A házastársak szexuális élete a középkorban nem volt magánügy, mert az egyház a családi élet intim pillanatai fölött is ellenőrzést akart gyakorolni. Úgy tartották, hogy a házasságot Isten nem a „test gyönyör iránti vágyának kielégítésére” engedte meg, és önmegtartóztatás nélkül a házasságban folytatott nemi élet is bűn, amiért vezekelni kell. Szigorúan szabályozták tehát, hogy mikor van itt az ideje az ölelésnek.

Nem volt könnyű dolga az egyháznak, hogy megértesse az egykori rómaiakkal és bevándorló barbárokkal, hogy miért is nem lehet nyakló nélkül szexelni. Kábé ezer év kellett, mire rászorították Európa keresztény népességét, hogy bűnnek tartsák azt, ami ösztönös és élvezetet ad. A 12. század végére vált általánosan elfogadottá, hogy az ágyasság, többnejűség, válás nem Istentől való.

Az egyház kétfrontos küzdelmet folytatott a házasság védelmében. Egyrészt meg kellett védenie a házasság és a szexuális élet létjogosultságát a túlzottan aszketikus irányzatokkal szemben, akik elutasították és megvetették a nemiség minden megnyilvánulását. Másrészt viszont meg kellett győzniük a híveket arról, hogy a házasság keretei között sem lehet csak úgy akármikor szexelni, és a házasságon belüli önmegtartóztatás erényes dolog.

Na, de mi baja van az egyháznak a szexszel? Leginkább az, hogy gyönyörrel jár, és ezt némelyek bűnnek tartották, sőt egyházi tudósok hosszan vitatkoztak azon, hogy vajon Ádám és Éva is élvezték-e. Végül abban állapodtak meg, hogy az eredendő bűn az első pár óta nemzés útján száll egyik generációról a másikra, bár azért azt is hozzátették, hogy a házasságot és a nemiséget Isten ajándékozta az emberiségnek a bűnbeesés előtt. Ádám és Éva tehát ugyanúgy hoztak volna létre utódot a paradicsomban, ahogy azt mi is tesszük, sőt mi több, ez a tevékenység bizony nagy örömükre szolgált volna.

Hogy ezekből a komoly vitákból mi következik? Az, hogy nem az érzéki gyönyör bűnös – hisz ezt Isten ajándékozta nekünk – hanem a mértéktelen és rendetlen vágyakozás. Sőt mi több, a házasságon belüli nemi élet igenis kívánatos, kiváltképp, ha a gyermeknemzés és a hűség megtartását célozza. Vagyis házasságban szexelni igenis muszáj, mert ezzel megakadályozzuk a paráznaságot (szerető tartását). Bűnnek egyedül az számít, ha valakit annyira elragad a szenvedély, hogy „házastársában nem a feleségét látja, hanem csak a nőt, s kész lenne ugyanezt művelni vele akkor is, ha nem lenne a felesége”. Persze azért nem volt mindegy, hogy milyen pozitúrában teljesítik a házaspárok a kötelezettségeiket. Az egyesülésre csak egyetlen pozíciót tartottak tartottak természetesnek, a többit istentelennek bélyegezték, különösképpen, ha az hátulról történt „kutyák és állatok módjára”. Továbbá nem illett a házastársaknak együtt fürdeni, egymást mezítelenül látni.

Ezért aztán az egyház mindent elkövetett, hogy szigorú keretek közé szorítsa a házasságon belüli nemi életet, és előírások garmadájával szabályozta, hogy mikor nem lehet szexelni. A tilalmakat fokozatosan vezették be a 4-11. század között, és megszegésüket penitenciával szankcionálták.

Elsősorban a nő menstruációja alatt, ez évi 36-72 napot jelentett. A terhesség ideje alatt – ez 4-7 hónapot jelentett, attól függően, mikor vették észre a várandósságot. Szülés után 40-70 napig – lánygyerek születése után kicsit tovább.

Aztán jöttek az egyházi szent napok. Elsősorban a vasárnap, sőt már szombatról vasárnapra virradó éjszaka is tilos volt. Sok helyen ezt még kiegészítették a pénteki böjti nappal is. Ez évente 108 nap önmegtartóztatás.

Természetesen ehhez hozzáadódtak a szentek ünnepei, és az egyházi év jeles napjai, sőt eleinte még a húsvétot megelőző 40 napos nagyböjt és az ádventi időszak 4 hete is. (karácsony,húsvét, pünkösd stb).

Ha jól összeszámoljuk, akkor alig marad néhány nap a gyereknemzésre. Voltak történészek, akik összeszámolták: nagyjából 90-100 nap maradt az ölelésre a szigorúbb helyeken és időszakokban. Amennyiben betartották a párok az egyházi előírásokat, 30-40%-kal csökkentették a megtermékenyülés esélyét. Ez látszik is a demográfiai görbéken. A járványok, éhínségek, gyerekhalandóság mellett nyilvánvaló, hogy az egyházi előírások is hozzájárultak ahhoz, hogy a 2. század után Európa népessége a 7. századig folyamatosan csökkent.

A 11. század után enyhült az előírások szigora, egyre több mindent elnéztek a házasságukban helytelenkedő pároknak. A 15. században egy ferences hitszónok már azt írja, hogy „ezer házaspár közül 999 az ördögé”.

Forrás: torimaskepp.blog.hu