Etédi Alexa írása:

A XIX. századi délkelet-ázsiai gyarmati viszonyokat kevés film adja vissza jobban, mint az 1999-ben készült ’Anna és a király’. Még akkor is, ha a film cselekménye nem Brit Malajában, hanem a szomszédos Sziámban játszódik, és akkor is, ha Sziám ekkor nem kolónia, hanem önálló állam volt – igaz, számos protektorátusi, vagy gyarmati státuszú ország közé beékelődve. Bár a film történetileg nem teljesen megbízható, a hangulata, a politikai és társadalmi viszonyok ábrázolása azonban hitelesen mutatják be a korszak problémáit, de azokat a történelmi eseményeket is, amelyek a déli, szomszéd maláj államokra is hatással voltak.

Ez az írás nem filmkritika, hanem egy igaz történetet bemutató alkotás történelmi hátterének feltárása: összegzés a XIX. századi délkelet-ázsiai országok, azon belül is Sziám, Burma, Francia-Indokína, illetve Brit Malaja lehetőségeiről, konfliktusairól és modernizációs törekvéseiről, illetve, hogy miként hatott a térségre a brit kolonizáció. Nem utolsó sorban pedig van még egy szál, ami a filmet Malajziához és a témánkhoz köti: számos jelenetét Penangon és Ipohon vették fel, a forgatási helyszínek pedig ma igen kedvelt turisztikai úti célok. Eredjünk akkor Anna Leonowens és IV. Ráma, vagyis Mongkut sziámi király romantikus történetének nyomába, és pillantsunk be a XIX. század közepi Sziám mindennapjaiba.

Anna Leonowens angol tanítónő, író és szociális aktivista az indiai Ahmadnagarban született 1831-ben, egy viszonylag alacsony rangú családban. Apja, Thomas Edwards utász őrmester, édesanyja, Mary Anne Glasscott félig angol, félig indiai származású nő volt, akinek az apja a bombay-i hadsereg ezredeseként szolgált. Thomas Edwards még Anna születése előtt elhunyt, ezért édesanyja ismét férjhez ment, ezúttal egy ír katonához, Patrick Donohoe tizedeshez. Anna 6-15 éves kora között a családjával Angliában élt. Húga, Eliza Julia Edwards 1845-ben egy szintén félvér, angol-indiai inas, Edward John Pratt felesége lett, aki az indiai haditengerészetnél szolgált (az ő leszármazottjuk William Henry Pratt, művésznevén Boris Karloff angol színész, a Frankenstein-filmek és a Múmia főszereplője). De térjünk vissza Anna Leonowenshez, aki képtelen volt megbarátkozni alacsony rangú és kevert származásával, ezért írásaiban – melyben apját kapitánynak tüntette fel – a walesi Caernarfont jelölte meg születési helyeként. Ugyanakkor húga házasságát sem fogadta el soha, minden kapcsolatot megszakított a Pratt családdal.

/Anna Leonowens fiatal éveiben/

Anna már fiatalon is számos helyen megfordult; 1847-ben a család a jemeni Adenbe költözött, mely 1839-től állt brit fennhatóság alatt. Később, 1850-ben szabadkikötővé nyilvánították, s ettől kezdve az Afrikával folytatott kereskedelem központja lett. Annát itt az orientalista lelkész, George Percy Badger és felesége tanította, akik a 18 éves lányt magukkal vitték egyiptomi és palesztin körutazásukra. Még ez év végén a család visszaköltözött Indiába, ahol Anna hozzáment régi kedveséhez, Thomas Leon Owenshez (vagy Leonowens), aki a mozifilmmel ellentétben nem katonatiszt, hanem egy civil hivatalnok volt. Családja természetesen ellenezte a házasságot. 1852-ben az ifjú pár, illetve Anna nagybátyja, W. V. Glasscott Szingapúr érintésével Ausztráliába hajóztak a jobb megélhetés reményében. Útközben született meg fiúk, Thomas. Perthben Anna férje hivatalnoki munkát vállalt a gyarmati közigazgatásban, míg az ifjú asszony iskolát nyitott fiatal hölgyek számára. 1854-ben meghalt a kisfiúk, de még ugyanebben az évben megszületett lányuk, Avis Annie. 1855-ben egy távoli fegyenctelepre, Lyntonba költözött a család, ahol Thomas raktárkezelőként kapott állást. Itt született meg a mozifilmből is ismerős Louis fiúk. Alig két évvel később a telepet bezárták, és a család visszatért Perthbe, majd Szingapúrba, végül a malajziai Penangra költöztek.

Bár a korszakban a turizmus még gyerekcipőben járt, a XVIII-XIX. század európai arisztokráciája a híres Grand Tour keretében már elkezdett kulturális célból utazni. Igaz, a Grand Tour állomásai még csak európai városok voltak, ha valaki azon túl merészkedett, sokszor távoli, egzotikus és gyakran veszélyes helyek fogadták. A Brit Birodalom távoli kolóniái is legalább ennyire idegen vidékek voltak, s ha végigvesszük Anna Leonowens és családja gyarmati utazásait – India, Jemen, Ausztrália, illetve Szingapúr és Penang – egytől egyig az angoltól eltérő, idegen kultúrák helyszínei voltak. Egyiptomról és Palesztináról nem is beszélve, melyek sokáig az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartoztak, bár Anna utazásainak idején Egyiptom független volt, amely ekkoriban kiterjesztette a hatalmát Palesztinára is. A Brit Birodalom csak 1882-ben vette át a kormányzást Egyiptomban. Anna tehát egyrészt az idegen kultúrákkal is megismerkedhetett útjai során, emellett több nyelvet is elsajátított, jó nyelvérzékére George Percy Badger tanítója jött rá. Bár az is igaz, hogy a gyarmatokon élő és dolgozó angolok elsősorban saját közegükben, más brit tisztviselők, katonák, kereskedők és diplomaták között mozogtak.

Penangon Anna férje egy szállodában helyezkedett el, de nem sokkal később, 1859-ben szélütésben elhunyt, testét a régi protestáns temetőben helyezték örök nyugalomra (ott, ahol Penang alapító atyját, Francis Lightot is). Az özvegy elszegényedett, ezért, hogy fiát és lányát eltarthassa, Szingapúrban ismét iskolát nyitott, ahol az angol tisztek gyermekeit tanította. Bár anyagilag nem volt igazán kifizetődő a vállalkozás, mint tanító, hírnevet szerzett magának. Ennek köszönhetően érkezett a felkérés 1862-ben, amikor a sziámi király, Mongkut gyermekeinek és feleségeinek házitanítót kerestek. Mongkut felvilágosult uralkodóként modern nyugati oktatásban akarta részesíteni családját, ő maga is művelt, nyelveket beszélő ember volt, aki országa fejlesztését, modernizálását tűzte ki célul. Anna elvállalta a felkérést (melyet személyesen a szingapúri sziámi konzul, Tan Kim Ching tett neki), s miután lányát Angliába küldte, fiával, Louisszal Bangkokba hajózott. Mongkut már korábban is nyugati nevelőkre bízta gyermekei oktatását, így Anna egy amerikai misszionáriustól, Dan Beach Bradleytől vette át a megtisztelő feladatot. Egyéb iránt Breadly is elismerésre méltó munkát végzett Sziámban, még ha az ő neve nem is az oktatás, hanem a nyomdatechnika megújítása, és az első sziámi lap, a Bangkok Recorder elindítása miatt maradt fenn.

/IV. Rama, Sziám királya/

Anna 1867-ig, hat éven át maradt Sziámban, előbb, mint családi tanító (a király 39 feleségét és 82 gyermekét tanította angol nyelvre és más tudományokra), majd Mongkut idegen nyelvi titkáraként dolgozott. Thaiföldön a történetből készült filmadaptációkat hosszabb-rövidebb időre betiltották, ugyanis a király és a monarchia elleni sértésként ítélték meg a történelmi valóság helytelen ábrázolása, illetve Anna és az uralkodó, valamint a királyi családhoz fűződő kapcsolatának bemutatása miatt (emlékirataiban – ami alapján a film készült – saját szerepét, és a királyra gyakorolt hatását felnagyította). Annát ugyan a film is erős akaratú, határozott és bátor nőnek mutatja be – ami a királynak is imponál – azonban a valóságban az uralkodó kevésbé tolerálta az asszony nehéz természetét, függetlenül attól, hogy a rá osztott pozíció nagy megtiszteltetést jelentett és bizonyos fokú politikai befolyást is hozott Anna számára. Ami szintén vita tárgya, hogy mennyiben befolyásolta a trónörökös, Csulalongkorn herceg világnézetét, és hogy ez a hatás vezetett-e oda, hogy 40 évvel később, immár uralkodóként megszüntette a rabszolgaság intézményét. Anna emlékirataiban maga is feljegyezte, hogy a herceggel gyakran beszélgetett az emberi szabadságjogokról, és elolvastatta vele Harriet Beecher Stowe ’Tamás bátya kunyhója’ című regényét. Bár a sziámi rabszolgatartás rendszere (gazdasági alapú, önkéntes és a rabszolga meg is válthatta szabadságát) nagyban különbözött az Egyesült Államokban dívó, faji megkülönböztetésen alapuló rendszertől.

Anna egészségügyi okok miatt 1868-ban Angliába utazott, s bár jobb feltételek mellett hajlandó lett volna visszatérni Sziámba, amiről tárgyalt is Mongkuttal, de a király idő közben megbetegedett és elhunyt. Őt fia, Csulalongkorn követte a trónon, aki szívhez szóló levélben köszönte meg Anna szolgálatait, de már nem hívta vissza az asszonyt Bangkokba, jóllehet, még éveken át leveleztek. Anna fia, Louis viszont 27 éves korában, mint királyi lovassági kapitány, visszatért az országba. Az asszony sziámi éveinek történetét 1870-ben, New Yorkban írta meg, előbb, mint egy igaz történeten alapuló keleti szerelmes történetet, később ezt kibővítve emlékiratként adta ki, s a történetek meghozták számára az ismertséget. Kritikus, az udvarról nem éppen hízelgő fogalmazása Thaiföldön megbotránkozást keltett. Leonowens feminista érzelmű cikkeiben kitért a sziámi nők elnyomására is, és – ahogy a filmben is – példaként hozta fel Mongkut egyik ágyasának, Tuptimnak a kivégzését. Ezt a momentumot azonban független források nem erősítették meg, ugyanakkor a királyi család egyik leszármazottja (Tuptim és Csulalongkor unokája) állítja, hogy mivel Mongkut uralkodása előtt majdnem három évtizeden át szerzetesként élt, és hűen követte Buddha tanításait, kizárt, hogy bárkit is kivégeztetett volna.

Anna idősebb korában az Egyesült Államokban élt, tanított a New York-i Berkeley iskolában, később Halifaxban, majd létrehozta a Nova Scotia College of Art and Design művészeti iskolát. Részt vett a szüfrazsett mozgalomban, vagyis kiállt a nők politikai egyenjogúságáért. Maradék idejében pedig úti leírásait és cikkeit publikálta, melyekkel európai és oroszországi körútra is indult. 1897-ben, 30 évvel sziámi tartózkodása után londoni útja során találkozott régi tanítványával, az Angliába látogató Csulalongkorral. Ami két gyermeke sorsát illeti, lánya, Avis egy skót bankár, Thomas Fyshe felesége lett, míg fia, Louis, aki visszatért Sziámba, Sir Thomas George Knox brit konzul és thai felesége, Prang Yen leányát, Caroline-t vette feleségül. Louis sikeres kereskedőcéget hozott létre Bangkokban, melyben Csulalongkor is támogatta. A Louis T. Leonowens Co. Ltd. ma is működő vállalat Thaiföldön. Anna élete utolsó éveiben a kanadai Montréalba költözött, itt is halt meg 1915. január 15-én, 83 éves korában. Anna két emlékiratát – melyek valamennyi filmadaptáció alapjául szolgáltak – nem tiltották be Thaiföldön, azonban az összes filmet, illetve musicalt rosszallással fogadták és nem engedélyezték a forgalmazásukat. Az ok az állítólagos tiszteletlenség volt a thai király iránt, illetve hogy ezekben a művekben a sziámi népet alárendeltnek ábrázolták.

/Thaiföld, avagy a valamikori Sziám műemlékei/

Ami Mongkut királyt illeti, ő Thaiföld egyik legkimagaslóbb, leginkább nagyra becsült uralkodója volt. Phra Bat Somdet Phra Poramenthramaha Mongkut Phra Chom Klao Chao Yu Hua – teljes nevén – a Csakri dinasztia negyedik királyaként 1851-68 között állt Sziám élén. Az 1804-ben született Mongkut ötéves volt, amikor apját II. Ráma néven királlyá koronázták. 20 éves korában, 1824-ben a sziámi hagyományoknak megfelelően a herceg buddhista szerzetesnek állt, de még ugyanebben az évben apja elhunyt, s a trónöröklés rendje szerint Mongkutot kellett volna megkoronázni, a nemesség azonban Mongkut befolyásolható féltestvérét ültette a trónra. Mongkut, hogy kitérjen a politikai konfliktus elől, nem küzdött a trónért, inkább folytatta szerzetesi életét, melyet igen komolyan is vett. 1833-ban belépett a Thammayut rendbe, mely a théraváda buddhizmust hirdette. A théraváda a buddhizmusnak szigorúan a páli kánonhoz (a legkorábbi fennmaradt buddhista szövegek) ragaszkodó ága, melyet elsősorban Délkelet-Ázsiában gyakorolnak. Mongkut 1836-ban a Wat Bowonniwet Vihara buddhista szentély első apátja lett, melyet a királyi család a mai napig támogat. Szerzetesi évei alatt ismerkedett meg a nyugati tudományokkal, angolt és latint tanult, de a csillagászatban is jártas volt.

Amikor Mongkut 1851-ben trónra került, Sziámot számos oldalról angol és francia expanziós törekvések fenyegették. Tőle keletre a mai Laoszt, Kambodzsát és Vietnámot magában foglaló Francia-Indokína csak 1887-től lett francia gyarmat, de már az ezt megelőző években érezni lehetett a francia nyomást, míg az észak, északnyugati határán elterülő Burma (ma Myanmar) sokáig ellenállt a briteknek, végül azonban az 1824-86 közti időszak alatt a Brit Korona szép fokozatosan bekebelezte az országot Brit Indiába. Délen, a Maláj-félszigeten is terjeszkedtek az angolok Francis Light 1786-os penangi partraszállását követően; elsőként a Straits Settlements települései, Penang, Szingapúr és Melaka kerültek brit fennhatóság alá, majd végül az összes maláj szultánság. Mongkutnak ebben a helyzetben kellett talpon maradnia, amelynek megoldását abban látta, ha Sziám modernizálása érdekében a nyugat újításait, technikai és kulturális vívmányait is bevonja. Innen eredt közkeletű elnevezése is: a tudományok és a technológia atyja. Hogy hatalmát érvényre juttassa, elődjével ellentétben, Mongkut 1853 után nem küldött több követet a kínai Csing udvarba, mert ez országa alávetettségét fejezte volna ki. Ugyanakkor felismerte, hogy Kínát éppúgy szorongatja a nyugati expanzió, akár Délkelet-Ázsia nagy részét, amiért a Csingek hatalma meggyengült.

/Egy festmény Anna Leonowens idősebb korából/

Hogy kormányzását haladószelleműnek, országát pedig modernnek találják, számos nyugati gyakorlatot átvett, meghonosított, így például a nemesség számára – akik addig meztelen felsőtesttel léphettek csak a palotába, bizonyítandó, hogy nincs náluk fegyver – elrendelte, hogy viseljenek inget. Bár a többnejűségből (állítólag több, mint 3000 ágyas élt a palotájában, közülük 32-t hivatalosan is feleségül vett, akik összesen 82 gyermeket szültek neki) és az uralkodói leborulásból – ahogy a filmben is szemléletesen ábrázolták – nem akart engedni. A királyi család nyugati tudományokra, illetve angol nyelvre való oktatási is, e reformok közé tartozott, illetve a hadsereg nyugati mintájú átszervezése és a nyugati harcmodor elsajátítása szintén, melyre nyugati zsoldosokat bérelt fel. Megújult az országban a nyomdatechnika, kiadták az első újságot (Bangkok Recorder), sőt, a király a nők jogait is megreformálta, megszüntette a kényszerházasságot és több ágyast is felszabadított, hogy azok szabadon férjhez mehessenek. Ugyanakkor Sziám hagyományos kultúráját nem akarta feladni, és számos vallási újítás is a nevéhez fűződik: meghonosította a Mekak fesztivált, mely Buddha fő elveinek, a dharmának a kinyilatkoztatását ünnepli. Emellett a théraváda buddhizmus páli nyelvű szent iratai gyűjteményének, a Tipiakának az átszerkesztését is javasolta, valamint a Thammayut rendet – melynek korábban ő maga is tagja volt – a théraváda hivatalos ágává tette.

1854-ben Sziám és a Brit Birodalom megkötötte az úgy nevezett Bowring-egyezményt, mely a délkelet-ázsiai ország számára az első alkalom volt, hogy a nemzetközi diplomácia és törvénykezés szabályai szerint járjon el. Viktória királynő nevében Hongkong kormányzója, John Bowring, míg Sziám részéről a régens, Prayurawongse tárgyalt, s a megbeszélés tárgya az ajutthajai Királyi Raktár megszüntetése volt, ami igen nagy érvágást jelentett az államnak, ugyanis itt gyűlt össze a külföldi kereskedőktől befolyt valamennyi adó, tehát az állam saját monopóliuma volt. Az egyes emberek ugyanis nem kereskedhettek szabadon külföldiekkel, ez főben járó bűnnek számított Sziámban. A külföldi áruknak több vámhatáron is át kellett menni, mielőtt a néphez jutottak volna. A külföldi kereskedők régóta próbálták megszüntetni a sziámi állam e monopolhelyzetét, nem sok sikerrel. A Brit Birodalomnak kedvező Bowring-egyezmény eredményeképpen – mint a kereskedelmi korlátozások megszüntetése – azonban szabad kereskedelem alakult ki az országban, mely végső soron a kereskedelmi szektor hirtelen növekedését hozta. Bár a megállapodás eredménye az állam számára kedvezőtlen volt, a Bowring-egyezmény végső soron egyfajta gazdasági és társadalmi forradalomként nevesíthető Sziámban. 1860-ban megkezdődött az országban a pénzverés is, az ipar főként a rizsőrlésre és a cukorgyártásra fókuszált, melyet az infrastruktúra fejlődése (utak kövezése, vízhálózat és csatornázás kiépítése) is támogatott.

Thaiföld – a korábbi Sziám – az Ajuthajá Királyság időszakától kezdve (a XIV. század közepe) független és a térség jelentős hatalma volt. Miután Ramathibodi király államvallássá tette a buddhizmust és a XIX. századig használatos törvénykönyvet vezetett be, az ország szilárd alapokon állt, s határai is nagyjából megegyeztek a mai Thaiföld határaival. Bár a portugálok már a XVI. században megfordultak a térségben, állandó kapcsolat csak a XVIII. századtól létesült Európával. Az 1750-es évektől megsűrűsödtek a Sziámot fenyegető burmai támadások, 1767-ben el is foglalták Ajuthaját, mely csak két év után szabadult fel, bár a burmaiak zaklatásai a későbbiekben sem szűntek meg, ahogy ez az Anna és a király című filmből is kiderült. Az 1782-ben trónra kerülő I. Rama (a mai napig uralkodó Csakri-dinasztia első királya) új fővárost alapított: Bangkokot. Az ő regnálása idején történt, hogy Sziám – melynek Kedah a vazallusa volt – katonai támogatást kívánt a déli szomszédtól a betörő burmaiak ellen, amelyet azonban II. Muhammad Jiwa Zainal Adilin kedahi szultán vonakodott teljesíteni. Ekkor lépett közbe Francis Light, s ajánlotta fel a brit katonai támogatást Kedahnak. A Csakri-dinasztiához köthető Rattanakosin Királyság (1782-1932) uralkodói – köztük Mongkut is – jó diplomáciai érzékkel rendelkeztek ahhoz, hogy a fokozódó európai nyomás ellenére Sziám maradjon az egyetlen délkelet-ázsiai ország, amely formálisan nem vált gyarmattá, jóllehet ehhez a francia-brit ellentét is kellett.

/Az Anna és a király 1946-ból/

/A film 1956-os feldolgozása/

/Az 1999-es filmváltozat plakátja/

Mivel a korábbi filmeket Thaiföldön ilyen rosszul fogadták, így az 1999-es ’Anna és a király’ feldolgozást sem engedték az országban forgatni, ezért a stáb Malajziában – Penangon és Ipohon – vette fel a jelenetek jó részét. Egyébként elkészülte után ennek a filmnek a forgalmazását sem engedélyezték Thaiföldön. Ha valakinél találnak egy ’Anna és a király’ vagy bármelyik másik adaptáció videokazettáját, az illetőt egy év börtönre, vagy pénzbüntetésre, esetleg mindkettőre ítélhetik. Tény, hogy Anna Leonowens erősen megszépítette saját történetét; szerepét felnagyította, illetve a király és saját maga közti kapcsolatot kiszínezte, de az is tény, hogy az európai gondolkodás számára kissé szokatlan az a megkérdőjelezhetetlen tisztelet és csodálat, amivel az ázsiai uralkodókat saját népük övezi. Egyetlen dologban azonban mind a thaiföldi, mint a nyugati történészek egyetértenek: Anna Leonowens és Mongkut király között nyilvánvalóan semmilyen romantikus kapcsolat nem alakult ki, és sosem táncoltak együtt a Shall We Dance dallamára – ahogy a Reuters egy csípős kritikájában megfogalmazta (az 1956-os változatban). Nem tisztem igazságot szolgáltatni a film készítői, illetőleg a thaiok között, a lényeg, hogy a gyártók mára az először „igaz történetként” beállított film címkéjét „elképzelt történetre” változtatták, ami „történelmi anyagok és Anna Leonowens kiadott írásain alapul”.

De nézzük is akkor röviden, hogy a szép kiállítású film különböző jeleneteit Malajzia mely részein forgatták? A királyi udvar nagytermét például a penangi városháza báltermében vették fel George Town-ban, míg a bangkoki utcai jeleneteket az Armenian Streeten fényképezték, ahol a XIX. században épült örmény kereskedőházak eredeti díszletként szolgálhattak. Bangkok kikötőjét a penangi Swettenham kikötő jelenítette meg a filmben, míg a templom, ahol Tuptimot a palotaőrök elfogták, szintén George Town-ban van, és a valóságban a Khoo Kongsi klán temploma. A láncokra vert rabszolganő jelenetét – akit Anna és Csulalongkorn megtalál – a Syed Al-Attas kúriában forgatták az Armenian Street 128-ban, amely egy gazdag szumátrai arab kereskedő rezidenciája volt, s 1860-ban épült. Ma a Penangi Iszlám Múzeum anyagának ad otthont. Mongkut nagy palotáját, illetve annak egyes jeleneteit az Ipohtól nem messze található Rumah Besar Papanban forgatták, de a stáb dolgozott Langkawi szigetén, illetve a selangori Shah Alamban is. Anna vidéki kúriájának jeleneteit pedig a peraki Paritban vették fel.

Forrás: facebook.com/Schutters

Képforrás: nytimes.com; hu.wikipedia.org; farang.de; roadster.hu; tui.hu; barnesandnoble.com; mafab.hu; pinterest.com