, sőt, nem is próbált nagyon ellenállni, mintha csak tudná, hogy az emberek segíteni akarnak. Közelről jobban meg tudták határozni a dudor jellegét és helyét. A gyomorszájnál helyezkedett el, ami azt is jelentette, hogy a feltételezhető idegen tárgy, magától nem fog távozni. Közben kezdett elmúlni az altatás hatása. Az oroszlán ugyan elég lassú volt még, de már ment volna a dolgára, s mivel elfogyott a kábítólövedék, a dzsipekkel próbáltak sáncot vonni köré.
Mindannyiuk megkönnyebbülésére az orvos hamarosan megérkezett. Az oroszlánt újra altatni kellett, s az azonnali műtétet nem lehetett elkerülni. Az orvos hozott magával altatólövedéket. Nem volt ugyan alkalmas a helyszín, sem más körülmény, de muszáj volt cselekedni, különben az állat elpusztul.
Miután a ragadozó mély álomba merült, az orvos azonnal megultrahangozta az érintett felületet. Amit látott, az alapján értesítette a rendőrséget. A vadőrök nem értették először, minek ide a rendőrség. Az orvos közben felnyitotta a problémás részt. Emésztetlen hústömeget emelt ki, ez okozta a bajt. De volt a húsban valami. Valami, ami fényesen villant a napfényben. Egy mikrochip. Tehát ezért volt szükség a rendőri jelenlétre.
George emlékezett, hogy néhány napja orvvadászokat fülelt le, és különböző műszereket talált náluk. Kiderült, hogy ők adhatták a mikrochippel ellátott húst az oroszlánnak abban reménykedve, így könnyen rátalálnak, ha majd le akarják vadászni. Míg mindezt megbeszélték, az állatorvos összevarrta az oroszlán sebét, majd megállapította, hogy egyébként egészséges, és rendbe fog jönni. A ragadozó néhány perc után magához tért, s egyre jobban lett, határozottan gyorsabban mozgott, mint a műtét előtt. Nem sokkal később már el is tűnt a szavanna végtelenjében.
Írta: Csiribusz
Forrás: duplakuplung.com
Képforrás: fineartamerica.com; flickr.com
