Az 1868-as népiskolai törvény óta a 6-12 éves kor közötti fiú és lány gyermekek egyaránt tankötelesek. Ennek eredményeként sok száz falusi népiskola épül fel szerte az országban. A falusi iskolákban a gyerekeket koedukáltan tanították, sőt a falusi iskola egyetlen tantermében foglalt helyet az összes évfolyam. Amíg a tanító írni-olvasni tanította az elsősöket, a nagyobbak önállóan végezték a feladatukat. Ennek az oktatási formának az volt az óriási előnye, hogy a hat év alatt egy diák hatszor hallotta minden évfolyam tananyagát, vagyis meglehetősen elmélyült benne a tudás.
A tanterem alapfelszereltségéhez tartozott a tábla, kréta, a katedra, az a kis dobogóféle, amin a tanári asztal állt. A padok, amelyek össze voltak fűzve, és az asztal lapja a diák felé lejtett. Az asztal közepén egy kis lyuk található, a tintatartónak. A tanári segédeszközök a következők voltak: térkép, (Nagy-Magyarország!) abacus (óriási golyós számológép), földgömb és a tanár úr elmaradhatatlan nádpálcája, amely gyakran csattant a padra felfektetett rendetlenkedők fenekén vagy tenyerén. (A szülőknek szemük se rebbent, a tanító úr ítélete nagyobb szentségnek örvendett mint az Úristené.)
A tanterem padlója általában olajjal felkent fapadló volt, és a terem végében volt található egy lavór, vödör víz a tisztálkodáshoz. A tanterem falán kereszt, gyakran a magyar Hiszekegy, esetleg szorzótábla. A korabeli tanító urak nem törték magukat azzal, hogy színessé tegyék a gyerekek számára a tantermet. A terem fűtését fatüzelésű kályhákkal oldották meg.
A szülők pénztárcáját már akkor is jócskán megterhelte az iskolakezdés, különösen, ha egy lakóhelyüktől távoli, bentlakásos iskolába küldték a gyermeküket, és gondoskodniuk kellett a diák ellátásáról, szállásáról is.
A diák alapfelszerelése egy rend ünneplő ruha: fiúknak általában matrózing, kisiskolásoknak kantáros rövidnadrág, a nagyoknak hosszú. A lányokat a dualizmus korában általában kicsi hölgyeknek öltöztették, később azonban megjelentek az egyes iskolák egyenruháit, amit a szülőknek meg kellett vásárolniuk. Gondoljunk csak az Abigélben szereplő puritán egyenblúzra és egyenszoknyára.
Alapdarab volt az iskolatáska, bár a szegényebbek ezt úgy oldották meg, hogy egy madzaggal átkötötték azt a pár füzetet, könyvet, amelyet az iskolában használtak. Mivel akkoriban jóval kevesebb és vékonyabb tankönyv volt használatban, az iskolatáskák is sokkal kisebbek voltak.
Alapdarab néhány szecessziós indával díszített füzet, amelybe a gyerekek mártogatós tollal írtak. Tehát kellett toll, tintartató, itatóspapír. És persze a könyvek. Már akkoriban is ismerték a tartós tankönyv fogalmát, hiszen a tankönyvek nem változtak évente, nyugodtan használhatta a kisebb gyerek a nagyobb tesók könyveit. Természetesen vásárolni kellett a szülőknek körzőt, vonalzót, színes irónt, radírt és tolltartót is.
A kisiskolások általában palatáblát és vesszőt használtak. Ez egy viasszal bevont tablet méretű táblácska volt, amelyre palavesszővel rajzolták az első betűket a kicsik. A vessző végével pedig ki lehetett radírozni a félresikerült vonásokat.
A kisiskolások általában palatáblát és vesszőt használtak. Ez egy viasszal bevont tablet méretű táblácska volt, amelyre palavesszővel rajzolták az első betűket a kicsik. A vessző végével pedig ki lehetett radírozni a félresikerült vonásokat.
Forrás: emelttortenelem.hu
