Nona Dirksmeyer meggyilkolása
2021. október 16. írta: Csiribusz

Nona Dirksmeyer meggyilkolása

A halott szépség

nd01.jpg

/Nona Dirksmeyer/

Az arkansasi Nona Dirksmeyert mindenki kedves, barátságos természetéről ismerte. Segítőkész, jóravaló lány volt, s nem mellesleg nagyon szép. De mint sok szép leány esetében, úgy Nona sem volt ezzel tisztában, sőt, önbizalomhiánnyal küzdött mindannak ellenére, hogy környezete, barátnői folyton biztatták. Egy napon a lányok azzal lepték meg, hogy benevezték egy szépségkirálynő-választásra, amit Russellville-ben rendeztek. Nona kis rábeszéléssel beleegyezett a részvételbe. Talán ő csodálkozott a legjobban, amikor megnyerte a versenyt.

Volt még egy szenvedélye a lánynak, a zene. Csodálatos hangjával imádott énekelni. A középiskola óta ismerte Kevin Jonest, aki a suli egyik legnépszerűbb diákja volt, s akit minden anyuka szívesen látott volna a leánya mellett. Mély barátságuk a főiskolán csak még erősebb lett, ráadásul ugyanabban a zenekarban játszottak; Nona fuvolázott, Kevin trombitált.

Nona múltját azonban beárnyékolta egy szörnyű trauma, mégpedig az, hogy gyermekként szexuálisan molesztálták. Ezt az élményt sosem tudta feldolgozni a lelke mélyén. Valószínűleg ebben rejlett gátlásossága, s a néha rátörő pánikrohamai. Ilyenkor Kevin gyakran sietett hozzá, hogy megnyugtassa.

Főiskolai évei alatt a tizenkilenc éves Nona különköltözött családjától az egyik kollégiumi lakásba, miután anyja, Carol, újra férjhez ment. Pletykák szerint nem bírta elviselni mostohaapja szigorú szabályait. Nona a szépségkirálynő-választás után is zárkózott maradt. Nem volt jellemző rá, hogy lakásába elhívjon bárkit is, egy-két kivételtől eltekintve, mint például Kevin, aki rendszeresen meglátogatta, sőt, Nonától kulcsot kapott a lakáshoz.

nd03.jpg

/Kevin és Nona/

Nonát szépsége révén más fiúk is észrevették. Egy alkalommal az egyikük szemtelenül közelített a lányhoz, amitől az teljesen kiborult. Gyermekkori traumája óvatossá tette, nehezen engedte közel magához a férfiakat.

2005. december 14-én, nem sokkal a téli szünet előtt, Kevin meglátogatta Nonát, majd éjfél körül hazavezetett Doverbe. Kevin tudta, hogy másnap Nonának programja van, ő sem ért rá. Anyját, Janice-t, aki az egyik iskola könyvtárosa volt, december 15-én az iskolai karácsonyi partira vitte el. Útközben megjegyezte, hogy többször próbálta Nonát felhívni, de a lány nem reagált a hívásaira, és kicsit aggódik emiatt. Később értesítette egyik barátját, Ryant, aki Nona közelében lakott, hogy nézzen rá a lányra. Ryan visszahívta és elmondta, hogy bár Nona otthonában égnek a villanyok, hiába dörömböl, a lány nem nyit ajtót. Kevin azonnal odahajtott. Annak ellenére, hogy kapott kulcsot, most nem volt nála. Hátrament a ház mögé, hátha be tud menni a tolóajtón. Szerencséjére nyitva volt. Amit odabent talált, teljesen kiborította. Nona mezítelenül feküdt a földön egy nagy vértócsa közepén. A kétségbeesett fiú odarohant, és magához ölelte a véres testet, miközben Janice kihívta a rendőrséget.

A hatóság emberei megállapították, hogy a lányt leütötték, agyonverték és átvágták a torkát. Nadrágja és alsóneműje a sarokba dobva hevert, csupán egy pár fehér zokni volt a lábán. A pulton gumióvszer csomagolópapírjára akadtak, de a vizsgálatok szerint nem történt nemi erőszak. Kevint ráadásul véresen találták a holttest mellett, s hiába magyarázkodott, hogy ő nem tudja, mi történt, felettébb gyanús volt az a körülmény, ahogyan meglátták.

A lány halálának híre sokkolta a kisváros lakóit, akik ismerték és szerették. A másik sokkhatás abban rejlett, amikor kitudódott, hogy Kevin a gyilkosság helyszínén tartózkodott. A nyomozás beindult, és kiderült, hogy amióta más-más főiskolára kerültek a fiatalok, kissé eltávolodtak egymástól. Nem tudtak olyan gyakran találkozni, s bár Kevin állítólag idővel feleségül akarta venni Nonát, a lány randevúzni kezdett valakivel. Kevin ezt állítólag nem tudta, de érezhette abból, ahogyan a lány egyre jobban elhidegült tőle. Emiatt többször utazott haza.

Természetesen Kevint még első körben bevitték és kihallgatták. Nagyon úgy nézett ki, hogy ő az első számú gyanúsított. Az a magyarázat, amit adott, vagy igaz volt, vagy nem. Ő mindenesetre nem tudta bizonyítani, s a rendőrök sem hittek neki. A nyomozók verziója szerint Kevin aznap váratlanul meglátogatta Nonát, és meglátta az óvszer papírját a pulton. Ekkor világosodott meg, hogy Nonának van valakije, amitől bedühödött. Civakodás közben megölte a lányt, majd elrendezte a helyszínt. Minderre ugyanúgy nem volt bizonyíték, mégis, 2006. március 31-én hivatalosan letartóztatták Kevin Jonest Nona Dirksmeyer meggyilkolásáért.

Bármi volt az igazság, tény, hogy Kevin elbukott a hazugságvizsgálat kérdésein. A rendőrség szerint a lány lakásában teljesen lehúzták a fűtést, ami azért furcsa, mert december volt. Elméletük szerint ezt Kevin tette amiatt, hogy befolyásolja a halál beálltának időpontját, közben mindenhol ott hagyta az ujjlenyomatait. A lány vérével pedig azért szennyezte be magát, hogy összezavarja a nyomokat.

Rengeteg pletyka és találgatás keringett a városkában. Hogy Kevinnek normális tárgyalása lehessen, a pert a majd ötven kilométerre fekvő Ozarkban kezdték meg. A védelem arra hagyatkozott, hogy a rendőrség nem vizsgálódott alaposan, nem szedték össze az összes nyomot, és kezdettől csak Kevinre fókuszáltak, figyelmen kívül hagyva más lehetőségeket. Ezen kívül a mentősök, a rendőrök összejárkálták a helyszínt, az ujjlenyomatokat pedig kizárólag Nona teste körül vették le, noha vérnyomok, ujjlenyomatok máshol is voltak a lakásban. Még a gumióvszer csomagolását sem ellenőrizték.

A vád rámutatott, hogy Kevin ujjlenyomatait megtalálták a lámpán, mellyel leütötték a lányt. De azt már elhallgatták, hogy más valaki ujjlenyomatait is felfedezték a tárgyon, ám azzal nem foglalkozott senki. Nona mobilját, melyből valaki kivette az akkumulátort, szintén nem vizsgálták meg ujjlenyomat vagy DNS szempontból. Egyedül a Nona és Kevin közötti SMS-eket tanulmányozták, melyekbe aztán mindent belemagyaráztak.

A dulakodás egyébként nem csak Nona testén, de a tettes testén is kellett, hogy nyomokat hagyjon. Kevin testén azonban nem voltak zúzódások, vagy bármi, ami dulakodásra engedne következtetni. A poligráfos vizsgálatot pedig, melyen Kevin elbukott, egy olyan ember végezte, aki nem volt rá megfelelően kiképezve, tehát nem is biztos, hogy jó az eredmény. Végül Kevint felmentették kellő bizonyítékok hiányában.

nd04.jpg

/Gary Dunn/

Ekkor jött a képbe egy másik férfi, Gary Dunn, aki Nona szomszédságában lakott, és feltételesen volt szabadlábon. Nyilvánvalóan ismerték egymást. Gary 2002-ben megtámadott egy kocogó nőt, akit meg akart ölni. A nő azt vallotta, hogy futás közben látta a férfit, aki egy padon üldögélt. Miután elhaladt mellette, visszanézett, és látta, hogy a férfi felé közeledik egy vaskos faággal, mellyel aztán ütlegelni kezdte, és azt kiabálta, hogy megöli. Nona meggyilkolása idejére azonban sziklaszilárd alibit tudott felmutatni.

Egy másik fiú neve is felmerült az ügyben, bizonyos Alexé, aki többször randizott korábban Nonával. Kiderült, hogy a lány halálának napján is találkoztak. A fiú nem keltett túl jó benyomást a rendőrökben, de nem akarták elkövetni ugyanazt a hibát, amit Kevin esetében. Az tűnt észszerű megoldásnak, ha megszerzik a DNS-ét. Kis csalafintasággal sikerült a fiú által használt szívószálat kicsempészni egy falatozóból, s le tudták venni róla a DNS-mintát. A minta nem egyezett a tetthelyen talált nyomokkal. Újabb zsákutca.

Két év telt el. 2007-ben egy betöréses ügy kapcsán felmerült egy régi név, mely ismét központba állította az egyik korábbi gyanúsítottat. A betörést elszenvedő áldozat nem más volt, mint Gary Dunn mostohaapja, aki Garyt nevezte meg elkövetőként. A férfi készséges volt a nyomozókkal, bár úgy tett, mintha semmi köze nem lenne egyik ügyhöz sem, mindenesetre adott DNS-mintát.

Ezúttal a feleségével is beszéltek, amit korábban nem tettek meg. Gary mindvégig azt állította, nem ismerte közelebbről Nonát. Az asszony azonban cáfolta mindezt. Elmesélte, hogy egy reggel, amikor felébredt, sehol nem találta a férjét. Kiment a ház elé, hogy körülnézzen, és Garyt Nona küszöbén látta viszont. A férfi azt a magyarázatot adta, hogy csak a macskát kereste. Az asszony azt is elmondta, hogy annak idején azért biztosított alibit az urának, mert az megkérte rá, de valójában fogalma sem volt, hogy Gary merre járt Nona meggyilkolásának idején. S mint később kiderült, Gary DNS-e egyezett a gumióvszer csomagolásán talált DNS-mintával.

Gary Dunnt letartóztatták, de ő mindvégig tagadott, és kitartott amellett, hogy nem ismerte Nonát. Csakhogy a DNS-e, ha részlegesen is, ott volt a gumióvszer csomagolásán. A nyomozók megpróbálták rekonstruálni, mi történhetett azon a végzetes napon, 2005. december 15-én.

nd02.jpg

/Nona, mint szépségkirálynő/

Mindenki tudta Nonáról, hogy imádja az állatokat. Ha egy kóbor kutyát vagy macskát látott, azonnal megetette. Valószínűleg az állatszeretetét használta ki Gary is a macskája révén. Azt is tudta mindenki, hogy a lány nagyon óvatos, s nem egy naiv virágszál. Tökéletesen tisztában volt a világ romlottságával. Élvezte az egyedüllét előnyeit, és felelőtlenül nem engedett be akárkit az otthonába. Gary valahogyan mégis elnyerhette a bizalmát. Valószínűleg beinvitálta a lakásba. A férfi talán kikezdett vele, amit a lány visszautasíthatott, s ekkor durvultak el a dolgok.

Akadnak a mai napig, akik úgy vélik, mégiscsak Kevin lehetett az igazi tettes. Csakhogy Kevinnek soha nem volt dolga korábban a rendőrséggel, míg Garynek hosszú bűnlajstroma van. Ez persze nem jelenti feltétlenül azt, hogy csak Gary lehet a gyilkos. Döbbenetes, de a DNS-bizonyíték ellenére Gary Dunn ügyében nem tudtak megegyezni az esküdtek. A vád továbbra is őt okolta a gyilkossággal.

2011-ben újabb tárgyalás következett. Ezúttal azt a nőt hallgatták ki, akit kocogás közben támadott meg. A támadás körülményei, a nő sérülései nagyon hasonlítottak Nonáéra. Ennek ellenére az esküdtszék most sem jutott dűlőre. 2013-ban folytatódott a tárgyalás. Ennek kimeneteléről nincs több hír, de valószínűleg felmentették, és szabadon bocsátották. 2018-ban ismét letartóztatták, mert újabb két ízben támadott meg nőket. Ezek után el lehet gondolkodni, vajon tényleg ártatlan-e Nona Dirksmeyer halálában.

Írta: Csiribusz

Forrás: chillingcrimes.com; videa.hu; www-nwaonline-com.translate.goog

Képforrás: awwh.blogspot.com; cbsnews.com; archive.org; katv.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kepzeletvagyvalosag.blog.hu/api/trackback/id/tr9917808801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása