1963. augusztus 1-jén a Panknin család négy fiúgyermekkel a Washington állambeli Deep Lake-i üdülőközpontba érkezett. Edna, az anya, Howard, az apa, Ted, Bill, Jim és Bobby a gyerekek, Stevens megye északi részén sátoroztak.
/Ted (12), Bobby (4), Jim (6) és Bill (10) - a kép az említett nyaraláson készült, nem sokkal Bobby eltűnése előtt/
A kanadai határ nagyon közel volt, és 1963. augusztus 3-án, egy szombati napon a család átment Castlegarba, majd vissza az üdülőtelepre. Miután visszatértek a táborba, Howard úgy döntött, elmegy egy kicsit pecázni, és legidősebb fiát, Tedet is magával vitte. A magára maradt Edna, fogta a három kisebb fiút, és elindultak egy rövidebb kirándulásra a Deep Lake mentén. Nyugat felé haladtak, egy fakitermelők által használt úton. Ez kb. 12:00 és 15:00 óra között történt. Ekkor a tízéves Bill hallani vélte egy vízesés hangját. A mesét juttatta eszébe, amit a szüleik gyakran olvastak fel nekik. Futásnak eredt, ezért Edna utánament, de visszaszólt a hatéves Jimnek, hogy maradjanak az úton Bobbyval. Jim azonban nem nyugodott, az anyja után szaladt, és magára hagyta a négyéves Bobbyt azzal, hogy ott várjon. Ezt a hibáját Jim élete végéig bánja. A feltételezett vízesés – ami nem is az volt, csak Bill rosszul értelmezte a hangokat – nagyjából 30-40 méter távolságra lehetett, és ők alig pár percre hagyták magára a kisfiút. Mégis, mire visszatértek az úthoz, Bobbynak hűlt helyét találták.
Mezítláb volt eltűnésekor, mindössze egy kék úszónadrágot viselt. Nem voltak nyomok, melyek jelezték volna, merre ment, hová lett. 15:30-tól kezdve a táborlakók a helyi lakosokkal együtt keresni kezdték a gyereket, és értesítették a helyi seriffet. Szürkületkor már szervezetten kutattak a fiú után. Vasárnapra vérebeket hoztak. Megszagoltatták velük Bobby cipőjét, és a szagnyomot több mérföldön keresztül követték. Ezt még kétszer megismételték más kutyákkal, de a szagnyom mindegyik esetben ugyanott tűnt el.
Augusztus 9-ére kiterjesztették a keresési területet az egész Deep Lake-re. Később átnézték még egyszer az érintett területet, szórólapokat helyeztek ki, lovasokkal is kerestettek a nehezen bejárható helyeken, vadászok nézték a jeleket, mert addigra már az a gondolat is felmerült, hogy Bobbyt egy ragadozó állat vitte magával. Aztán augusztus 11-én vasárnap, Albert Holter seriff leállította a kutatást. Semmit sem találtak.
Stevens megye történetében talán a legnagyobb keresési akció volt, de sohasem derült ki, hová tűnt el a kisfiú. Némely feltételezések szerint egy puma, vagy egy medve ragadta el, de sokan kételkednek ebben. Egy állattámadásnál feltétlenül marad vissza dulakodás és vérnyom, ráadásul a gyermek sikított, ordított volna. Itt azonban nem történt ilyesmi.
Bobby három bátyja élénken emlékszik a mai napig a történtekre, és Jim, aki a tűzoltóságnál századosi rangig vitte, önvallomása szerint sosem bocsátja meg magának, amiért magára hagyta a kisöccsét. Akkoriban nem fogta fel tettének súlyát úgy, mint felnőttként. Pedig ő is csak egy hatéves kisgyerek volt, aligha okolható. Nem is hibáztatta senki. Úgy véli, lehet, hogy ő is eltűnt volna, ha akkor az öccsével marad. Ki tudja.
Bátyja, Bill azt mondja, érti az öccsét, de ennyi erővel akkor ő is hibás, mert ha nem fut el, akkor ez nem így alakul. Szerinte erről senki nem tehet. Egyszerűen csak megtörtént és kész.
/Jim ma a tűzoltóságnál van századosi rangban/
Ted, aki akkoriban tizenkét éves volt, az apjával pecázni ment, és akkor tudták meg, hogy a legkisebb fiú eltűnt. Úgy meséli, elment addig az útig, ahol a kistestvére elveszett, és alaposan körbenézett. Semmit nem talált, de azt mondja, érti a testvéreit, ám akkor megkérdezhetné ő is magától, miért nem nézett még jobban körül. Talán akkor megtalálta volna.
Szóval a bűntudatot lehet fokozni, de nincs értelme, hiszen gyerekek voltak. Annak idején inkább az anyjukat, Ednát tartották hibásnak egyesek. Vannak, akiknek úgy könnyebb elviselni egy tragédiát, ha valakit okolhatnak. A család lelkes táborozó maradt, de a Deep Lake-hez többé nem mentek. A testvérek úgy gondolják, szüleik nagyon erős lelkületű emberek voltak, és édesanyjuk soha nem veszítette el hitét Istenben még akkor sem, amikor Bobby eltűnt. Howard Panknin 1999-ben halt meg 81 évesen, Edna fél évvel később, 74 esztendős korában.
Írta: Csiribusz
Forrás: spokesman.com; vanished.us
Képforrás: wta.org; spokesman.com
