Gigantikus kőgolyót fedeztek fel Boszniában
2016. április 16. írta: Csiribusz

Gigantikus kőgolyót fedeztek fel Boszniában

A Boszniában talált rejtélyes kőgolyó kísértetiesen hasonlít azokra a titokzatos kő gömbökre, melyek Costa Ricán találhatók, ahol a kutatók több mint 300 ilyen kő leletet fedeztek fel, melyeket feltehetően ősi emberek faragtak ki több ezer évvel ezelőtt.

kog1.jpg

Vajon itt az ideje újraírni a történelemkönyveket? Dr. Sam Osmanagic, a bosnyák piramisok felfedezője szerint ez a lelet újra megváltoztathatja az európai történelmet.

Dr. Osmanagic a Boszniai Nap Piramis Alapítvány létrehozásakor munkatársaival kutatni kezdte Boszniában ezeket a kőgolyókat, és húsz különböző helyszínen meg is találták őket. A legtöbbet Zadovici kisváros közelében fedezték fel, számuk az 1930-as években 80 körül volt. Néhányat közülük a Boszna folyó lejjebb vitt magával, és a legtöbbjük megsemmisült az 1970-es években, miután az a szóbeszéd járta, hogy arany van elrejtve a közepükben, néhányat pedig helyiek vittek el a saját házukhoz. Csupán nyolc golyó maradt a "Boszniai kőgolyó régészeti parkban." Mostanra évente több ezer turista látogat el a helyszínre.

A téli hónapokban ugyancsak Zadovici város közelében földmunkák kezdődtek egy hatalmas kőgolyó feltárása érdekében. 2016. márciusára nyilvánvalóvá vált, hogy a legnagyobb tömegű európai kő gömböt fedezték fel.

kog2.jpg

Eddig a kőgolyók kevesebb mint fele került napvilágra. Az előzetes eredmények azt mutatják, hogy a sugaruk 1,2 és 1,5 méter között változik, de az anyagukat még nem elemezték. Azonban a barna és vörös színek magas vastartalomra utalnak. Tehát a sűrűségük nagyon magas lehet, közel a vaséhoz, amely 7,8 kilogram/köbdeciméter. Ha csupán 5 kilogram/köbdeciméter tömeggel számolunk, akkor minden benne található elemet figyelembe vettünk a tömeg előzetes számításához.

Ezért a boszniai kőgolyó a legnagyobb Európában. Ha azonban a további laborvizsgálatok nagyobb vastartalmat mutatnak ki, akkor ez lehet a legnagyobb tömegű, mely túltesz a Costa Rica-i (35 tonna) és mexikói (40 tonna) kő gömbön.

Osmanagic úgy véli, hogy az óriási gömbölyű szikla lehet a világ legrégebbi mesterséges kőgolyója, ami azt bizonyítja, hogy egy ismeretlen ősi civilizáció lakta Európát sok ezer évvel ezelőtt, amely hihetetlen, rég elveszett technológia birtokában volt.

Más kutatók azonban kételyeket támasztanak Osmanagic legújabb felfedezésével kapcsolatban arra utalva, hogy jelenleg nincs vonatkozó bizonyíték, hogy a rejtélyes boszniai kő gömbök ne az anyatermészet alkotásai lennének.

Dr. Osmanagic jól ismert a boszniai piramisok völgyében végzett kutatásairól, mely Visokonál található. Osmanagic szerint, miután a boszniai piramisok kutatása befejeződik, be fog bizonyosodni, hogy sokkal nagyobb struktúrák, mint az egyiptomi piramisok.

Osmanagic úgy véli, hogy az ősi civilizációk a hatalmas kő gömböket feltételezhetően arra használták, hogy összegyűjtsék vele a pozitív energiákat, és akár gyógyító erővel is rendelkezhetett.

Vannak azonban olyan tudósok, akik nem csak a hatalmas kő gömbökkel, hanem a felfedezett boszniai piramisokkal kapcsolatban is szkeptikusak.

Mandy Edwards, a Manchesteri Egyetem Légköri és Környezettudományi karának előadója szerint a Boszniában található óriási gömb alakú kövek jó példák a konkrécióra.

Forrás: ujvilagtudat.blogspot.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://kepzeletvagyvalosag.blog.hu/api/trackback/id/tr68632808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása