A babakocsi már időtlen idők óta funkcionál fontos kellékként kisgyermekes családokban. A feljegyzések és források is ezt bizonyítják. Ennek kezdeménye egy igencsak koros darab Amerikából, időben behatárolva 1620-ból származik, amelyet állítólag a Massachusettsi Plymouth Hall Museum-ban lehet megtekinteni. Első látásra nem tűnik túl kényelmes darabnak, de ez még csak próbálkozás volt. Sok esetben nem csak gyermekek, hanem kisállatok szállítására is előszeretettel alkalmazták.

Kezdetben még csak három keréken guruló ülések voltak, melyeket tulajdonképpen a mozgássérültek kocsijaiból alakítottak át a gyerekeknek. Ezekben a már ülni tudókat tologatták, és elég kényelmetlenek voltak.

A második verzióban a hagyományos postakocsit alakították át babakocsivá. Ilyen kocsikban húzták maguk után a postások a leveleket és csomagokat, erre szereltek két kicsi kereket még, hogy kisebb helyen is meg lehessen velük fordulni. Hihetetlen sikert értek el ezzel a fajta babakocsival, a következő évtizedekben tömegek használták, habár kihívásokkal küzdött, borulékonysága végett. Ezért kezdték később a két kisebb kerék méretét növelni, hogy stabilabb legyen.

Visszatérve a kezdetleges babakocsikra, hivatalosan az első igazi babakombinót 1730-ban William Kent, angol építész készítette el, a Devonshire nemesi család külön kérésére. Ettől kezdve egyre több babakocsit lehetett látni, amely divatot teremtett az utcákon. Ebből kifolyólag a tervezők ihletet kaptak és széles választékok repertoárját sorakoztatták fel katalógusok lapjain. A kocsik egy ideig nem igazán oldották meg a kisbabák hordozásának kérdését, kellett egy olyan gyermekkocsi is, amiben fekhetnek, mert az egészen pici babák könnyen kieshettek az eddig gyártottakból.

1880 körül jelent meg két formája a babakocsiknak, amelyben már el lehetett fektetni a kisdedeket. Az első tulajdonképpen egy fonott bölcső, kerekekre szerelve, ami önmagában nézve zseniális ötlet volt attól, aki feltalálta.

Egy évszázaddal később Amerikában bukkant fel újra William H. Richardson jóvoltából. A gyerekkocsi a 19.század vége és a világháborúk közötti időszakban élte virágkorát. Hihetetlenül nagy üzletet láttak benne, és ebben nem is tévedtek. Szinte mindenféle stílusban, színben és anyagminőségében készültek, különfélébb dekorációval. Többször kisebb napernyővel díszítették, amely a nap ellen kiválóan védett. Általában kipárnázott, fonott darabok voltak és fa-, vagy acél kerékkel gurultak. 1896-ra már legalább százféle típust számoltak. Döntő befolyása volt annak is, hogy ezidőtájt a társadalom „megnyílt”. Egyre több időt fordított a szórakozásra, a délutáni séták hosszúra nyúltak, mindenki szocializálódott, és igyekezett kiszabadulni a lakásból. Ellazultak a korlátok és felszabadultság jellemezte az emberiséget. Az 1920-as évekre pedig szinte mindenki „megőrül”. Nem hiába nevezték el ezt az időszakot az „őrült évek” korának.

A második világháborúig Németországban, pontosabban Zeitz környékén volt a babakocsigyártás központja. Nemcsak óriási változást eredményezett, de könnyebbséget is. Az édesanyák nem kényszerültek egész napra a négy fal közé, és a dajkára sem mindenáron kellett szorulni, hiszen bárhová magukkal vihették gyermekeiket. Alig várták nap mint nap, hogy ebéd utáni szokásos sétára mehessenek csemetéikkel és az új csodajárgánnyal korzózzanak a verőfényes napsütésben. Innen már csak egy ugrás és pár évtized kellett, a mai kor hiper-szuper babakocsijáig.

Forrás: trendlakas.hu; gyermekszoba.blog.hu

Képforrás: gyermekszoba.blog.hu; erdely.ma; pinterest.com; olcso.hu