A középkori börtönök brutális világa
2018. november 03. írta: Csiribusz

A középkori börtönök brutális világa

Egy-egy vár börtönében járva borzongva rácsodálkozunk, mennyire kegyetlenek és brutálisak voltak eleink, amikor a gonosztevőket vagy annak vélt embereket kellett büntetni. Valójában a legtöbb esetben már a korabeli tömlöcöket elviselni is gyakran felért egy kínzással, és ma egyetlen biztosító sem kötne biztosítást egy középkori, börtönbe vetett emberre.

kb1.jpg

Miért voltak ennyire brutálisak? Azért, mert nagyon másként értelmezték a világot mint mi, és nagyon mások voltak a társadalmi viszonyok. Mivel sokkal inkább ki voltak szolgáltatva a természetnek, és mivel a mindennapi életük része volt a halál látványa, ezért másként viszonyultak például a kivégzésekhez. Számukra ezek látványosságnak számítottak, a hatóságok pedig tudatosan alkalmazták a nyilvános kivégzést mint az elrettentés eszközét. A kivégzéseket jó előre meghirdetett időpontban, általában ünnepnapokon hajtották végre, hogy minél többen nézhessék végig a bűnös halálát. A halálraítéltek gyakran úgy készültek erre mint életük nagyjelenetére. Volt olyan, aki halála előtt megrendítő beszédet intézett az egybegyűltekhez, és megbocsátott az őt halálba segítő hóhérnak (ez utóbbi egyébként a kivégzések kötelező eleme volt). A kivégzés tehát színház volt, tanulsággal, szórakoztatással, neveléssel.

Ha a büntetéseket vizsgáljuk, szintén más volt a helyzet mint napjainkban. A büntetés lényege minden korban az, hogy a bűnöző a korábbi életéhez képest hátrányos helyzetbe kerüljön. Mivel azonban a középkorban az életkörülmények amúgy is kemények voltak, nem volt könnyű olyan büntetést kitalálni, ami tényleg rosszabb mint a hétköznapi élet. Ha például egy mai börtönbe zárnánk egy középkori embert, igen hálás lenne, hiszen ételt, italt, mosdási lehetőséget, sőt zsebpénzt is kapna. Büntetésként a vagyonbüntetés csak a gazdagabbak esetén jöhetett szóba, hisz a nincstelen képtelen volt fizetni. Számára maradt hát a megszégyenítés kalodába zárva vagy pellengérhez kötve, a csonkítás, a közösségből való kizárás (ez akkoriban majdhogynem halálos büntetést jelentett!), esetleg a börtönbe vagy dologházba zárás.

kb2.jpg

A középkori Európa minden városának szinte kötelező tartozéka volt a főtéren álló bitófa, pellengér, és a vándor utazó sokfelé találkozhatott városfalakra, várfalakra, katedrálisok tornyára akasztott ketrecekben haldokló áldozatokkal is.

A pellengér és a kaloda alapvetően a megszégyenítés eszközei voltak. Az ide kötözött áldozatot a lakosság kedvére gúnyolhatta, meghajigálhatta ürülékkel, rohadt gyümölccsel, súlyosabb esetben akár kővel is. Pellengérre akkor ítélték a középkori embert, ha kisebb értéket lopott, paráználkodott, istentelenül beszélt vagy hamisan vádaskodott. Az is gyakran előfordult, hogy a városi főtér állandó dísze volt egy ketrec, amibe - néha megbilincselve - bezárták a delikvenst, néha meztelenül, és étlen-szomjan tartották itt napokig. 

Kevesen tudják, hogy a középkori kolostorok elmaradhatatlan épülete volt a tömlöc vagy carcer, ahová eleinte az engedetlen, parázna vagy csavargó szerzeteseket és apácákat zárták. Mivel az elszegényedő családokban bevett szokás volt, hogy azokat a gyerekeket, akiket a család képtelen volt eltartani, berakták a kolostorokba, érthető, hogy a szerzetesi életet nem önszántukból vállalók gyakran lázadoztak a kolostor fegyelme ellen. Így aztán hamarosan megteltek a kolostori fogdák. A renitens szerzetest először csak elkülönítették, nem vehetett részt a közös tevékenységekben, ha ettől sem változott a magatartása, akkor egy sötét, ablaktalan föld alatti cellába dugták. Előtte persze rendesen megbotozták, aztán megbilincselték, hogy még nehezebben tudjon szökni. A bilincsek a sanyargatást is szolgálták, hiszen ezek nehéz vasak voltak, amelyek erősen akadályozták a fogoly mozgását. Néhány rend engedélyezte a gyertya használatát, hogy a bűnbánó testvérek szent iratokat olvashassanak, az általános azonban a sötétség, a mocsok és a levegőtlenség volt.

A tömlöcbüntetés mellett a kolostorokban gyakori volt az is, hogy a kiközösített szerzetest munkabüntetésre ítélték, amit az ún. ergastulumban, a kolostor területén lévő dologházban kellett letölteniük. A ferences rendszabályzat szerint az ergastulum nehezebb volt mint a sima elzárás, és dologházba azokat küldték, akik szökni próbáltak.

Az egyház 789-ben elnyerte az ún. ítélkezési kiváltságot, ami azt jelentette, hogy klerikusok felett csak egyházi bíróság ítélkezhet, világ nem. Ez azt jelentette, hogy megnövekedett azoknak a papoknak a száma, akiket elzárásra ítéltek. Egyházi börtönök híján így a papokat is elkezdték a kolostori carcerekbe zárni. Mivel a szerzetesek tiltakoztak az ellen, hogy ők etessék a rabokat, a 13. században a pápa engedélyt adott a kolostorokon kívüli püspökök által fenntartott börtönök létrehozására.

Az egyházi börtönökön kívül szinte minden várban, városban működött világiak számára fenntartott börtön is.

kb3.jpg

Mindegy, hogy ki tartotta fenn az intézményt, börtönben lenni minden esetben rettenetes volt. Börtönben általában azokat tartották, akik az ítéletükre vártak, vagy éppen tortúrával a vallomást csikarták ki belőlük. Később voltak olyan bűnözők is, akiknek a bűne nem volt olyan súlyos, hogy halálra ítéljék őket, így életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték őket. Ez inkább élve eltemetés, meghalasztás volt, ugyanis mindent elkövettek, hogy kellemetlenné tegyél a rabok számára az ottlétet. Egyrészt a foglyot a kezénél, lábánál, derekánál, nyakánál fogva a börtön falához láncolták, másrészt a rendszeres verés a napirend része volt. És akkor még nem beszéltünk az elviselhetetlen mocsokról, bűzről. A börtönöket a legritkább esetben takarították, aljukat vastagon borította az emberi ürülék. Szellőztetés nem volt, az élelmezés esetleges, jó esetben kenyeret és vizet kaptak a rabok. A mocsok miatt az egerek, patkányok, bogarak, tetvek boldogan futkostak és élősködtek a rothadó emberi torzókon. A sötétség, a mocsok, a nyirkosság siettette a delikvensek halálát.

A foglyok ellátásának költségeit - bármennyire is szegényes volt - már a 14. századtól kezdve igyekeztek a foglyokkal vagy a rokonaikkal megfizettetni. Ebben az esetben az élelemről is a családnak kellett gondoskodni, amit aztán az őrök gyakran megvámoltak.

Ez is elég borzalmas, és akkor még nem beszéltem azokról a brutális módszerekről, amelyek segítségével a hóhérok a fogvatartottakból vallomást igyekeztek kicsikarni. Ha sikerült, a bűnöst kivégezték. Ha nem, akkor addig kínozták, míg meg nem halt a kínzókamrában. Megkínzott, ártatlan embert nem lehetett kiengedni...

Forrás, képforrás: torimaskepp.blog.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kepzeletvagyvalosag.blog.hu/api/trackback/id/tr6414341925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása