A vízköpő az ereszcsatorna megnyújtott végződése, amelynek az a célja, hogy az esővíz az épület falától minél távolabb érjen földet. A képzőművészetben díszkutak, szökőkutak részeként is előfordul. A gótika korában kezdődött el a vízköpők alakos kidolgozása. A kőből faragott alak többnyire képzeletbeli állat, de lehet torz vagy ruhátlan (bűn jelképeként) emberfigura is.

Az egyik eredetmonda oda vezethető vissza, hogy a középkor babonás emberei, a szörnyek és démonok távol tartására, fogtak egy döglött denevért, és tetemét kiszögezték a bejárati ajtóra, vagy az ablakuk feletti fal külső részére. Azt persze nem tudjuk, hogy ez a védelem mennyire volt "hatásos"; viszont erőteljes hasonlóságot mutat a falakon vicsorgó vízköpőkkel.

Egy másik eredetmonda szerint: ha a városok erdejében betévedt egy szörnyeteg, ami megtámadta a védtelen embereket. Az ellen, a város nemesei hajtóvadászatot indítottak. És, amikor leterítették a bestiát; tetemét felakasztották a városfal főbejáratának közelébe, hogy mindenki láthassa, a vezetők vitézséget; és győzelmet a gonosz erőkkel (szörnyetegekkel) szemben.

Mivel ezek a lények a tetőszerkezeten, illetve közvetlenül alatta helyezkedtek el, különös legendák keringetek róluk. Mint például az, hogy éjszakánként szárnyra kapnak. A leghíresebb egy XIX. századi, párizsi mendemonda; miszerint éjfélkor a székesegyházak vízköpői életre kelnek, és a kávéházak teraszai felett repkednek. Ám, amikor megjelenik a hajnal első sugara, a vízköpőknek, vissza kell térniük megszokott helyeikre, mivel a nap fénye ismét kőszobrokká változtatja őket. 

A középkorban, a vízköpőknek tulajdonították a „Mennyország kapujának őrzői” – címet is. Mikor az elhunyt ember lelke elérte a Menny kapuját, addig nem juthatott be a Paradicsomba, amíg a vízköpők nem engedték át őt. Mondhatjuk úgy is, hogy ezek a lények segítették Szent Péter (ő a kereszténységben a Mennyország kapukulcsának az őrzője, aki beengedi a jó lelkeket) munkáját.

A vízköpők szoborképmásaik, a vasárnapi misére igyekvő hívők szívét hétről hétre szemmel tartották. Miután az emberek meghaltak, lelkük a Mennyet kezdte keresni; ám ekkor találkoztak a gargoyle-ok szellemével is - akiknek vizsgálódó kőszemei a Földön minden cselekedetet láttak – így, könnyedén meg tudták állapítani a várakozó lélek tisztaságát. Ha, úgy ítélték meg, hogy az adott személy jó, akkor Szt. Péterhez engedték; míg a gonoszokat, megragadták, és meg sem álltak vele a Pokol tornácáig. Érthető tehát, hogy a középkor embere félve sandított fel a vízköpők képmásaira, ha a templomok közelében járt, hiszen, ha bűnös volt a lelke, azt a szellemek azonnal észrevették.

Amikor vízköpőkről beszélünk, általában a középkori vízköpőket értjük rajta, de bármely kor épületének vízelvezetéseit is hívhatjuk így, amikor nem ereszcsatornákról beszélünk. Az ókori egyiptomi építészetében a vízköpők oroszlán fejjel jelentek meg. Hasonló oroszlánszájú vízköpő látható a görög templomokon is, faragott vagy modellezett márvány vagy terrakotta (égetett agyag) szobrok díszítették a párkányokat. Kiváló példa erre a 39 fennmaradt oroszlán fejű vízköpő szobor Zeusz templomán. Eredetileg 102 vízköpő volt, de súlyuk miatt (márvány), sok leesett és ki kellett cserélni. Sok középkori katedrálison találhatók vízköpők és kimérák. A leghíresebb példa erre a párizsi Notre-Dame. Néhány vízköpő szerzeteseket formáz, vagy állatok és emberek kombinációja, sok közülük humoros megjelenítés.

Ezek a szokatlan állat keverékek vagy kimérák nem szolgáltak vízelvezető jelleget és egyre inkább groteszk formát öltöttek. Inkább díszítés gyanánt lettek felhasználva, sem mint vízelvezetőként. Ám mára már csak a vízköpő jelző maradt fent mint gyűjtő név. A dísz és nem dísz vízköpő a tető könyökfalára épült eszköz, amely összegyűjti és elvezeti az esővizet az épületekről. Ilyen formában a 18. század elejéig használták építészeti elemként. Azután viszont egyre több épülethez vettek lefolyócsöveket a víz elvezetésére a tetőtől a talajig, így már csak néhány épületen használták a vízköpőket. Ennek főbb oka az volt, hogy megrémítették az embereket, illetve a nehezebbek leestek, ezzel anyagi károkat okozva. 1724-ben a nagy-britanniai országgyűlés elfogadta a London Building Actot (az épületekre és utcákra vonatkozó építkezési törvényt), mely szerint minden új épületen ereszek és csatornák legyenek.

A vízköpők kétféleképp voltak megtekinthetők az egyházi történelem folyamán. Elsődlegesen a gonosz fogalmát közvetítették a vízköpő formáján keresztül a hétköznapi írástudatlan emberek számára. Másodlagosan a vízköpők elriasztják a gonosz lelkeket az egyház környékéről, innen ered, hogy a gonosz nem tud belépni a templom falai közé. Viszont néhány középkori pap nézetei átváltottak egyfajta bálványimádássá a vízköpők irányába. A 12. században Clairvaux-i Szent Bernát beszédet mondott a vízköpők ellen:

"Mit csinálnak ezek a fantázia szülötte szörnyek a kolostorokban, a barátok szemei inkább azokat fürkészi? Mit jelentenek ezeknek a tisztátalanoknak ezek a furcsa vad oroszlánok és szörnyek? Milyen szándékkal vannak elhelyezve ezek a teremtmények, a félig szörnyek, a félig emberek vagy ezek a foltos tigrisek? Látok különféle testeket egyforma fejjel és különféle fejeket egyforma testtel. Itt egy négylábú teste egy kígyófejével, ott egy hal teste egy négylábú fejével, aztán megint egy állat félig ló, félig kecske. .. Ha nem szégyelljük magunkat érte, akkor legalább bánjuk meg, amit rájuk költöttünk. "

Az ókori Egyiptomiaknak, görögöknek, etruszkoknak és az ókori rómaiaknak is voltak állat formájú vízköpőik. A 12. században a római katolikus templomok erősebbek lettek és sok új hívet toboroztak, nagyjából ez idő tájt jelentek meg a vízköpők Európában. A lakosság nagy része ebben az időben analfabéta volt, így a különböző vallások képeken keresztül közvetítették hitüket. A középkor sok lényének tulajdonítottak misztikus erőt. Továbbá emberi tulajdonságokkal ruháztak fel egyes állatokat, vagyis az állatokat megszemélyesítették. Ez leginkább a pogányok köreiben volt gyakori, hogy ezeket a lényeket a katolicizmus ellen használják fel. Néhány állatot (mint az orrszarvú vagy a rinocérosz) melyek ismeretlenek voltak Nyugat- Európában a középkor folyamán a vízköpőkkel azonosították (mint például a laoni katedrálison). A modern vízköpőknek ezért nincsen szimbolikus jelentésük.

Forrás: keptelenseg.hu

Képforrás: paris2011.blog.hu; commons.wikimedia.org; hu.wikipedia.org; blog.xfree.hu; pinterest.com