Rejtélyes, elsüllyedt világ Nagy-Britannia partjainál
2020. november 27. írta: Csiribusz

Rejtélyes, elsüllyedt világ Nagy-Britannia partjainál

Végzetes cunami okozta lakóinak vesztét nyolcezer éve

A híd Európa és Nagy-Britannia között. Így is definiálják geológuskörökben azt az egykori szárazföldi területet, mely Nagy-Britannia ma már különálló szigetét és Európát összekötötte.

df01.jpg

/Dogger-föld elhelyezkedése/

Doggerland vagy Dogger-föld ma már elsüllyedt világának sorsa 8200 évvel ezelőtt pecsételődött meg végleg, amikor örökre maga alá parancsolta a mélység.

Az egykori híd lakói mezolitikumi, vagyis középső kőkorszaki emberek voltak, akik vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak. Mint ilyenek, területről területre vándoroltak, miután kiaknázták épp aktuális lakóhelyük lehetőségeit.

Bizonyos, hogy maguk is aggodalommal figyelték, ahogy körülbelül 9 ezer évvel ezelőtt a tengerszint fokozatosan emelkedni kezdett, kisebb szigetekre osztva azelőtt terebélyes földjüket. Dogger-föld lakói ezekre a parányi szárazföldi részekre szorultak vissza. Bár akkor még nem tudták, de mindez a klímaváltozásnak volt köszönhető. Az utolsó glaciális időszak, a Würm-glaciális, azaz az utolsó jégkorszak utáni olvadás következtében nőtt meg a tenger vízszintje.

df02.jpg

Sajnos a baljós események csúnya katasztrófával zárultak, ugyanis bekövetkezett egy óriási erejű cunami, mely az utolsó fáig lesöpörte, majd bekebelezte, és a tengerszint alá parancsolta Dogger-föld még kikandikáló szigeteinek nagy részét, és csak egy-egy aprócska darabot hagyott belőle a felszínen. Emberek ezrei vesztették életüket azon a tragikus napon, a többiek pedig ezeken a területeken próbálták folytatni életüket.

A hely kapacitásai persze nem szóltak örökre. A szigetvilág túlélői mintegy 6 ezer évvel ezelőtt átvándoroltak a karnyújtásra elhelyezkedő Nagy-Britanniába, ahol fontos alapköveit tették le az ottani kultúrának. Ezek az emberek ugyanis az elsők közt lehettek, akik valaha brit földre léptek.

df03.jpg

/A területen fellelt mamutcsont/

Arról, hogy Dogger-föld létezett, sokáig mit sem sejtettek a tudomány emberei, ám 1931-ben egy érdekes lelet felhívta a figyelmet a területre: egy halászhajó dolgozott az Északi-tenger érintett részén, mely felhúzott egy szarvasagancsot a mélyből, majd mamut- és oroszláncsontok, történelem előtti eszközök és fegyverek is előkerültek.

A fantasztikus felfedezés izgalmas kutatásokat vont maga után, és bár a következő évtizedek során egyre több információ derült ki arról, mit is találtak a mélyben, az elsüllyedt világ csak közel hatvan év múlva, 1990-ben kapott nevet. Azért keresztelték Doggerlandre, mert az említett halászhajók dogger típusúak voltak.

Forrás: femina.hu

Képforrás: femina.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kepzeletvagyvalosag.blog.hu/api/trackback/id/tr7416358020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása