Detroit nemcsak kezdeti sikereit, hanem a több mint 50 éve tartó agóniáját is az autógyártásának köszönheti. A tartós munkanélküliség és az elszegényedés miatt az emberek 1967 júliusában utcai harcok útján próbálták bajaikat kifejezni és a kormánnyal orvosoltatni. A nincstelenséget jól szemlélteti az a tény is, hogy míg 1950-ben 1,8 millió ember élt a városban, addig tavaly már csak 910 ezer fő.
Sokkoló lehet az a tudat is, hogy a korábban szegények lakta külvárosok is teljesen kiürültek. Évtizedek óta ezer számra konganak az ürességtől az elhagyatott felhőkarcolók, családi házak, templomok, iskolák, színházak és rendőrségi épületek. A pénztelenség és az omlásveszély miatt az önkormányzat sorra bontatja le a műemlék jellegű ingatlanokat (Tiger stadion, Packard motorgyár, Roosevelt raktár, Főposta stb.) A lenti összeállítás nem teljes:
A Detroiti Nemzeti Bank (NBD) bauhaus stílusban megálmodott épületét 1933. március 24-én adták át. A pénzintézet fő profilja a vállalati hitelkihelyezés, azon belül is az autógyárak anyagi kisegítése volt. Ennek megfelelően a Ford és a General Motors jelentős törzsrészvény pakettekkel rendelkeztek a bankban. 1941-ben az NBD, mint az ország 18-ik legerősebb pénzintézete jelentős anyagi terheket vállalt át a Hitlerrel háborúban álló kormánytól. 1959-ben az NBD áthelyezte a székhelyét a Woodward Avenue-ra, az új 12 emeletes Albert Khan tervezte irodaházába, amit Chase Towernek is hívnak. A régi épületnek eddig nem találtak új funkciót, állaga siralmas.
A Detroit belvárosában 15 millió dollárért átadott Michigan Central Station a világ legmagasabb vasúti állomásának számított 1913. december 26-i átadásakor. A Warren & Wetmore és a Reed & Stem építészirodák azért tervezték 70 méteresre az indóházat, hogy a pályaudvar az európai gyakorlattal ellentétben végre szerves egységben lehessen a vasúti társaság irodáival és az utazóknak fenntartott 120 szobás szállodával. A 46 ezer négyzetméternyi alapterületű épület ellenben olyan nagyra sikerült, hogy a 18 emeletes torony felső nyolc emeletét lényegében sohasem tudta hasznosítani a cégvezetés. 1956-ra a pályaudvar utasforgalma annyira megcsappant, hogy az épület új vevőre 1975-ig kellett várni. A 13 évig tartó, 37 százalékos kihasználtság mellett működő pályaudvar fenntartása azonban az Amtrak cégnek is drágának bizonyult-, így a létesítmény 1988. január 6-án végleg bezárta kapuit. Az amerikai ízlés szerint átformált francia Beaux-Arts építészeti stílusban megfogant klasszicista stílusú „műemléket” bár az önkormányzat 2009-ben lebontatta volna, idén júniusban mégis elkezdték a sarokrizalitos épület 300 millió dolláros felújítását.
Detroit legfelkapottabb szórakozóhelye a 35 centért látogatható Vanity volt. A Charles N. Agree tervei alapján 1929-ben átadott art déco stílusú épület 5000 négyzetméteres juharból ácsolt parkettje esténként akár 2000 táncoló ember ugrálását is kibírta. Az ősi azték templombelsőre hajazó bálterem és a lépcsőzetes kialakítású boltívekkel fedett lépcsőházak a Kolumbusz előtti Amerikát idézték fel. A kőből és fából kifaragott, mély tónusú színekkel lefestett stilizált indiánfejeket, geometriai szimbólumokat mázas Zsolnay cserepekkel díszítették! (A magyar termék hasznosítása miatt valószínűsíthető, hogy a belső dekorációkat a városban sok munkával megbízott Maróti Géza készíthette.) A tulajdonosok az 1920-ban bevezetett alkoholtilalom miatt felállítottak egy hatalmas gyümölcslé adagoló berendezést is. Az 1940-es és 50 évek elején bár a Vanity az amerikai táncdalbandák nagy gyűjtőhelye volt, a rock and roll betörésével a szórakozóhely sorsa megpecsételődött. A fiatalokat már nemcsak, hogy nem érdekelte az „ódivatú” muzsika, hanem messze elkerülték a Jefferson-Chalmers területet. A műemlék jellegű épület 1987. december 12-óta elhagyatott.
A film előretörésével az 1920-as évek elején az United Artists országos mozi-hálózatot hozott létre. A tulajdonosi kör harmadik filmszínházukat Los Angeles és Chicago után Detroitban, egy szabálytalan alakú telken építtették fel Charles Howard Crane tervei alapján. A 18 emeletnyi irodaház aljában kapott helyt a spanyol-gótikus stílusban kialakított nagy belmagasságú 2070 férőhelyes mozi, a hatalmas méretű tükrökkel vizuálisan megnövelt kétszintes bejárati hall, és az alacsony kupolában végződő díszpáholyok. Az 1928. február 3-án átadott filmpalota kényelmességével és jó akusztikájával sikeresnek számított a városban. 1971-ben a televízió és a multiplexek térhódítása miatt azonban a mozi már nem volt érdekes az embereknek. A teátrum csődbe ment, díszesen megmunkált berendezéseit 1975-ben elárverezték. Az üres épültbe a Detroiti Szimfonikus Zenekar költözött be, akik 1978-tól itt rögzítették hanglemez-felvételeiket. 1984-ben azonban ők is költözni kényszerültek az irodaház bérlőivel együtt a környék elgettósodása miatt. A 70 méter magas, több mint 217 ezer össznégyzetméternyi ingatlan ma már teljesen lepusztult.
Detroit ingatlanállománya sokat köszönhet a kultúrakedvelő John H. Kunsky mágnásnak. A lengyel származású üzletember több mint 26 irodaházzal kombinált film-és kultúrpalotát építtetett a város Grand Circus parkja köré 1905 és 1928 között. Érdekes iróniája a történelemnek, hogy a művészetek iránt kevésbé fogékony detroitiak miatt, a folyamatosan a kultúrába invesztáló milliárdos 1931-re teljesen elszegényedett-, élete hátralévő részét már pizza sütésből kellett fenntartania. Egyik, ilyen ma már romos állagú filmpalotája volt az 1770 férőhelyes Adams, amit szintén Charles Howard Crane tervezett. Az 1917. szeptember 1-én átadott komplexum egyik érdekessége az volt, hogy a mecénások számára egy bársonnyal borított alagutat is kiépítettek a föld alatt, hogy a köznép szeme elől rejtve maradva, nyugodtan átsétálhassanak a szomszédos Kunsky-féle épületek valamelyikébe. A mágnás csődje után az új tulajdonos William Pereira tervei alapján modernizálta a teátrumot: ekkor kapott vörös terrazzot a külső lobbi és világos herculite üvegfelületeket a nézőtér. 1963-ban a megváltozott látogatói igények miatt a filmszínház csak akció és horrorfilmeket tűzött repertoárjára. Talán az erőszakos filmek hatása miatt 1988. október 7-től -a Run DMC-féle „Keményebb, mint a bőr” című film premierekor- az Adams filmszínház is egyre több gyilkosság és leszámolás helyszíne lett-, így 1989-ben végleg bezárták a „rettegés detroiti filmszínházát.” 2009. május 28-án az épületet félig lebontották.
A hangszerek gyártásából (főleg orgona) illetve filmzenék forgalmazásából meggazdagodó Wurlitzer cég megrendelésére épült meg Detroitban a világ második legnagyobb zeneboltja. Az 1926 decemberében átadott 14 emeletes épület szerencsésen ötvözte a neoreneszánsz stílust a vasbeton elemekkel, amely Robert Finn építész tehetségét dicsérte. A mérnök az épület attikáját gazdagon díszített terrakottákkal záratta le, a sarokrizalitokra pedig gránitból kifaragott bőgőorrokat helyeztetett. Forgalomcsökkenés miatt a cég 1940 októberében már csak kilenc emeleten kínálta portékáit-, ekkor távolították el a kovácsoltvas díszítéseket és építették át modernebbé az épület főbejáratát is. 1982-ben az irodaházként is működő toronyban a bérlők már nem tudták kifizetni a 13 év alatt felgyülemlett horribilis összegű közüzemi és bérleti díjakat, így március 26-án az utolsó albérlő is kiköltözött a házból. A Wurlitzerbe ekkortájt költöztek be a társadalom kivetettjei-, a hajléktalanok és a prostituáltak. Az életveszélyessé vált műemlék jellegű épület ma bontásra ítélt műtárgy.
A Wurlitzer tőszomszédságában álló 15 emeletes Metropolitan irodaházat sokszor nevezték a város csiszolatlan drágakövének is. Az elnevezés nemcsak az épület szépsége miatt, hanem az ötödik és tizedik szinteken dolgozó ötvösök és ékszerészek után is kaphatta. A háromszög alaprajzú telken 1925. május 25-én átadott neogótikus épületet William C. Weston és Harold S. Ellington mérnökök tervezték. A fehér márványborítású épület több építészeti érdekességet tartogatott: a szobákat „süllyesztett ajtókkal” látták el, a toronyháznak saját víztartálya volt, illetve a városban elsőként itt alakítottak ki étteremként is működő tetőkertet. Az 1967-ben elkezdődött külváros felé irányuló lakossági kitelepedés miatt, a kiskereskedők és az ékszerészek is szép lassan kiköltöztek a házból. Az utolsó 1978 novemberében. Az ingatlan bár statikailag elfogadható állapotban van, fém-és gipszdíszítései már rég nincsenek meg. A város adójóváírás kedvezménye mellett többször próbált új tulajdonost találni a Metropolitannak, de sikertelenül.
Ralph T. Lee mágnás 1935-ig több mint 30 szállodát és 160 apartmant építtetett Detroitban. Ha az egykori Motor City romlásának kellene szimbólumot keresni, akkor az a Lee által két és fél millió dollárból (ma kb. 31 millió USD) felépíttetett Lee Plaza névre keresztelt 17 emeletes hotelje lenne. A káprázatos szecessziós stílusban felépített épületet 1927. december 1-én avatták fel Charles Noble tervei alapján. Az acél és vasbeton merevítésű ingatlan első két emeletéig mediterrán hangulatú narancssárga téglafalazat uralta a főhomlokzatot, a tetőt francia chateau-szerű vörös színű spanyol csempék és zöldes árnyalatú réz fedték. Az attikát díszesen faragott 50 oroszlánfej tarkította. A belső tereket drága márványborítású, bonyolult vakolású és festésű gigantikus méretű szobákkal és lakosztályokkal osztották fel. A hotelben kiállított reneszánsz hangulatú szobrokat az extravagáns szobrászatáról híres Corrado Parducci készítette. A hotelben 220 luxus kategóriájú hangszigetelt lakosztályt alakítottak ki. A felkapott szállóban természetesen a vendégeknek kialakítottak egy kozmetika és szépség stúdiót, egy mini golfpályát, biliárd-és pókertermet, könyvtárt, virágboltot, fűszerboltot, mozit, koncerttermet, 200 személyes báltermet, a gyermekeknek pedig egy speciálisan kiképzett felügyelő gondoksága alatt egy játszóházat is. A fényűzést jól szemléltette, hogy csak a brokáttal bevont székek 2000 dollárjába (ma 24.500 $) kerültek a tulajdonosnak. A kilenc millió gyertyalámpával megvilágított épület szinte jeladóként hirdette már mesze mérföldekről a repülőkkel érkezőknek, hogy milyen gazdag Detroit. A gazdasági világválság alatt megnyitott fényűző palota már kezdetektől veszteséges volt, az 1935-ös anyagi bukás borítékolható volt. Több évtizedes pereskedés után 1969 januárjában az önkormányzat alacsony jövedelmű nyugdíjasokat költöztetett be az épületbe. A felújítások folyamatos késleltetése miatt az egykori luxusszálló 1981-re teljesen lepusztult. A lakókat kiköltöztették, a helyükre drogosok költöztek be. Az egykori mívesen kidolgozott domborműveket és szobrokat beolvasztották. Bár a hotel műemlék, jövője bizonytalan. Felújítása milliárdokat emésztene fel.
Szintén romokban hever a város pénzügyi és közlekedési negyedéhez közel felépített 450 szobás Fort Shelby Hotel. Az egykor első osztályú szállásokat nyújtó 10 emeletes ingatlant 1917-ben adták át Richard E. Schmidt tervei szerint. Az épület innovatív megoldásai miatt népszerű szálláshely volt a gazdagok körében: például minden szobát már ekkor távfűtéssel fűtöttek. A világon itt alkalmazták először a „Kérem, ne zavarjanak” feliratú, személyzetnek szánt, kilincsre kihelyezhető táblácskákat is. Az Albert Kahn tervezte új szárnyakkal a Shelby Hotel Detroit legnagyobb szállodája lett. A környék elszegényedése miatt 1998-óta már senki sem alszik az ingatlan-együttesben. Hasonló okok miatt zárt be a 11 emelet magas, egykor 300 szobával üzemelő American Hotel is. Az 1926-ban átadott ingatlant szintén William C. Weston és Harold S. Ellington építészpáros tervezte.
Forrás: falanszter.blog.hu
