Az emberiséget rendkívül intelligens fajnak tartjuk, amely számos civilizációt létrehozott a történelem során. Miközben nagyszerű eredményeket értünk el a felfedezések és újítások terén, a történelem jelentős része azt bizonyítja, hogy mítoszok alakították a gondolkodásunkat, amelyek vérszomjas istenekről és istenségekről szóltak, akiknek folyamatos kiengesztelésre volt szükségük emberáldozat formájában. Történelmünk tele van olyan félelmetes emberáldozatokról szóló történetekkel, melyek több száz vagy ezer évre nyúlnak vissza, és ami még megdöbbentőbb, hogy bizonyos helyeken még ma is élő gyakorlat.
A Kolumbusz előtti korszak alatt a maják az emberi vér különös tápláló erejében hittek, amely képes életben tartani az istenségeket. A maják a szertartás során lefejezték az áldozatot vagy kitépték a szívét. A módszerek között szerepelt az áldozat nyilakkal történő lelövése, mély víznyelőbe dobása, egy halott nemes személlyel együtt való élve eltemetése. Áldozatként elsősorban hadifoglyokat használtak, de saját népükből, sőt a társadalom felső rétegéből vagy az ellenség vezetői közül is kerültek emberek feláldozásra.
Az emberáldozat szintén egy vallási szertartás volt a Kolumbusz előtti időkben az azték civilizációban. A rituálé szokásos eljárása során az áldozatot a templom tetejére vitték, ahol négy pap egy kőlapra helyezte, majd egy ötödik pap vágta fel a testét egy kovakőből készült ünnepi késsel. Az áldozat szívét eltávolították és egy tálba helyezték, melyet az általuk tisztelt isten szobra tartott, míg a testét ledobták a templom lépcsőiről.
A rituális emberáldozat inka gyakorlata Capacocha néven ismert. A gyermekáldozatra fontos események, például egy uralkodó halála vagy éhínség idején került sor. A kiválasztott gyereket a rituálé előtt rendszeresen fürdették, felhizlalták, koka levelekkel elkábították, finom ruhákba öltöztették és ékszereket adtak rá. Amíg elérték a temetkezési helyet, a gyerekek egy bódító italt kaptak, hogy minimalizálják a fájdalmukat, a félelmüket és az ellenállásukat. Majd megfojtották vagy fejbe ütötték őket, vagy egyszerűen csak otthagyták a szélsőséges hidegben öntudatlanul meghalni.
Karthágó hírhedt volt a gyermekáldozatairól. Egyes történészek azt állítják, hogy a Baal Hammon istennek felajánlott gyermekáldozatok gyakoriak voltak és kiemelkedő eseménynek számítottak, tekintve, hogy csecsemők és gyermekek maradványait nagy számban találták meg Karthágó területén.
A moche templomban talált megcsonkított, feldarabolt és eltemetett emberi maradványok bizonyítékként szolgálnak arra, hogy a moche kultúrában a háborús foglyokat rituálisan lemészárolták. Eddig mintegy 70 áldozatot találtak. Az áldozatokat meggyilkolták, közszemlére tették, később pedig gödrökbe dobálták. Az áldozati ünnepségek a moche művészetben is megjelentek, melynek során gyakran megkötözött, meztelen férfiak meggyilkolását ábrázolták. Papokat és papnőket jelenítettek meg, akik az áldozatok vérével megtöltött serleget ajánlanak fel természetfeletti lények számára. Az áldozatok csontjait a keselyűknek hagyták meg.
4000 évvel ezelőtt nyolcvan fiatal nőt áldoztak fel, akiknek a koponyáit a Shimao romoknál, egy neolitikus kőváros helyén, Senhszi tartomány északi részén tárták fel. Miközben a nők holttesteit nem találták meg, koponyáikon traumának és égésnek a bizonyítékai láthatók. Hogy miért került sor ezeknek a nőknek a tömeges feláldozására, még ma is ismeretlen, de a kínai régészek szerint etnikai konfliktus okozhatta a nők halálát.
A "Thug kultusz" közel 500 éves történelemmel rendelkezik a szervezett gyilkosságok és az emberáldozatok terén. A thugokra először 1356-ban tettek utalást. Az 1830-as években ez az indiai titkos társaság több mint 30000 bennszülött embert és utazót fojtott meg, áldozatul Káli istennőjének, a "Sötét Anyának". Gyakorlóit kora gyermekkoruktól kezdve képezték ki a gyilkolás gyors, csendes módszerére, melynek során egy erős szövet hurkot szorítottak áldozataik nyakára.
1960-ban a Valdivia földrengés vagy a nagy chilei földrengés volt a legnagyobb, 9,5-es erősségű földmozgás. Körülbelül 10 percig tartott, és az ebből eredő szökőár elérte Dél-Chilet, Hawaiit, Japánt, a Fülöp-szigeteket, Kelet-Új-Zélandot, Délkelet-Ausztráliát és az Aleut-szigetek déli részét. A bennszülött mapucse indiánok a földrengés során egy modern rituális emberáldozatot követtek el. Juan Pañán és Juan José Painecur (az áldozat nagyapja) levágta az ötéves José Luis Painecur karjait és a lábait, és a tengerpart homokjába szúrták, mint egy cöveket. A Csendes-óceán vize aztán a tengerbe sodorta a gyermek testét. A két férfi letartóztatását követően azzal magyarázta tettét, hogy "Kértük, hogy nyugodjon le a tenger és a föld."
Joshua Milton Blahyi, aki meztelen tábornok néven vált ismertté, egy korábbi haderőparancsnok, Roosevelt Johnson libériai hadvezér irányítása alatt szolgált. Blahyi az 1990-es évek elején az első libériai polgárháborúban elkövetett erőszakról és atrocitásokról lett közismert. Azt állította, hogy egy törzsi pap, és mindössze 11 éves volt, amikor részt vett az első emberáldozaton. Blahyiról azt mondták, hogy katonáit meztelenül vezette, csupán bakancsot és fegyvert viselt. Úgy vélte, hogy meztelensége megvédi őt a golyóktól. Blahyi azt állítja, hogy rendszeresen végzett emberáldozatot a harc előtt mondván: "Általában kisgyerek volt, valaki, akinek a friss vére kielégíti az ördögöt."
"Néha bementem a vízbe, ahol a gyerekek játszottak. Lemerültem a víz alá, elkaptam az egyiket, a víz alá nyomtam és eltörtem a nyakát. Néha balesetet okoztam. Néha csak lemészároltam őket."
2008 januárjában Blahyi bevallotta, hogy részt vett emberáldozatokban, egy alkalommal "egy ártatlan gyermek meggyilkolásában, akinek kitépték a szívét, melyet részekre osztottak nekünk, hogy együk meg."
Az afrikai rituálék és az albinizmusról alkotott spirituális elképzelések ártatlan férfiak, nők és különösen gyerekek brutális meggyilkolásához vezettek a boszorkányság és a babona, valamint a vagyon iránti kétségbeesés nyomán. Az albínókat különösen Shinyangaban és Mwanzaban üldözik, ahol a boszorkány orvosok az albínók testrészeinek lehetséges mágikus és babonás tulajdonságait hirdetik, különösen akkor, ha a végtagokat vagy a hajat egy bájitalban használják a boszorkány gyakorlat részeként.
Forrás, képforrás: ujvilagtudat.blogspot.com
